üzlet

Kopogás, távolodó léptek. Ajtó nyílik, hangfoszlányokból szavak lesznek.
-Ő az?
-Igen.
-Tudja?
-Igen.
Nem fogom fel a szavak jelentését, a hideg kő égeti a bőröm, már az agyamat is lebénította, a karomat nem érzem, a bilincs kevés vért enged a végtagjaimba. Fázom. A testem és a lelkem is rázkódik. Eljött a rettegett idő. A szemem összeszorítom, nem akarom látni, amit már tudok. Két kar a karomnál fogva térdre ránt, de a zsibbadtra hűlt testem nem tudom megtartani, eldőlnék, de két láb megtart. Ismerem ezt a két lábat, a ruha anyagán keresztül érzem, hogy kire támaszkodom. Hálát érzek, hogy megtart. Résnyire nyitom a szemem, és meglátom, amit tudok már...még két láb, ami tiszta, fényesre suvickolt cipőben végződik. Csak bámulom a cipőket. Hát Ő lenne az? Egy kéz oldja hátul a bilincsemet, felszisszennék, de nem merek, a számat összeszorítom, de nem sokáig tart a szabadulás, a két csuklóm megint bilincsben végzi, ezúttal elöl. Simogató kezet érzek a tarkómon, számomra kedves és ismert hang kúszik a fülembe:
-Itt az idő. Ne hozz rám szégyent. Magatokra hagylak titeket.
Jeges rémület áramlik szét bennem, az engem tartó lábak elmozdulnak, az összebilincselt kezem kap utánuk, ölelni, szorítani szeretném a menedékem, de hiába minden igyekezetem, a lábak magamra hagynak. A földre zuhanok, beverem a könyököm, legurul az első könnycsepp az arcomon. Nem, nem a könyököm fáj. Hanem a lelkem, a szívem sajog, mert tudom, hogy mi vár rám. Nem merek igazán zokogni. Megígértem, hogy viselkedni fogok. A fényes cipők közelebb lépnek, ismét térdre kerülök, ápolt kezek oldják a bilincset a kezemen, dörzsölgetik a csuklóm. Nem merek felnézni, csak bámulom a padlót, fájdalmas reszketés közepette. Csendes hang szól:
-Fázol?
Válaszolnék, de nem nyílik szóra a szám. Hirtelen valami puha ér a bőrömhöz, ami rátekeredik a testem köré, a hideg padló után igazán szinte bújok a plédhez, a plédbe, amit körém teker a kézfej, amit most nézek meg igazán. Ápolt, férfias, nagy kezek...
-Nos?
-Kö-kö-köszönöm...csak dadogni tudok.
-Beszélgetni fogunk.
A sarokból előkerül egy szék és a fényes cipők és az ápolt kezek tulajdonosa elhelyezkedik rajta, a térde szinte az orrom elé kerül.
-Egyszerű dolgod lesz. Én kérdezek, te válaszolsz. Érthető?
-Iiigen.
-Helyes. Félsz?
-Iiigen.
-Tudod, miért vagyok itt?
-Iiigen.
-Miért?
-Mert használni akarsz...
-Nem pontos a megfogalmazás. Szóval mégsem tudod... Nagyon csúnya a fenekeden a bőr, láttam. Mikor kaptál ki ennyire?
-2 napja.
-Miért kaptál?
-Nem tudom.
-Nem tudod, miért verte hurkásra a feneked?
-Nem....
-Hmm...érdekes. Ez változtatni fog az áron. Jó állapotban akartalak átvenni.
Belém hasít a felismerés....átvenni???
-Átvenni?
-Igen. Fizetek érted. Ha úgy tetszik, megveszlek.

folyt.köv.