Beszámoló a III. Pixie Sportnapról (15)

Mars mazo köpcössel, valamint Banditával és Pierre-rel tölti az éjszakát, Félix Tib-bel, így mi a fiatal Ádám szolgával, a taknyossal, ahogy hívta magát, mentünk a szobámba, ahol
- S Te mit szeretsz, mire vágysz? – szegeztem neki a kérdésemet.
– Ha keményen bánnak velem. Kötözve, taposva, verve és kényszerítve sok mindenre.
– Ez nem fog gondot okozni, csak bírd is ki, amit kapsz! – ígértem meg neki. Ő felvetette a fejét, kihúzta magát és replikázott így:
– Nem fogsz bennem csalódni Uram! Tégy csak mindent, kedved szerint! – hangzott.
– Szemtelen szolga! Hogy mersz tegezni először is te engem, a Mesteredet, másrészt pedig utasításokat adni nekem? Szolgálj, térdre! – kiáltottam rá.
Már lendült is a kezem, amely csattanással érte el az arcát. Alaposan megbillent ettől, de azért nagy nehézség árán, végül is talpon, azaz térden maradt. S úgy próbálta gyorsan lehúzni magáról, mindazokat, ami rajta volt. Ezt akadályozni tettem, hogy a felkapott lovaglópálcával érzékenyebb részeit megcélozva ütöttem s eltérő ütemben, mint számított arra. Sikerült is kihoznom a mozgása üteméből, ezért oldalára billent, elesett. Már rajta is voltam, kezemben a bőr bilincsekkel, amiket a földhöz szorítva, sikerült is felcsatolnom a csuklóira, miközben a kezeit hátra húztam, fel, míg csak fel nem nyögött, illetve kezdte gyorsabban szedni a fájdalomtól a levegőt. Így is rögzítettem hátul, fent a bilincseket, majd még egy szélesebb nyakörvet is feltéve rá, ahhoz is kikötöttem a kezeit. Sziszegett. Közben – mintha véletlenül tettem volna – végig is tapostam rajta, a testén, alaposan belelépve az érzékenyebb középen lévő részeibe, majd az oldalt fekvő talpait is a szőnyegbe tapostam. Ekkor már nem csak kapkodta a levegőt, de lassan jajgatott is. Ezért kapott egy fejhámot, azon bőrgolyós pecekkel a szájába, majd folytattam a talpai „kezelését”. Kezdetben kézzel, ujjaimmal, de később már egy hegyes fa pálcával is, majd pedig egy bőr pertlivel elkötöztem a lábujjait, és végig a talpa felöl is, szorosan. Mikor ezzel meg voltam, akkor kezdtem az ujjait egyenként morzsolgatni, ide-oda hajtogatni, feszíteni. Ezt már nem bírta szó nélkül. Nyüszített már. Most az egyik kezemmel a talpát és ujjait foglalkoztattam, míg a másikkal megszorongattam az éxerét, golyóit is marokba fogva, morzsolgatva, később már ütögetve. A nyüszítés már hangos jajgatásba fordult át, amit alig tompított a golyós pecek. - A kötözve, taposva meg volt, jöhet a verés. – gondoltam és nem csak gondoltam, de tettem is.
Ezt kézzel indítottam, alaposakat csapva a feszes popóira, mert védekezésül felhúzta a lábait. Majd már a lovaglópálcát is használva folytattam a fenyítését, de ezzel a popóin túl, már a talpait is megkenegettem, de jutott a vádlijaira, a belső combjaira is az ütésekből. Most feltettem a bokabilincseket és kapott egy eléggé hosszú távtartót is a bokái közé, ami eléggé szétfeszítette azokat egymástól. (Közben hasra is fordítottam.) Megint – pihentetésképpen - kis taposás következett, majd folytattam a fenyítését, de már nadrágszíjjal és többágú, hosszú szíjakból álló korbáccsal. Ezzel is alapos munkát végeztem az egész testén. A hangjából hallatszott, hogy már nem csak jajgat, de közben hüppög is, ami azt jelentette, hogy már a sírás határán van. - Akkor még egy kicsit kap. – gondoltam s tettem. Következetesen.
Majd odahajolva – mivel látni is akartam, hogy bírja – átfordítottam a távtartó rúd segítségével a hasáról a hátára s közben a távtartó rudat áthúzva a teste felett a feje alá akartam tenni, de ennyire nem volt hajlékony, ezért ezt egy lánccal, s karabinerekkel tettem meg. Ott feküdt a hátán, majd a füleiig érő talpakkal, kifeszítve, domborodó popóval. Jól hozzáfértem oldalról, így alaposan megcsapkodtam megint a popóit. Már nem tartotta vissza, sírt, elengedve magát. - Akkor már csak a kényszerítés van hátra. – szólaltam meg bíztatásául és tájékoztatásául is egyben. Hüppögött és kicsit mintha bólintott volna is a fejével. Ezért, ezen magamban nevetve, egy piros pontot adtam neki, de a pirosat is megkapta. Még nem találtam eléggé pirosnak a zsemléit, adagoltam felváltva azokra csapásokat s közben „olajozásul” kicsit meg is köpködtem a fenekét. Ez azt eredményezte, hogy csípett is már az ütésem. Nem kicsit, nagyon. Vonaglott is tisztességesen ettől kezdve.
- Akkor a kényszerítés maradt már csak hátra. – szóltam s tájékoztattam újra őt. Kicsit hosszabbra engedtem a láncot, így a lábai az „égnek” álltak már, ezért oda tudtam térdelni elé, pontosabban a feje fölé és „megkínáltam” a sportnadrágomból „kilógóval”, mert már közben nekem is felállt, mereven, előre. Kicsit neki is, meg nekem is még helyezkedni kellett, de sikerrel jártunk, így megfelelő szögben már tudott szopni. Igaz - nem mélytorkozással - még.
A kényszerítés nem csak azt jelentette, hogy a szája fölött lévő merev farkam ott volt, de az is, hogy szabad egyik markommal, markomba fogtam az övét és annak szorításával, engedésével irányítottam az „igyekezetét”. Volt még egy szabad kezem, azzal a mellbimbóit szorongattam, csavargattam mindkettőnk élvezetére. Volt időm ezzel játszadozni.
Mikor kezdett már uncsi lenni, persze nem neki, hanem nekem, akkor úgy gondoltam, hogy újra rövidebbre fogtam a láncot, így megint a fülei mellé kerültek a talpai és feszítettebb lett a teste. Még térdelve hagytam, hogy szopizzon, ahogy tud, de közben már egy, majd több ujjammal megujjaztam az ánuszát. Mikor már kellő tágasságúnak találtam, akkor felállva, mellé és rajta átlépve –gumit húzva - beleeresztettem a még mindig merev dákómat, majd ütemesen mozogtam benne. Ő is élvezhette, mert már nem sírt, hüppögött, de kis, kéjes hangokat, sikolyokat hallatott.
Most testtartást változtattam, átfordultam rajta, így már a kezeimmel elértem a közben neki is megduzzadt, merev farkát és azt kezdtem húzogatni, míg csak el nem spriccelt. Hova máshova, mint magára, azaz a saját fejére, arcára. Már nem sok kellett nekem sem, így pár ütem után én is elspricceltem, de benne, a gumiban.
- Akkor szerintem minden meg volt, amit kezdetben mondtál, amire vágytál.
- Igen, Uram, így volt s köszönöm. - Hallottam magam alattitól alázatosan, de már kedvesebb hangsúllyal nyugtázva.
- Örülök, ha sikerült kedvedre tennem. – cukkoltam.
- Igen, Uram, élveztem, ha ez nem is mindig látszott rajtam – válaszolta felszabadultan.
- Egyébóhaj-sóhaj? Most még mondhatod! – szólítottam fel őt.
- Hát, ha lehetne, volna még kérésem, vagy vágyam, Uram. – kezdte félénken.
- Ne habozz, ki vele! – utasítottam.
- Ha szabadna kérnem, kérhetnék még egy alapos pirosítást a hátamra, majd a hasamra és végül befejezésül állva! – nyögte ki a fiatal Ádám szolga, a taknyos.
- Semmi akadálya nincs ennek. Kezdhetjük? – mondtam.
Nem is vártam válaszra, hanem már kezdtem is a lánc eloldozását, majd leengedve a lábait a lovaglópálcával a hasát ütögettem meg szép pirosra. Vettem még a korbácsot is s azzal is tettem hozzá még az alapszínhez, így a végén már elégedett voltam a kapott színnel. Ugyan csak a hasára kért, de nem álltam meg, hogy a talpaihoz állva ne adjak párat a belső combjaira is a korbáccsal, hogy ott is érezze meg, annak csípéseit.
Most a hasára fordíttattam és következett a háta kiszínezése, de ezt nem egyenletes színnel, hanem kicsit csíkosra gondoltam s valósítottam is meg. Így nem csak a lovaglópálca, a bőr korbács jutott szerephez, hanem a lovaglóostor is.
Közben utasítottam, hogy álljon talpra, amit kicsit lassan, nehezen tudott megtenni a távtartó miatt, de „ösztönzésre” mégis csak sikerült. Állt, széttett lábakkal, de laza kezekkel. Ezért egy rövidebb távtartót tettem a csuklói közé is, amit egy vékonyabb lánccal a nyakához is fogtam, vigyázva, hogy azért levegőt kapjon mellette.
Ott állt, így már távolabb lépbe a lovaglóostor járhatott végig a testén. Nem csak a hátát cakkozva, de jutott az oldalaira is a csapásokból. Érdekes táncot járt közben a teste.
A végén pedig – talán erre nem is gondolt, de alkalmas volt –még a lába köze is kapott ütéseket, elől-hátul, eleget. Ezt már ugrándozással próbálta elkerülni, ami igencsak nevetséges látvány volt. Hangosan nevettem, kezdetben csak én, majd már ő is. Hamarosan a fáradtságtól és a jól végzett „munka” eredményeképpen, ágyba zuhantunk. Aludtunk reggelig.
(folyt. köv.)