A 145-ös szoba

Péntek reggel 7:00. Már készülődök a munkába, amikor csipog a telefonom, üzenetem érkezett. Amikor meglátom, hogy ki küldte hevesebben ver a szívem, izgatottan nyitom meg a levelet. Csak egy cím van benne, és mellette mindössze egy időpont: 19 óra, és egy szám: a 145-ös.
Uram látni kíván, méghozzá ma este, hirtelen azt sem tudom, hova kapjak. A válaszüzenetre megyek, és csak ennyit írok: "Igen Uram, ott leszek!"
Persze ott leszek, az nem kétség, de hol is? És mi az a 145-ös szám?
A napom nagyon lassan telik, szinte minden percben a telefonomat bámulom, hátha kapok még valami infót, de semmi. Aztán elkezdek kutatni a neten, kb. 1 perc múlva kiderül, hogy a cím, amit kaptam, egy hotel címe a belvárosban. A szám rejtélye is megoldódott, hiszen biztosan a szobaszám lesz az.
Végre 16:00, szó szerint szaladok haza, hiszen még rengeteg dolgom van, és még oda is kell érnem pontosan, mert ha kések, akkor baj van, utálja Uram a késést.
Gyorsan lezuhanyozom, reggel mostam hajat, de nem baj, megmosom megint, hiszen tökéletesnek kell lennem. Jaj, ne! Mit vegyek fel? Szexiset? Szolidabbat? Lazábbat? Elegánsat? Az elegáns mellett döntök, hiszen ez egy nívós hotel, csak nem mehetek farmerban. Térd fölé érő fehér, passzos, koktélruhát választok, a hajamat laza kontyba kötöm, egy kis smink, parfüm és mehetek is.
A kocsiajtót mikor kinyitom, már remegnek a lábaim, nagyon izgulok, de van még majdnem 1 órám.
Lassan vezetek, közben figyelem a GPS-t, ideges vagyok, mert össze-vissza irányít, majd végre meghallom a női hangot, hogy jobbra lesz a célállomás.
Leparkolok, magabiztosan kiszállok az autóból, majd rápillantok az órára, amit eddig el is felejtettem. 18:58.
Basszus! El fogok késni! Rohanok, amennyire csak tudok, szinte bevágódok a forgóajtón, gyorsan megkérdezem, hogy a 145-ös szoba melyik emeleten található. Rohanok a lifthez, de már úgyis mindegy, elkéstem… 19:02.
Kilépek a liftből, keresem a szobát. 143, 144 és ott a 145-ös. A szívem majd kiugrik a helyéről. Egy pillantás erejéig ránézek az órámra 19:04. Veszek egy nagy levegőt és kopognék, de az ajtó nincs kilincsre csukva, lassan benyitok. Belépek, és becsukom magam mögött az ajtót. 2 másodpercem van körbe nézni, a szoba gyönyörű, mindenhol gyertyák. Majd megpillantom.... egy fotelbe ül Ő,az én Uram. Nincs rajta semmi, csak egy laza farmer. Mérges, látom rajta, hogy mérges! Bajban vagyok!
Abban a pillanatban lesütöm a szemeim és csak állok ott... Még mindig állok, de érzem, hogy engem néz. Majd végre megszólal:
- Késtél...
Elkezdenék mentegetőzni, de egy szempillantás alatt feláll, odajön, gyengéden felemeli a fejemet és utasít, hogy nézzek rá. Ismerem ezt a nézést, tudom, hogy mi fog következni…
Majd csatt egy pofon!
- Késtél - megszólal megint.
- Sajnálom Uram!
- Mondtam, hogy megszólalhatsz?
Lesütöm a szemeimet, de abban a pillanatban megfog a hajamnál fogva és olyan erővel tépi, hogy kicsordul a könnyem.
- Ne merj még egyszer elkésni! Megértetted?
- Igen Uram!
- Helyes, most pedig azt akarom, hogy vedd le ezt a ruhát.
- Igen Uram!
Míg Ő visszaül a fotelbe, addig én lassan elkezdem lehámozni magamról a ruhámat, ami nem is olyan egyszerű, túl szűk, bénázok össze-vissza. Hát, ez nem túl szexi, úgy gondolom, de amikor felpillantok egy elégedett mosolyt látok az arcán.
Egy szál bugyiban és melltartóban állok előtte és várom az utasításait.
Több perc is eltelik így, majd megszólal:
- Meztelenre! Látni akarom azt a szuka testedet!
Nem habozok, leveszek mindent.
Feláll a fotelből, odajön és megáll előttem. A másodperc töredék része alatt az ujja a puncimba van (ami már nem kicsit nedves), majd megszólal:
- Helyes!
Hátrébb lép, oda tartja az ujját a számhoz és utasít, hogy szopjam.
- Ugye milyen finom ízed van? – kérdezi.
Aztán hirtelen eltűnik egy másik szobában. Gyorsan körbepillantok, és a kanapén rengetek izgalmas dolgot látok szépen sorba rendezve. Korbácsok, lovaglópálca, szájpecek, kötelek, bilincsek, vibrátorok, csipeszek, valami furcsa is van ott, amivel még nem is találkoztam, de nincs időm rajta gondolkozni, hogy mi lehet, mert megjelenik az ajtóban.
Odalép hozzám, és összeköti a kezeimet, nagyon szorosra, mozdítani sem tudom. Ez még jobban felizgat, szeretem a kiszolgáltatott helyzeteket.
Odavezet egy asztalhoz.
- Hajolj rá! - utasít.
Engedelmeskedem, pedig olyan hideg az asztal, mint a jég. A felsőtestem az asztalon, a lábaim a földön vannak, az összekötött kezeim a fejem felett.
A lábaimat, az asztal lábaihoz kötözi, egyiket az egyikhez, másikat a másikhoz.
- Most pedig egy életre megtanulod, hogy ha én azt mondom, hogy 19:00, akkor az nem 19 óra 4 perc. Megértetted?
- Igen Uram! - Majd becsukom a szemeimet és várok...
Pár pillanat múlva érzem a korbács végét a hátamon, csak simogatja... még mindig csak cirógatja..
Aztán megszólal:
- Annyira gyönyörű vagy...
- Azt akarom, hogy hangosan számold!- Hallom a hangját.
És abban a pillanatban hatalmas csapást érzek a hátamon, de csak annyit tudok kinyögni, hogy EGY!
Így megy ez TIZENÖTIG, már csorognak a könnyeim, de nem szólok egy szót sem. Hol a hátamat, hol a fenekemet érte az ütés. Egy idő után, amikor már nem történik semmi, akkor halkan megszólalok:
- Köszönöm a büntetést Uram!
- Milyen kis hálás vagy, ezt már szeretem. - válaszolja.
Majd hallom, hogy lehúzza a sliccét, és abban a percben már bennem is van, kitölt teljesen, nagyon keményen dugja a puncimat. Egyik kezével mellettem támasztja az asztalt, a másikkal a hajamba kapaszkodik… Érzem az erejét, olyan erős...
Nem telik bele sok idő, és elélvez.
A hátam és a fenekem sajog a korbácstól, a kezeim már fájnak a kötelek miatt, talán el is lilultak a szorítástól, a lábaimat alig érzem, mert hatalmas terpeszben állok és nagyon elzsibbadtak, de nem baj, mert boldog vagyok, hogy szolgálhatom az én drága Uramat.
Vele vagyok egész, Vele vagyok önmagam, és ez boldogsággal tölt el.
Talán egy halvány mosoly is megjelenik az arcomon... csak meg ne lássa...

(folyt. köv.)