A fűző szorításában először!

Amikor még csak elképzeltem, hogy milyen lehet fűzőben lenni, nem is gondoltam nem is egyszerű ez.
Most itt állok előtted fűzőben, a levegővételem nem a megszokott ritmusban zajlik, te előttem állsz és körbe kell forognom, ami kissé nehézkes mert még az egyensúlyérzékem is oda lett.
Azt érzem mintha a vállaim felett libegne a fejem. Nem érzek mást, csak azt hogy nem kapok kellő levegőt ami szükséges lenne, állok és nem forgok tovább, te csodálod a szorosra fűzött testem amit már régóta át akartunk élni veled.
Te a fekete kis övben én a szorosra fűzött fűzőben.
Mind a kettőnket szorít valami.

Oda állok a fal mellé, a párkányon megtámasztom a kezem, a levegővételeimmel küzdők még, most a számon kapkodom a levegőt, még te a nadrágot igazgatod, jobban mondva az öved igazítod.
Nézzük egymást. Hol eltéved a szemünk egymáson, de akkor felém lépsz és a fűzőt simogatod.
A derekam vizsgálod, a kezeid közé fogod, megfordítasz és még húzol rajta. Én engedem, mert tudom mennyire szívesen teszed.
Egyre jobban szorul a derekamra a szoros fűző, a fenekemhez ér az öved, kezdek beindulni tőled.
Nézzük újra egymást, egymással szemben állva, egyikünk sem ér a másikhoz.
De mind a ketten örülünk, hogy a fűző már rajtam.

A fürdőszobába tipegek és csodálom magam a tükörbe, egy másik ember néz vissza rám. Megváltozott a testem.
A melleim szinte a nyakamig fel vannak szorítva.
A felső testem homokóra alkatot önt nagyon szorosan van húzva.
Kezd hányingerem lenni, meg is jegyzem neked. Te pedig azt mondod, ha akarod engedsz ki a szorításból, de ha azt akarom, le is veszi nekem.
Elsőnek van rajtam csak ismerkednem kell az övvel.
De én lelkes vagyok és meg akarom szokni. De nehéz,nehezebb mint gondoltam és abba még bele sem gondoltam, hogy azt szeretnéd, hogy üljek le melléd a kanapéra.
Oda tipegek a magassarkúmban és te nézed ahogy nehezen, de leülök, olyan mintha nem is az én testemben lennék, mintha más lennék. Ülök és mintha vízben lennék és sodródnék az árral.
Próbálok ülni, de inkább el akarok dőlni, feküdni viszont nem tudnék.
Ezért inkább először lecsúszok az ágyról majd pedig felegyenesedem.
Az ülést még tanulnom kell nagyon és te nevetsz, hogy mennyire szokatlan ez nekem.

Felsóhajtok, vissza térek az ablakhoz. Ott állok. Nézzük egymást mikor mondod üljek le az asztalhoz.
Kérdőn nézek, hogy ezt most komolyan gondolod?
Brutálisan össze vagyok szorítva és te még leültetnél, kérésedre próbálok tenni, de nem megy, alacsony a szék.
Ahogy felállok a szék huppan és te kéred állítsam fel.
Előre akarnék hajolni de nem megy. Csak nézek rád, hogy állítsd fel.
Aminek eleget teszel.

Az öv kulcsa a melleim között díszeleg, a fűző is rajtam és te még csak nem is kéred. Most könnyedén elvehetnéd tőlem, de nem teszed.

Csodálod a műved amit rám adtál.
A kiadott feladatod nem tudom, hogy fogom teljesíteni, hogy ezt megszokjam.
Bele gondolva, ha lépcsőznék még el is tudnék ájulni.
Szoknom kell az biztos!

De mindent megér, hogy rajtam van, a szemeidben látom az elégedettséged, hogy nem nyavalygok vedd le rólam.
Élvezem és kell nekem.
Akár már most rajtam lehetne újra!!!