Rossz kislány

Hiába nézel rám, ilyen ártatlanul.
Tudod mit kap az, aki nem tanul.
Szoknyát fel és hajolj az asztalra,
De szádat egyszer se nyisd jajjra.

Kezem lódul, te nagy levegőt veszel,
egy csattanás, s te nem ellenkezel.
Finoman pucsítasz, majd rám tekintesz,
Szemed kéri "-Ugye még oda legyintesz?"

-Kettő- számolok én, immár jó hangosan,
S te az asztal szélébe markolsz gyorsan.
Óh ami rajtad van, az a falatnyi kis tanga...
Megszólal bennem az őrült vágy harangja.

-Három.- látom, hogy égsz a forró vágytól.
Az a falatnyi kis rongy puncidtól nedves,
-Ó uram, kérlek téged. Légy velem kedves.-
Nem. Ha most...soha se mozdulsz az ágyból.

-Négy. Ez félre csúszott, te kis izgága.
Nem sérült meg, combjaid virága?-
Mindegy, hintek rá egy apró csókot.
Az aprócska darabot, szépen le oldod.

Hangosan felkiáltasz, -köszönöm neked uram.-
S úgy fekszel, hogy arcomat combjaidba fúrjam.
Nem kegyelem ez, de nem kell tudnod,
Szeretem, mikor ezen szavakat mondod.

A combodba harapok, utánna egy csók,
Mormogva, kicsúszik a számon pár bók.
Lassan haladok, egyre feljebb, már érzed a veszted.
A bőröd oly édes. mohón fallak, majd meg eszlek.

Amikor a nyakadhoz érek,
A kis ajtón hozzád be térek.
Mindketten hangosan töbször fel nyögünk,
Majd órákig csak egymásban gyönyörködünk.