That's the way the cookie crumbles 1,5

1,5 felvonás, az előzmények az első részben. Igazából azért írtam meg, mert pár szimpatikus felhasználó többször felhozta a témát.

Az az ajtócsukás inkább ajtó becsapás volt, bár kívülről nem mutatkozott jele, azért a meglepetés, öröm és csodálkozás fura egyvelege egy pillanatra lekötötte minden energiámat. Visszafordultam és két kézzel kivettem az ajándékot a csomagolásából. Feltartottam Anna nyaka felé, gondolatban már feladtam rá, de ő még mindig csak zavartan pislogott, alig nézett rám. Hihetetlen erő kellett részéről, hogy így idejöjjön, és ezt nagyon becsültem benne, de azt is láttam, hogy most elfáradt, és mindennek ellenére még nincs készen rá. A vállánál átnyúlva közepesen erősen megfogtam a nyakát, fel picit a feje irányába, majd vissza, most kicsit erősebben. Ez megnyugtatta és végre nyíltan tudtunk egymásra nézni, már nem nézett el más irányba. A másik kezemmel nyakához tartottam a nyakörvet, de ettől megint zavarba jött. Elengedtem és visszacsomagoltam az ajándékot a dobozába, és visszanyújtottam Annának. ”Köszönöm, de nem.” Anna megkövült, arcát a kezébe temette és halkan sírni kezdett. Nem örültem, hogy ezt kellett tennem, de még nem volt rá készen, viszont nem tudta, nem tudhatta, hogy mennyire tetszik, mennyire vonzó, és hogy imponál, hogy felvállalja magát. Két-három pillanat telt el így. Ismét mögé léptem és kinyitottam az ajtót, ami enyhe nyikorgással adott utat a kívülről jövő hideg levegőnek. Anna lehajtott fejjel indult kifele, de éppen csak elém ért, amikor tenyérrel egy méreteset csaptam a fenekére, szuper jó hátsója volt. Elkaptam a csuklóját, visszahúztam. ”Még nem”. Egy pillanat vegyes káprázat után jutottak el hozzá az elmúlt pár másodperc történései. Megremegett a lába, hellyel kínáltam, közben visszacsuktam az ajtót. Most már ment finoman, egyenletesen. ”Bátor voltál és ezt értékelem, most megyek, hozok valamit inni. Addig maradj itt szépen ”. ”Mintha valami hasonló már történt volna ma” kiáltottam vissza nevetve. Igaz most víz helyett egy üveg Goldschlager-rel tértem vissza és két kis pálinkás pohárral. A jó kislány szobrát lehetett volna megmintázni, ahogy összezárt lábbal, egyenes háttal, nyílt tekintettel várt, kezei a combjain pihentek. Kitöltöttem két adagot, a kis aranydarabok összevissza kergetőztek a pohárban. ”A sikeredre” mondtam, és Anna húzóra megitta. Nekem is jól esett az ital erős fahéjas íze. Ő még nem mozdult, de a szeme és a szája széle már nevetett. ”Nem vagy valami szószátyár kedvedben ma este” nevettem vele”, de tudod mit, akkor ma este én beszélek”. Biccentett, elkezdődött egy kis játék. Ez már a mi együttes játékunk volt, ezt mindketten éreztük, és azt is, hogy a másik is így érzi, ettől elég oldott lett a hangulat. ”Gyere, megmutatom az irodám, de viselkedj illendően” indultam el, már állt is fel és jött is volna velem. ”Mondom illendően” parancsoltam vissza a székbe. Megharapta a szája szélét, de négykézláb ereszkedett és elindult utánam. ”Ügyes vagy és gyorsan tanulsz”. A két poharat és italt vittem magammal, nem akartam az iroda közös részén felejteni. Szerencsére az irodában puha padlószőnyeg volt, nem kínoztam volna ebben a helyzetben másképp. Nem volt messze az irodám, de négykézláb azért eltartott egy darabig. Nem siettem, nagyon szép látvány volt. Az irodám nem nagy, de van benne hely az asztalomon kívül még egy vastag, erős bőrből készült kétszemélyes kanapénak. ”Kérsz még?” mutattam fel a poharakat, amire szintén egy biccentés volt a válasz. ”Én a fenekedre értettem” mosolyogtam. ”Szemét” csúszott ki Anna száján, de az arcán láttam, hogy élvezi. Amint megszólalt, persze ő is rajtakapta magát, hogy nem ebben maradtunk. ”Hát ennek még lesznek következményei” mondtam, közben kitöltöttem Annának egy italt, de most nem a pálinkás pohárba, hanem egy az asztalomon lévő kis dísz tálba. A tálat letettem a kanapé közepére. ”A kanapé oldaláról közelítsed meg, és kézzel ne érj a tálkához, úgy idd ki. Ahogy próbálta elérni a tálkát a fenekéig felcsúszott a szoknya, amire én is rásegítettem kicsit. Fantasztikus, kerek fenekét szépen keretbe foglalta kis tanga bugyija. ”Most húszat fogsz kapni, mert megszegted a játékszabályokat, egytől tízig számolok, utána neked kell visszafele számolnod. A számokon kívül mást továbbra sem mondhatsz ki” A csapásokat tenyérrel mértem, és igazán nem túl erősen, közöttük kisebb-nagyobb szünet, simogatás és incselkedés hatására a kezdeti sikolyok a tizedikre már érezhetően másfajta remegésbe csaptak át. Az illatán is éreztem, hogy élvezi, ami mindig beindít. Már ő jött a visszafele számolással. ”kilenc”. Hát igen tipikus hiba, tíz után nem mondja megint a tízet, hanem kapásból visszalép kilencre. Muszáj volt szólnom érte, és biztosítottam, hogy ez még előkerült, a következő három csapás erejéig éreztem is rajta, hogy most dacra váltott, de mire visszaértünk az elejére, már megadóan pihegett. A kanapén az ölembe vettem és úgy simogattam egy ideig. Legszívesebben széttéptem volna a ruháit abban a pillanatban, de tudtam, hogy így is nagy utat jártunk be aznap.
Az ajtóban még magamhoz húztam, jó érzés volt a közelsége. Szétválasztottam a haját, és mozdultam a szája fele. Lesütött szemmel és megfeszült háttal bújt hozzám, de csók helyett a nyakába haraptam. ”Ez nem fair” durcáskodott. ”Tudom, két nap múlva hívlak” indítottam útjára. Még ki se érhetet az épületből, amikor hallom, hogy SMS-t kaptam. Egyetlen szó volt benne. Annyira jó kedvem volt és gőzöm nem volt, hogy kinek lesz nagyobb büntetés kivárni a két napot…