...közeleg a reggel (...és bűnhődés vol.4)

…a jóleső illatok meghozták a kedvemet az ébrenléthez. Nemsokára virrad, jelzi a megannyi ébredező madár odakint a fákon. Ráérősen kavargatom a kávémat, vidáman csilingel a kanál a bögrémben. Te megsemmisülten heversz, miután ajkaidon a törődés ígéretéül hagyott leheletnyi csók után inkább a bögrém tartalmával foglalkozom. Sokszor mondogattam neked viccelődve: „- első a kávé!”…nem gondoltad volna, hogy egyszer így is lesz.
Komótosan kortyolgatok, közben alig mozdulok, hallod, valószínűleg téged nézlek. Mindig is szerettem gyönyörködni benned: Arcod, ajkaid ívében, tested vonalában, amit most élesen kirajzol a rád boruló takaró, amibe az éjszakai vergődésed során becsavartad magadat.
Egyszer csak csörren az üres bögrében a kiskanál - sohasem iszom úgy a kávémat, hogy benne hagyom a kiskanalat, s most mégis - ahogy tálcán elfoglalja helyét a bögrém.
Finomkodva nyúlok a takaró alá. Érintésemre irányomba kapod a fejed, s tested egyre gyorsuló hullámzásba kezd. Kezemnek eszébe sincs most nagy kitérőket tenni. Végig simítja a kebleidet, majd céltudatosan halad egyre lejjebb és lejjebb. Picit elbabrálok alkalmi öved csatjával, s kioldom. Tested szinte azonnal elkezdi kitolni a két éjszakai hálótársadat.
„- Nana!” – intelek, s visszanyomom őket, amit igen nyűgös hangokkal fogadsz – „ne dobd ki csak úgy a hálótársaidat…”
Kezem szirmaid közé téved...fokozván az élményed érzed közelebb húzódom hozzád, oldalad mentén szinte mindenhol rád simulok. Kezem pillanatra el tőled, pattan egy kupak, majd visszaérkezik a felismeréssel együtt…síkosító. Szinte rátolod magad a kézfejemre, míg én felviszem virágod kelyhébe a segédanyagot. Fel le mozgatod magadat ujjaim mentén, így alig van dolgom. Ujjaim lassan belekezdenek az általad oly nagyon kedvelt tánca rajtad, miközben benned két hívatlan vendéged még mindig dolgozik. Tényleg jó sokáig bírják az elemek.
Az első élvezésed fájdalmas inkább semmint élvezetes. De jobb a semminél…jobb annál az elnyújtott gyötrődésért amit erre az éjjelre kaptál. S úgy érzed a gát is átszakadt végre. Én gyönyörködöm tested ívbe feszülő vonalain, ahogy szinte hídba nyomod magad jópár másodpercre…no, és az a sikoly…nincs semmi hozzá fogható. Nem is hagy hidegen, de ezt ahogy tagom a combodnak feszül valahol mélyen a tudatodban te is érzékeled.
Ernyedten szinte visszaesel az ágyra, zilálásod sokáig tart, miközben egyszerre sírsz és nevetsz, a teljes érzelmi skálát bemutatva nekem egy pillanatban. Tested hívatlan lakóit a csúcsra érve – vagy azután? Nem tudod… – kilökted magadból. Hiányuk furcsa üres érzést kelt benned, amit nem tudsz hirtelen hova sorolni. Picit átmasszírozom karjaid és lábaid, eléggé elgémberedhettek. Egyszer csak karabiner kattan a bokádnál, és érzed, az egyik majd másik lábad elengedem…s kedvenc terpeszrudad kerül közéjük.
Kihasználva bágyadtságodat eloldom egyik, majd másik kezed, s összebilincselem őket az ágyrácson keresztül. Gyorsan, határozottan dolgozom, hisz tudom milyen kis bosszúálló vagy, s ez az állapotod múló pillanat csupán. Hasra fordítalak – a rúdnál segítek – majd picit segédkezve szoros térdelésbe kényszerítelek, szélesre tárva combjaid. Kezeid eloldom, de el nem engedem: tested alatt, lábaid között hátra húzom s a rúd középső két karikájához csattintom karpántjaid. Fejed a párnák közt, feneked az égnek…gyönyörű! Nyakörvedre inkább szimbolikus jelentése miatt pórázt csatolok, s azt az ágykerethez rögzítem. Hallod, beletúrok az ágy melletti kincsesládába. Ismét pattan a kupak, miközben úgy érzed, kezd beléd visszaszállni az erő, újabb vágyak felé hajtva lelkedet. Két kedvenc vibrátorodat érzed, tested jó ismerősökként köszönti őket: rájuk magadtól felizgulsz, hiába volt a kimerítő éjszaka. Megrándulsz ahogy előbb a hátsó, majd a „hagyományos” bejáratodon megérkeznek újabb vendégeid.
Jólesően masszíroznak belülről, nem kell sok –érzed – és ismét kiabálni fogsz nagy örömödben. Ekkor félig kihúzom az egyiket, mire te lelkesen tolnád magad vissza rá…de a bitang póráz tartja nyakörvednél fogva a tested.
„- Ez nem lehet igaz – nyüffögöd – „még ezt a pici örömöt is elve..hhhööö…” – nagy levegőt veszel, ahogy elkezdem mozgatni egyszerre a két játékszert. Amelyiket félig kihúztam, azt picit csavargatva visszafelé nyomom, míg a másik helyen lévőt ellentétes irányba mozgatom. Óhatatlanul megremegsz s felsikkantasz az érzéstől, amit így, hogy alaposan előkészített a két „masszőr”, többszörösen érzel mint szoktad. Hallod halk nevetésemet, ahogy csavargatva ki-be mozgatom az eszközöket: mint a motor hengereiben a dugattyúk, úgy mozog benned a két vibrátor, egyik ki a másik be s vissza…
Első örömsikolyodra alig fél percet kell várni…térdelésre kényszerített tested minden porcikájában remeg, ujjaid vadul marják a lepedőt. Rájuk pillantva örömködöm magamban, hogy nem testem valamely része van most ott.
Hatalmas hangzavar ellenére nem állok le: úgy érzed egy örökkévalóságig dolgoztattam benned barátaid. A pillanatok, az érzékeid összemosódtak ismét a nagy élvezeted viharában. Tested szinte szünet nélkül vibrál, remeg. Eleinte megpróbáltál önuralmaddal felül kerekedni rajta de nem ment…s most már nem is akarsz. Inkább belesüppedsz az érzések nyújtotta kellemes masszába s lebegsz. Hányszor mehettél el egymás után? Négyszer, ötször…vagy többször? Nem tudod…én meg nem számolom, ismersz.
Lassul a tempó, alaposan kifáradtál. Kisvártatva megállok, egyenként eltávolítom belőled rólad a játékszereket: előbb barátaidat…majd kioldom a kezed…lecsatolom a rudat, s melléd fekszem, tested cirógatva, nyugtatgatva felkorbácsolt lelked.
Jól lakot macskaként mellém / rám simulsz. Illatommal eltelve egy érzés villan be elmédbe: „most ő is dolgozzon”. Érzed, testem közelsége még egy fordulónyi erőt ad, mely vadul követelőzni kezd benned. Mikor leveszem rólad a kendőt, szemed mohón villan, s tudom…valamire nem figyeltem, talán hibáztam. Nem vagy még oly fáradt, mint hittem.
A finálédhoz oldalt gördülsz s magadra rántasz. Te hanyatt a párnák közt, lábaid oldalt széttárva és felhúzva…picit előrébb nyúlva belemarkolsz a fenekembe, így húzol be kapudon, ellentmondást nem tűrve. Nem kell sokat mozognom, hogy a kéj ismét megremegtesse hosszan minden porcikád. Csúcsodra érve a lapockámon nyugvó kezeiden villannak a karmok…mély árkot szántanak a hátamon a derekamig, fejed előre csapódik s érzem: fogaiddal a vállamba marsz. Megfeszülök az újabb „ajándékaidtól”…szinte egyszerre robban az agyadban az újabb kéj s a testem. Egymáson fekve, egymásba olvadva vad csókban forr össze ajkunk, majd melléd gördülök. Késve jut eszembe a gondolat…” - ez a lepedő is mehet a tisztítóba. S a hátamért még számolunk…”

Nem telik bele kis idő, s a felvirradó nap első sugara játékosan fut be a redőny résein s szalad körbe a halószobában. Meglátja a takaró alatt összefonódva békésen szuszogó, alvó testünket, s tovalibben ébreszteni a környéket…