Vidáman a szabadban (3)

Már a teszt közepétől megállapítottam, hogy a srác jó Sub, bevállalható a továbbiakra, mert közénk való lesz. Bandita megjegyzése a fiatalságára, gyakorlatlanságára és kele-kótyagosságára helytálló ugyan, de javítható, megoldható, hogy nagyobb gondot ne okozzon. Azt is eldöntöttem, hogy a sikeres teszt végén felavatás következzen itt és most. Így, mikor a teszt befejeződött a srác sikeres elspriccelésével, megállapítottam hangosan: - A teszt sikeres volt, így a srác, aki Tivadar, illetve Zivatar névre hallgat, felavatása következik helyben. Beléphetsz a bandába. – tettem hozzá még. Zivatar nagyon örült ennek, de azonnal rászóltam:
- Még a felavatást is ki kell állnod! Ne örülj, nem lesz könnyű, sőt. – bíztattam nyeglén.
- Igenis, Uram! Nem tudnak olyant tenni velem, amit ne viselnék el. – hősködött a srác.
- Majd meglátjuk. – feleltem már szigorúan. – Menj, mosakodj meg, s úgy gyere vissza! De ne siess, mert kicsit átrendezzük ehhez a „terepet” itt, bent! – szóltam utána.
Míg a srác kint volt, gyorsan elmondtam a többieknek a legfontosabbakat, hogy mit tervezek felavatásaként, s hogy ők is tehetik majd. Egyetértettek s mosolyogva tették, amire utasítottam Őket. Bandita is, az eddigi Domja. Éppen végeztük, mikor kopogtak az ajtón s hallottuk:
- Uram, megfürödtem már, bejöhetek? Így, ahogyan vagyok, vagy? – kérdezte Zivatar.
- Igen, gyere be, de legyen csukva a szemed s ne is nyisd ki, amíg erre engedélyt nem kapsz tőlem! – válaszoltam s mutattam gyorsan ki, hova álljon. Nyílt az ajtó, a srác tapogatózva belépett. Bandita megragadta a kezeit és Mars segítségével már tette is rá a fakalodát a nyakára, beigazítva a kezeit s összelakatolta a két részét, lezárva.
- Ah, mi az? – kérdezte Zivatar meglepetten, de még szigorúan csukott szemmel.
- Majd meglátod, ha kinyithatod. S az Uram hol maradt? – válaszolta nevetve Bandita mellette. A srác összerezzent, s csavargatta a fejét, mert akkor érzett meg a nyakán a valamit s a kezeit is meghúzkodta, de mindazokat tartotta a kaloda.
- Uraim, bocsánat, ez lemaradt. – sóhajtott a srác gyötörten.
- Mennyit mondtam korábban neked? – kérdeztem meg szigorúan Zivatartól erre.
- Hááát, úgy emlékszem, hogy húszat, Uram. – bökte ki végül örömmel a hangjában.
- Akkor mindenkire jut öt-öt. – szóltam. – Tegyétek meg, most, de keményen, mert aki lazsál, az helyette is kap, a többiektől! Tőlem is kapsz még a végén tízet.
Nem is volt semmi gond, mert még Bandita is akkorákat sózott a srácra, hogy az kicsit elhajlott az ütései alatt, sziszegett is folytonosan, de szorította a száját, hogy fel ne kiáltson. Mikor a huszadikat is megkapta s izgalmában már a húsz helyett huszonegyet mondott be ütésszámként, mindenki megdermedt. (Ha a delikvens téveszt, akkor elölről kell kezdeni a számoltatását, no és az ütéseket is.) Mindenki rám nézett, volt ki könyörgőn, volt ki flegmábban. Kicsit hezitáltam, de végül kimondtam: - Tévesztettél, törvényeink szerint kezdjétek elölről! A srác már közben kiegyenesedni kezdett, erre azonban azonnal visszahajolt bokafogásba és megrettenve várta az újabb ütéseket. A többiek rám néztek, én meg intettem, üssenek. Arra azonban nem kaptak útmutatást, mekkorát. Így mindenki ütött ugyan újra ötöt, de már kisebbeket. Megkönnyebbülés volt hallani a húszát. Fellélegzett ő is, mi is. Nem hagytam azonban sok időt, hanem intettem, hogy hozzák az asztalt középre, majd a nyakánál fogva ráhasaltattam Zivatart úgy, hogy a fakaloda éppen az asztalon túl érjen, így megakadályozza a mozgását. Intésemre Mars a lábait is odakötözte az asztal lábaihoz terpeszben, szorosan. Közben Bandita megszokásból kézzel, kisebbeket ütött a feszülő popójára. A srác izgett-mozgott, próbált jó pozíciót felvenni a várható további ütések elviseléséhez, de tévedett. Nem azok következtek, hanem előbb mazo köpcös – intésemre – gyertyákat gyújtott s sorba odanyújtotta Banditának és Félixnek, akik végig csöpögtették a hátát, popóját. Mikor az már szép színes volt, akkor Mars eloldozta a lábait, miközben többen hátára fordították az asztalon. Most kapott a bokáira bőr bilincseket, közé egy közepes távtartót. Azzal húzták a lábait a feje fölé, amíg csak bírták. A behajlított térdeinél fogva kikötözték, de a távtartót is a kalodához. Feltárult előttünk a feszes fara, s a belső combjai is.
Jól hozzá lehetett férni azokhoz. Mazo köpcös és Mars is megcsöpögtethette Zivatart, aki kicsit fickándozott ettől, de jól tűrte. Bandita közben a fejénél állva próbálta átnyúlva a farkát és golyóit is megkötözni, de eléggé nehezen haladt. Főleg, hogy szopatott is már. Félix segítségével csak sikerült. Egy fa hajlított fésűvel izgatták, birizgálták a golyói feszes bőrét és fésülgették a farka körüli eléggé gubancos szőrszálait. A srác kicsit vinnyogott ettől, de nem nagyon. Attól már jobban, mikor utoljára Bandita egy vékonyabb, hosszabb gyertya végére gumit húzott és síkosítózás után az ánuszába nyomta. Mikor már állt, akkor gyújtotta meg.
A srác is felfigyelt, mert minden mozgás megszűnt, mindenki nézte a lángot, majd az első lecsurgó cseppet. Mikor az a srác ánuszához ért Zivatar megérezte, s felkiáltott meglepetésében. – Fáj? – kérdezte meg Mars, de a srác nemet intett a fejével. Így a többi cseppnél már fel sem szisszent, tűrte. Mi egymásra néztünk, mert Zivatar szőrös volt, az ánusza környéke is s a cseppek szépen lassan rakódtak egymásra s dermedtek meg.
Mars és mazo köpcös is álmélkodva nézte, még ilyent nem láttak, de nem is tapasztaltak. Mazo köpcösön látszott, hogy szívesen kipróbálná maga is, de Mars még hezitált. Végre Bandita helyett Dombi, azaz Félix fújta el a gyertya lángját. A fa hajlított fésűt Mars kezébe adta s mutatta honnan kezdje a kaparást. A szőrös srác ezt már nehezen tűrte, sziszegett is, vonaglott is, mert a sztearin cseppekkel a szőrszálai is vagy jöttek, vagy erősen meghúzódtak. – Tűrj csak szépen! Azt mondtad az előbb: „- Nem tudnak olyant tenni velem, amit ne viselnék el.” – idézte Őt nevetve Bandita. –Igenis, Uram, tűrök, de ha nem baj, akkor most nem nevetek.  - szellemeskedett egy kicsit ő is. Összenéztünk, s megállapítottuk, van humora Zivatarnak. Közben Mars haladt s már csak az ánusz kornyékén maradtak cseppek. Mars kezében megállt a fésű. Intettem, hogy adja át mazo köpcösnek, aki próbálta tovább csinálni, de nem sok sikerrel, a fésűvel. Ekkor Mars kezébe egy vékonyabb, de hegyes pálcikát adtam. Megértette, kezdte azzal szurkálni először a szélét, majd fokozatosan haladt a vastagabb részek felé is. Mazo köpcös is rákapcsolt, majd mikor összetöredezett már a sztearin, akkor kézzel odanyúlt, megfogta s egy rántással letépte. Bandita pedig Zivatar szájára szorította a kezét. Az persze felordított, de elhalt hangon. Mazo köpcös kezében nem csak a vastag, töredezett sztearin csepp volt, de abban a vékony gyertya is.
Intettem Marsnak, s mazo köpcösnek is, de mi is tettük, hogy eltereljük a srác figyelmét a fájdalmáról, mindenhol csiklandoztuk, izgattuk, matattunk a bőrén, oldalán, talpán, így hamarosan arra fordította a figyelmét s elfelejtkezett a fájdalmáról, ami csökkent is.
Most megfogtuk mind és leemeltük az asztalról a szőnyegre, s az eddigi kötelékeit felhasználva, s újabbak segítségével is alaposan gúzsba kötöttem. Moccanni sem tudott, csak feküdt a hátán, előttünk. Mikor készen voltam, kimentem s hoztam be jégkockákat és két pohárban meleg, de nem forró vizet. Kezdtem a jégkockákat rátenni a bőrére. Jutott a mellbimbóira, hasára, mellkasára, de még a térdhajlataiba is. Mivel a srác izzadt a kényelmetlen testhelyzetében, így a jégkockák kezdtek olvadni és kisebb csermelyekben haladtak a bőrén, alaposan lehűtve azt. Most a bögrékből a csermelyekre csöpögtettem pár-pár cseppet, mire a srác feljajdult. A hideg víz után a meleg vízcsepp forrónak tűnt számára. Ezt látva mindenki nevetett. Végre ő is megértette, hogy az nem forró, csak így érzi.
Elmosolyodott. Láttam nagyon kényelmetlen a gúzsba kötése, már éppen nyúltam volna felé, mikor a hátáról oldalára billent s került stabil helyzetbe. Ott pihegett előttünk a szőnyegen. Így újra hozzáférhetővé vált a feszes popója, amit többen ki is használtak. Ki paskolt, ki csikizett, de mindenki tett valamit. A srác pedig már rázkódott, nevetett, vonaglott mindettől.
A nagy viháncolásnak hamarosan végett vetettem, kikötözését Marsra bíztam és mazo köpcössel kávét és üdítőket hozattam mindenkinek.
- Kiálltad a próbát, sikerrel vetted a felavatást. – kezdtem.
- Köszönöm, Uram, bár meg kell jegyeznem, néha magam is kételkedtem, hogy sikerül.
- Igen, sikerült, s ez a fő. – csatlakozott Bandita is.
(folyt. köv.)