A kíméletlen tornatanár 2. rész: A tornateremben
2015. 02. 27. 16:17 | Megjelent: 1647x
- Ha wc-re kell menned - szólt a tanár, mintha csak olvasott volna a gondolataimban - guggolj oda az összefolyó fölé, és engedd ki nyugodtan.
Nem kellett kétszer mondania, odaugrottam, összekuporodva fölguggoltam és már zuborgott is belőlem kifelé a víz. Visszahívott, hogy ezt még vagy kétszer meg kell ismételni. Megint éreztem a fenekemben a műanyag cső végét, most már jobban odafigyeltem arra, amikor a csővég áthatol az ánuszomon, és azt a fantasztikusan kellemes érzést is élveztem, ahogy a víz elkezd belül csiklandozni. Hatalmas merevedésem volt, és közben önkéntelenül is hátrapucsítottam, hogy a cső minél mélyebbre hatoljon bennem.
- Ha úgy érzed, nyugodtan simogasd magad, semmi gáz, nem ciki - mondta a tanár. A bal kezemmel rögtön magamhoz nyúltan, és közben félve hátrafordítottam a fejem, hogy ránézzek. Ő azt figyelte, ahogy húzkodom a farkam. Amikor már kezdtem érezni, hogy megint feszít a víz belül, egyszercsak női hangot hallottam:
- Hát ti meg mit kerestek itt? Mars kifelé! - Valóságos görcsbe rándultam! Hamar kiderült azonban, hogy nem nekünk szólt a felszólítás, hanem a két srácnak, akiket a tanár korábban kiküldött, de az ajtó mögé rejtőzve figyeltek. A következő pillanatban belépett a biológiatanárnő. Ekkor már nem bírtam visszatartani, muszáj volt odaugrani az összefolyó fölé. Egy pillanatra azon gondolkoztam, a tanárnővel szemben, vagy neki háttal guggoljak le? Egyik cikibb, mint a másik, mert vagy az ágaskodó farkamat látja és levonhatja a következtetést, hogy élvezem az egészet, vagy gyakorlatilag a szeme előtt állok neki szarni. Végül a gyorsaság kedvéért nem forgolódtam, vele szembefordulva guggoltam, és már jött is ki belőlem minden. De a hirtelen mozdulattól egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom, guggolva hátratántorodtam, és csak a két kezemmel a hátam mögött megtámaszkodva sikerült elkerülni az elesést. A tanárnő is odaugrott és fölém hajolva fogta a vállam.
- Na, farizommérés lesz? - kérdezte a tanárra nézve, és leplezetlenül vigyorgott. Ekkor már visszadőltem volna, hiszen nagyon hülye pózban voltam: guggoltam széttárt térdekkel, teljesen hátradőlve, a farkam pedig mint egy mutatóujj előrefelé szegeződve rezdült minden mozdulatomra. De a tanárnő nem csak fogott a vállamnál fogva, hanem hátra is szorított. Nézte az előremeredő farkam, és mosolyogva megszólalt:
- Na, igazán szép erekció, mondhatom. - Majd a tanárom felé fordult: - Bélám, csak lehoztam egy kislányt edzésre, remélem nem zavarunk?
- Nem, dehogy, menjetek csak be a tornaterembe, mindjárt megyünk mi is.
Vérvörös voltam a szégyentől. A tanárnő mosolyogva kiment, a tanár visszaparancsolt és egy újabb adagot engedett belém. Akkor már nem nyúltam magamhoz, de a farkam továbbra is állt. Az utolsó kört követően kaptam egy törülközőt, fel kellett húznom a fecskét és a tanárral együtt kimentünk az öltözőből. A fecske csak úgy dudorodott előre, anyaga dörzsölte a makkomat. Belépve a szertárba a tanár lerántotta rólam az alsót, de úgy, hogy a farkam valósággal felvágódott. Mondta, hogy most lesz a farizommérés, be fogja krémezni a fenekem, és felrakja a mérőt. Fel kellett másznom a szertárban lévő asztalra, ott guggolnom, majd előrehajolva a lábak szétvetettségében hátratolnom a fenekem. Éreztem, ahogy bekeni a fenekem vágatát, a gátamat, és az ánuszomat. Annyira kívántam, hogy húzzon egyet-kettőt a farkamon! De nem tette meg, viszont lassan belémnyomott valamit, amit nem láttam. Ez jóval vaskosabb volt, mint a gumicső végén a műanyag, kellemesen kitöltötte az ánuszomat. Kifejezetten élveztem, egy hangosat nyögtem is talán.
Ebben a pillanatban nyílt a szertárajtó. Mivel a fenekem pont az ajtó felé meredezett, ezért ez volt az első, amit megláthatott, aki belépett. Ráadásul ebből a fenékből - ami az enyém - kiállt egy valami, amit nem is láttam. Mindezek tetejébe merevedésem is volt, ami ugyebár leplezetlen jele a szexuális élvezetnek. Igaz, ez csak hátulról látszott, de nem volt kétségem afelől, hogy felismerhető...
Összerázkódtam a váratlan fordulattól, és előreszegeztem a fejem, hátha nem ismer fel, aki ránknyitott. Nem láttam ki az, de a hangjából kitaláltam: Lenke volt, a velem egyidős, többször bukott lány. Az ő arca híresen csúnya volt, de a teste tankönyvien szép - már amennyire ruhában, meg a tornaórákon meg lehetett állapítani. Nem volt különösebben meglepve attól, hogy egy meredező farkú fiút lát az asztalon pucsítva, aki a segglyukát teljesen felkínálja a világnak, és egy eszköz van belédugva.
- A tanárnő kéri a labdaszekrény kulcsát. - mondta a tanárnak. Ő egy pillanatnyi habozás után azt mondta:
- Gyere, fogd ezt itt meg. - és éreztem, hogy az eszköz kezet cserél. - Mindjárt jövök, addig ne csináljatok semmit, ne mozgasd és ne hagyd, hogy kicsússzon - mondta, és rövid kulcscsörgés kíséretében kiment és nyitva hagyta az ajtót. Az ánuszomon éreztem a huzatot. De mást is éreztem, azt, hogy Lenke hol kijjebb húzza, hol beljebb tolja finoman a fenekembe az eszközt.
- Jó ez így neked? - tette fel az adekvát kérdést, és mintha hozzáért volna a lelógó zacskómhoz. Valamit nyökögtem, mit lehet erre válaszolni? Egyébként nagyon jó volt, csak éppen férfiatlan. A következő pillanatban már nem véletlen hozzáérést éreztem, hanem azt, hogy finoman, érzékien megmarkolja a golyóimat a szabad kezével, majd pár másodperces morzsolgatás után konkrétan ráfogott a még mindig merev farkamra. Nehéz lett volna letagadni, hogy izgat a szituáció.
- Tudod mi van a seggedben? - kérdezte, és anélkül, hogy ránéztem volna, tudtam: vigyorog.
- Egy farizommérő - válaszoltam zavartan. Durvának találtam a szájából a "segg" kifejezést.
- Neked ezt mondta?! - kérdezte nevetve - Egy dildót dugott beléd! - majd tovább beszélt, miközben én zavartan fészkelődtem.
- Ha szereted az ilyesmit - mondta teljesen természetes hangon - gyere fel hozzám, szívesen csinálom neked. - Mintha csak a fülcimpám morzsolgatásáról lett volna szó. Hirtelen elengedte a farkam, hallottam ahogy belép a tanár ismét.
- Kösz Lenke, mehetsz, vár a tanárnő! - majd átvette az eszközt, és mikor a lány kiment, lassan kihúzta a fenekemből. - Na, ez hatos - szólt, bár hogy hat mi, azt nem mondta. Nem mertem leleplezni, hiszen ha rákérdezek, hogy egy dildóról hogy olvasta le ezt a kamu "hatost", magyarázkodásra késztetem s, elveszthetem a jóindulatát, amit beígért az osztályzásnál.
-Lesz ez még hetes is! Vedd fel a tornaalsód, és gyere be a terembe. - Lekászálódtam az asztalról, belebújtam az alsóba, valahogy beletuszkoltam a még mindig álló farkam is. Rájöttem, hogy ha lenyomom a föld felé, akkor kilóg a farkam vége a nadrág száránál. Ha hagyom, hogy álljon akkor úgy nézek ki, mint egy vitorláshajó. Átmentem a tornaterembe, az ajtóban összefutottam Béla bá'-val: - mindjárt jövök, addig gyakorolj a lányokkal kicsit. Lenkének épp helyben futást kellett gyakorolnia, míg odamentem hozzájuk, volt alkalmam megfigyelni egyrészt, ahogy a kis cicijei ugrálnak, s azt is, hogy nincs rajta bugyi, mert a tornadresszen át gyönyörűen kirajzolódott a puncija vonala. Persze mindketten a sátramat figyelték, amíg odaértem hozzájuk.
- Édes fiam - mondta a tanárnő - így nem lehet gyakorolni - és mellém guggolva egy rántással lehúzta a nadrágot rólam. A farkam felcsapódott és párat lengedezett fel és le. Anyaszült meztelenül álltam a két nő előtt.
- Na, fuss egy kicsit te is - mondta, és egymás mellett csináltuk Lenkével a helybenfutást. A farkam össze-vissza ugrált, néha még hallani is lehetett, ahogy néha a meztelen testemhez csapódik. Részben égett a fejem, részben teljesen fel voltam ajzva.
- Gyertek csak ide! - kiáltott a tanárnő a tükör elől. Odamentünk, én anyaszült meztelenül álló farokkal, Lenke a tornadresszben.
- Egy kicsit ezt lejjebb húzzuk. - Fordult oda a tanárnő Lenkéhez és kigombolta a dressz vállán lévő gombokat, vagyis a tulajdonképpeni pántot. Lehúzta a dresszt a lány melle alá, amik így szabadon láthatóvá váltak. Így volt alkalmam teljes képet szerezni a cicijéről. Amolyan későkamaszkori mellei voltak, aránytalanul nagy bimbókkal, és formás, de kis mellekkel. A mellei még nyilván nőnek majd, a bimbói nem, és előbb-utóbb szép arányossá kerekedik az egész. Ha nem lett volna merevedésem, most biztosan felállt volna.
- Dőljetek előre, és tenyérrel támaszkodjatok a tükörhöz! - hangzott a felszólítás, majd a kezével tolt, igazgatott minket - Így! - mondta. Mindketten a tükörben néztük magunkat, illetve egymást: én Lenke lelógó pici csöcseit, ő az én előremeredő farkamat. A tanárnő kettőnk közé lépett, és az egyik kezével az én mellemet, a másikkal Lenkéét fogta meg.
- Te fiú nézd már meg: majdnem akkora a melled, mint Lenkéé! - Közben a tükrön keresztül nézett engem. Kerületem a tekintetét. - Sportolnod kellene, ez nagyon férfiatlan ám! - Közben éreztem, hogy finoman markolássza a mellem, de a tükörben észrevettem, hogy Lenkéét is gyúrogatja.
- Na, álljatok egymással szembe! - Parancsolta.
- Ezzel kezdeni kell valamit, így nem maradhatsz egész nap! - Mondta és egy határozott mozdulattal rámarkolt a farkamra.
- Nézd csak! - Magyarázta Lenkének - ez az előbőr, ez meg itt a makk. - És miköben az egyik kezével mutatta amit magyarázott, a másikkal huzogatta a farkamon a bőrt. Fogd csak meg! - és a lány kezébe adta a farkam, mintha csak egy váltóbot lett volna stafétafutásnál. Lenke lehajtotta a fejét és vigyorogva húzkodta tovább a farkam. Másodpercek alatt a csúcs közelébe jártam, hiszen akkor már vagy húsz perce merevedésem volt, és bár fizikai inger kevés érte, de ez izgalmi tényező megtette a hatását. A tanárnő kivette a kezéből a farkam, és most ő húzkodta egyre gyorsabb tempóban. Arcán olyan összpontosítás látszott, mintha valami szakipari munkadarab lett volna a kezében. A két nő bizonyára látta rajtam, hogy nem kell sok, bizonyára a fejemet is önkéntelenül hátravetettem. Lenke, aki szemben állt velem, benyúlt a farkam alá és megfogta a herezacskómat, miközben a tanárnő folyamatosan húzkodta a bőrt a farkamon. Amikor Lenke finoman elkezdte morzsolgatni a golyóimat, éreztem, hogy mindjárt elélvezek: elkezdtem hátratolni a fenekem, mintha ki akarnám húzni a farkam a kezükből, de ők követték a mozdulatomat. Egyszercsak előredöftem a csípőm és már jött is az első adag. Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy a pont velem szemben álló lány dresszére megy az első spricc. Mintha csak véletlen lenne, a tanárnő, miközben tovább járt a keze, feljebb emelte a farkam, így a második adag a még mindig "kicsomagolt" mellekre spriccelt. Majd a harmadik is, a negyedik kicsit lejjebb, az ötödik még lejjebb... A két nő közben vigyorgott folyamatosan. Az utolsó adagok már Lenke karjára mentek, aki még mindig a heréimet fogta.
A tanárnő elengedte a farkam, ami még mindig mereven esett rá Lenke tenyerébe.
- Most kicsit guggolj le - mondta a tanárnő és egyik kezével a fenekem fogta, a másikkal a vállamat. Lenke előrehajolt a térdeimhez, és széthúzta őket. Ahogy ereszkedtem lefelé, még egy kevés geci kifolyt a farkam végéből és lecsöpögött. Nem engedte a tanárnő, hogy teljesen leguggoljak, amolyan félülő helyzetbe kerültem, miközben a farkamon szabadon meredt előre. Lenke megfogta a farkam, lefelé fordította és még mozgatott rajta egy keveset, gyakorlatilag kirázta belőle az utolsó cseppeket.
- Erről tanultunk a közelmúltban Lenke - mondta tárgyilagosan a tanárnő (nyilván a biológiára célzott), és rámutatott a lány mellbimbóján összegyűlt egyik nedves csíkra, amit az imént én lőttem oda.
- Hogy hívják ezt? - kérdezte a lánytól.
- Ondónak - felelte Lenke.
- És az mit tartalmaz?
- Spermiumot.
- Na, látom, ezt persze meg tudtad tanulni! - mondta a tanárnő és egy apró pofont adott a lány mellére, ezzel kicsit elkenve rajta a matériát.
Ebben a pillanatban jött vissza a tornatanár.
- Na, kész vagytok? - kérdezte.
- Igen, teljesen - mondta a tanárnő - és nevetve hozzátette: - most elmegyünk megmosakodni.
Én vigyorogva kimentek. Én annyira elgyengültem, hogy leültem a tornaterem padlójára. Láttam magam körül az ondócseppeket a földön.
- Na fiú... Téged jól elintéztek, mi? Hozd a felmosórongyot, takarítsd fel a padlót! - hangzott az utasítás. Kezdtem magamhoz térni, és nagyon kíváncsi lettem volna arra, hogyan mosakszik a két nő.
- Figyelj ide! - folytatta a tanár - Most hazamehetsz, de holnap délután négykor gyere fel hozzám, ott majd edzünk egyet. A szüleidnek azon kívül, hogy korrepetálásra mégy, ne mondj semmit. Arról sem persze, ami ma történt...
Az első rész itt olvasható: http://hu.smpixie.com/cikk/5566-a-kimeletlen-tornatanar-1-resz-a-zuhany
Hozzászólások (1)