Kanapé

Tulajdonképpen nem volt más dolgom, mint hogy tegyem, amit akar, így aztán szép lassan rabjává váltam ezeknek az illuziókból teremtett hangulatoknak, ahol mély és intenzív érzelmekkel élveztem vagy épp gyűlöltem a találkozások minden percét. Megismertem a türelmét ami bizalmat adott, később ez lett játszóterünk alapköve. A következetességét ami összetartotta a néha széthulló részleteket, féket tett az élmények utáni őrjítő hiányérzetemre és megismertem rideg, kegyetlen oldalát, a fájdalom különböző fokozatait. Hatása elsöprő és észveszejtő volt.
Nem csoda, hogy mikor megismertem őt, ezt az alfahímet, azzal a biztos tudattal, hogy ilyen szerencse nyilvánvalóan csak bolondot érhet, olyan piedesztálra emeltem, ahonnan előbb-utóbb nagy bukás volt várható.
A szenvedélymentes napok lassan teltek, most épp csütörtökig kellett várnom, hogy majd a szuszt is kiszorítsa belőlem, tehát ha valami bődületes hülyeséget nem teszek és az űberpasi valóban nem dolgozik, akkor kicsit fellélegezhetek és magam mögé tudhatom a megszokott kaja, film, vibrátor háromszögét. Többnyire úgy jön, mint egy éhes ragadozó, jól bezabál majd otthagy, mindig sürgeti a vágy, sietősen halad az érzelemmentes csúcs felé. Nagyjából már tudtam a forgatókönyvet de ő azért mindig gondoskodott róla, hogy meglepjen. Most, hogy ne kerülgessük egymás közös pontjait hatalmas pofonnal indított. Fájdalomcsillapítóként hozzátette, "csak mert szereted", mindezt annyi melegséggel a hangjában, mint ahogy a hentes kérdezi, hogy felszeletelje-e a tarját.
Legalább üss meg úgy, hogy egyből térdre essek eléd! -gondoltam. Látni akarom hogy mennyire nehéz visszafogni magad, szeretném nézni az arcod mikor elszánttá válik, figyelni a szemed ami fájdalmamra villan.
Azonban nem sok időm maradt álmodozni, mert mintha titkos gombot talált volna meg, ujjai közt csavarintott egyet mellbimbómon amit örömteli vijjogással üdvözöltem. Egészen libabőrös lettem tőle, ráharaptam a számra és a közelgő este nyögését várva legszívesebben letéptem volna róla a ruhát. Nehéz volt a szememnek parancsolni, röpke beszélgetésünk során próbáltam nem állandóan a sliccére pillantani és még jó, hogy a nyálam nem cseppent el.
Megrezzentem mikor keze belemarkolt a hajamba, verdesve kúsztam utána. Elővette azt a hangját, azt a pillantását ami nem tűr ellentmondást. Amúgy meg nem sokat teketóriázott, a nadrág nyílik a szám tátva és máris ott térdeltem félig meztelen lábai között. Semmi faxni, csak int a fejével, hogy kezdhetem. Én meg mintha ezért jöttem volna a világra, olyan lelkesen és mohón szívtam magamba. Mélyen, egyre mélyebbre engedve próbáltam felfalni mikor egy pillanatra abbahagytam, épp csak annyira míg felpillantok rá, hisz sokáig elnézegetném még így ahogy élvezi és mert tudom, hogy ez a kilátás nem éppen örökpanoráma.
Az ágyra lök és már érzem fölém tornyosuló alakját, rám nehezedő testét, zsákmányként szorít az ágyhoz, mint ösztönének tárgyát, hangokat préselve ki belőlem. A szikla keménységével egyetlen mozdulattal bevágja, aztán helyet keres újra. Hátul korbács a farka, a szűköcske lyuk egyből zárulna, tíz körömmel a levegőbe markolok. Erőtlenül menekülnék de visszaránt. Sikítva helyet csinálok, majd gyorsan megbassza és megy be és jön ki, be és ki, végül halkan felnyög. Hallom a mindent lezáró tenyér csattanását pucér ülepemen. Végzett.
Tudtam, hogy mára ennyi dolgunk volt egymással. Kezét a fejemre teszi és a "nem akarlak ám igaziból bántani" nézéssel faképnél hagy. Rövid uralkodása után egyedül maradtam és én ülök a kanapén és én már megint azon a kurva kanapén ülök. Egyedül.
A párnát szorosan magamhoz ölelve nagyot szippantottam szobában rekedt férfi illatából és eszembe sem jutott ablakot nyitni, amitől nem csoda, hogy még sokáig részegnek éreztem magam.