A büntetés

A büntetés

Az elmúlt napokban igyekeztem felkészülni a rám váró büntetésre, melyről magam is úgy éreztem, hogy jár nekem. Nem akartam gyávának bizonyulni, de mégis kissé remegett a hangom, amikor bejelentkeztem a megfelelő helyre, egy spanking klinikára. Már megjártam ezt a helyet néhány alkalommal, és mindig elégedetten távoztam a kezelés után.
Magamfajta fiú mindig követ el hibákat, kisebb-nagyobb bűnöket, ezért időnként megcsapattam magam, hogy megkönnyebbüljön a lelkem. Nagyjából tisztában vagyok azzal, hogy mennyit bírok ki, annak ellenére, hogy nehezen bírom a verést.
Néhány napom volt felkészülni lélekben arra, hogy ismét megfeküdjem a derest, és megkínáljanak pálcakészletük legjavával. Miután bejelentkeztem a recepciónál, hamarosan szólítottak. Nyeltem egy nagyot, és követtem a fehér köpenyes férfit, akitől beöntést kaptam. Erre szükség volt, mert a deresről nem kelhettem fel verés közben, és nem kockáztathattam, hogy egy sikerültebb ütéstől kellemetlen helyzetbe kerüljek. Hamarosan megtisztulva vártam, hogy szólítsanak. Ruháim a vetkőző helyiségben hagytam, és vártam, hogy beszólítsanak abba a helyiségbe, amelynek falai sok nyögést és jajgatást hallottak már.
- Jonathan Rolfe? – hallom nevem, és benyitok a vetkőző helyiségből. Libabőrös leszek már a látványtól is. – Jöjjön, magának is jobb, ha minél előbb túl lesz rajta.
- Igen, uram – hangom ismét megremeg.
Idősebb, tapasztalt férfi fog megbüntetni, ezt jó jelnek veszem. Végigsimitok a hátsómon, és körbepillantok a helyiségben. Vizsgálóágy, letakarva lepedővel. Orvosi eszközök. A falon több tucat eszköz, többel megkínáltak már a múltban. A jól ismert deres, amelyre hamarosan fel kell hasalnom.
- Jöjjön közelebb – invitál a férfi, kitűzőjén látom, hogy Dr. B . a neve. – Én fogom megverni, remélem mindkettőnk megelégedésére. Lesz szíves lehajolni, megvizsgálom a fenekét.
Sóhajtva engedelmeskedem. Hátam mögé lép és hallom a gumikesztyű csattanását, ahogy felveszi.
- Mikor járt nálunk utoljára?
- Két és fél hónapja, uram – érzem, hogy megtapogatja, majd szétnyitja.
- Mennyit kapott és mivel?
- Ötvenet kaptam, uram, egy vastagabb pálcával.
- Remek. Láttam a papírján, hogy most is ennyit szeretne. Ez rendben is van, felkelhet.
- Van aki nálam többet kap alkalmanként? – kérdezem, bár nem tudom mennyire vagyok tiszteletlen.
- Van aki kevesebbet, van aki többet. Kérem válasszon egy eszközt a falról és adja ide.
A falhoz lépek, már előtte is végignéztem a kínálaton. Vesszők, szíjak, paddle-k, vékonyabb és erősebb pálcák, szinte mindhez volt már szerencsém. Egy megbízható, ujjnyi vastagságú pálcával térek vissza. Átnyújtom, majd ismét lehajolok, hogy megkínálhasson vele. Ismerem a szokásokat. Könnyedén megsuhintja, majd ügyesen megcsap vele. Nyögök egyet, és felnézek hajoltamból.
- Milyen volt? – néz rám kérdőn.
- Megjárja – felelem.
- Engedje meg, hogy én ajánljak egyet. – most ő lép a falhoz, és levesz egy másik, világos színű pálcát, talán kicsit vastagabb, mint az első. Visszahajolok, és felkészülök az ütésre. Megérinti fele a fenekemet, majd megkínál vele. Nyögve fogadom az ütést, határozottan jobban esik, mint az első.
- Köszönöm, uram, valóban más.
- Úgy érti, ezt választja?
- Igen, uram.
- Lesz szíves felhasalni a deresre – hallom parancsát.
Már nem menekülhetek. Végighasalok a fekpadon és a szíjakkal deresre húz. A deres kiképzésének köszönhetően hátsóm kiemelkedik, és ebben a pózban várom a büntetésemet.
- Felkészült?
- Igen, uram – lehelem, és igyekszem férfimód viselkedni, bátran.
Felveszi a távolságot, és a pálcával végigsimít a fenekemen. Aztán elkezdődik. Nyögdécselve csapatom magam, és ahogy szoktam, magamban számolom az ütéseket. Érzem, hogy mesterien kezeli a pálcát, ízlik a kemény büntetés. Nagyokat nyögve markolom a deres lábait, és a pálca újra és újra lecsap rám. Ez az! Megérdemlem, magamban sorolom a bűneimet, hogy miért kellett felhasalnom. Már nem számolom az ütéseket, csak nyögdécselek. A felénél járhatunk. Amikor először csapattam meg a fenekem, akkor huszonötöt kértem, és szoktattam magam a veréshez. Nem rég óta emeltem az adagomon, és büszke vagyok arra, hogy ötvenet is kibírok. Ekkor Dr. B. leereszti a botot, és hozzám lép.
- Jól van, fiatalember?
- I...gen – sóhajtom.
- Ugye, jólesik? – kérdezi.
- Ízlik... igen – felelem, bár az a közös cél, hogy alaposan megbüntessen.
- Mit szólna egy kúphoz? – leteszi a pálcát, és ismét gumikesztyűt húz.
- Ha úgy gondolja, hogy szükségem van rá... kérek.
- Nem kenem be, úgy fogom beadni. Kérem lazítson! – széjjelfeszíti fenekemet, és végbélnyílásomba illeszti a hideg kúpot. – Lazít! – felnyomja ujjával a kúpot, és ujjával bennem megkérdezi: - Ugye nem is volt olyan rossz? Van, aki szereti.
- Remek volt – dicsérem, bár zavaromban mást is mondhattam volna.
- Kész is – húzza ki ujját. – Vigyázzon rá, és szóljon, ha kijönne. Jegyezze meg, hogy nem szabad kijönnie.
- Igen, uram!
- Felkészült a többi ütésre? Még húsz vár a fenekére.
- Mérje rám, uram! – mondom, pedig eléggé fáj, amit eddig kaptam. Sajog és ég a hátsóm, de a büntetésnek fájnia kell.
Ledobja a gumikesztyűt, és ismét a pálcáért nyúl. Minden ütésére nyögés a válasz, nem tudom visszafojtani, talán nem is akarom. Alaposan megdolgozunk a büntetésemért, el is fárad a végére. Végtére is ezért jöttem, férfi vagyok, és most jól megcsapattam magam.
Kioldja a szíjakat, és engedélyt ad, hogy felkeljek. Igyekszem erősnek mutatkozni, amikor lekászálódom a deresről.
- Köszönöm uram, ez jólesett! – dicsérem, közben két kézzel tapogatom a hurkákat.
- A kúp megvan?
- Vigyáztam rá, de kissé kijött – vallom be.
- Hajoljon le, megnézem – parancsolja, és én savanyú képpel teszek eleget kérésének.
- Majdnem kijött – közli, amikor gumikesztyűs ujja ismét elmerül bennem.
- Sajnálom, uram, a verésre koncentráltam.
- Erre is kellett volna figyelnie! – kihúzza ujját, és megkérdezi: - Választhat, egy ütés a végbélnyílására vagy visszafekszik még huszonötre?
- Senki se bírna ki egyszerre hetvenöt ütést – rázom a fejem.
- Magafajta fiatalembernek meg se kottyan, van aki el is várja a repetát. Nos? Ne köntörfalazzon, megcsapták már valaha a lyukát?
- Nem, uram, de visszahasalni se vágyom.
- Akkor most megismerheti ezt az ütést. Kérem feküdjön a vizsgálóágyra hanyatt, és húzza fel a térdeit terpeszben!
- Nagyon fog fájni? – kérdezem, miközben elhelyezkedem.
- Lazítson! Nem lesz kellemes, de egyet ki lehet bírni. Magánál erősebb fiatalemberek is elsírták magukat, amikor megérezték a botütést a lyukon. Ha nem rántja el, elsőre eltalálom. Ha nem, addig próbáljuk, míg nyugton nem marad. Kérem tartsa!
A bot, amivel meg akar kínálni, rövidebb, ám vastagabb, mint a pálca, ami alatt eddig nyögtem. Megremegek, amikor megnyomja vele a lyukam, hogy becélozza az ütést.
- Ez így nem lesz jó, húzza szét két kézzel, hogy lássam! – parancsolja.
Engedelmesen szétfeszítem a fenekemet, és kapok még egy célzó nyomást, majd meglendíti, és lecsap vele. A fájdalomtól feljajdulok, és összeszorítom sajgó lyukamat két kézzel.
- Megvan? – nyöszörgök.
- Ritkán van ilyen, de elsőre telibe kaptam! – mondja.
- Köszönöm – állok talpra, és ismét büszkeség önt el.
- Meglátja, legközelebb jobban figyel a kúpra – ígéri.
- Nem felejtem el – helyeslem fájdalmas arccal.
Hazafelé tartva sokkal könnyebbnek érzem magam, hiszen megbűnhődtem, és ilyenkor mindig büszke is vagyok arra, hogy ismét volt bátorságom elmenni.