Hollandiai élményeim (4)

Núbi jól elszórakozott velem, a testemmel az ágyán, majd annyit mondott a végén:
- Mára ennyi elég lehetett Neked! Menjünk aludni, mert hamar itt a reggel!
- Igen, Uram, csak még valamit… - kezdtem, s ahogy szabad lettem, átfogtam a nyakát, magam alá gyűrtem s én „csomagoltam össze” Őt. – Kicsit így tartalak, hogy Te is elfáradj!  - mondtam, majd elengedve mellé zuhantam, az álomba.
Reggel finom kávéillat ébresztett, ami megcsapta az orromat. Alig nyitottam ki a szememet, megnézve honnan is jön, már mellettem volt Núbi egy szál semmiben s oda tette az ágyra a tálcát a reggelinkkel. Fel akartam ülni, de rátámaszkodott a mellkasomra és mutatta maradjak nyugton. Lehúzta rólam a takarót és a tálcáról felpakolt a hasamra, mellemre, majd mellém telepedve törökülésben lassan enni kezdett, de közben kisebb falatokat adott az én számba is. Így reggelizett meg Ő, meg én is. Felséges és fenséges volt. Engem csőrös pohárból itatott meg, majd mindent lepakolt vissza a tálcára és mutatta, menjek fürödni. Mikor frissen zuhanyozva visszaértem a szobába, Ő már felöltözve várt. Megvárta, míg én is felöltözöm és elkísért a szállásomra, majd onnan az aznapi munkahelyemre. Ott elbúcsúzva közölte, hogy este pont öt órára idejön értem, mert tervez esti programot számunkra.
A nap szerencsére gyorsan eltelt, délben sikerült pár sráccal beszélni, de az egyikkel ebédelni is. Nem árultam el semmit nekik Núbiról, hiába is kérdezgettek mit tettem tegnap, hol jártam. Négy után már egyre gyakrabban nézegettem az órámat, ami az ottani kollégáknak is feltűnt és kérdésükre annyit mondtam csak: - Randim lesz. Ezért azután 16:20-kor elengedtek.
Sejtettem, hogy utánam néznek, így csak imádkoztam, hogy Núbi olyan helyen várjon, ahova nem látnak, de nem így történt. Pont odaláttak, ahol álltam. Láttak, ahogyan hozzám lép egy néger srác és csaj és valamit kérdez tőlem, majd a térképet is az orrom elé dugták. Arról magyaráztak valamit, majd együtt elindultunk, együtt. Én még vidáman visszaintegettem a kollégáimnak az ablakba. Mikor már nem láttak, Núbi csak akkor fordult felém, adott gyors puszit és mutatta be a csajt is, aki azonban elköszönt tőlünk és otthagyott minket kettesben. Jót nevettünk ezen s megköszöntem Núbi ötletét a csajjal.
Núbival azután villamosra szálltunk és már jó ideje zötykölődtünk azon, mikor feltűnt, hogy mellettünk áll egy fehér srác bőr nadrágban és mellényben, fején simléderes sapkával, kezében pórázzal s a póráz végén egy „kutya”, aki ott „ült” mellettünk a villamos padlóján. Elcsodálkoztam, mert a „kutya” nagyon is „valódi” volt, hiszen bőr takarta az arcát, fejét, mint egy valódi „kutya-arc” és nem a kezein, hanem a könyökein járt, mert a csuklói fel voltak kötve a vállához. A térdein is voltak bőr tappancsok, azon járt, most ült.
Nem mertem kérdezgetni Núbit, de hamarosan mutatta, leszállunk. Nem csak mi, de a kutya is a gazdájával. A kutya kicsit engedetlen volt, nem akart arra menni, amerre a gazdija húzta, ezért az a kezében lévő pálcával nagyokat csapott a farára, csak úgy csattant. A kutya pedig felnyüszített erre. Így már engedelmeskedett és együtt, keresztülhaladtak a téren, s egy kapun bementek. Mi álltunk, utánuk nézve a téren, majd Núbi végre megszólalt:
- Az ott egy kiképző központ. Oda mentek. Érdekel? – kérdezte meg rám nézve.
- De mennyire! – bukott ki belőlem őszintén.
- Jó, akkor utána oda is benézünk, de előbb megnézzük az itteni „műsort”, a téren. – szólt Núbi hozzám és már mutatta is, hogy a téren át tartott a tér közepén álló emelvény felé egy pár.
A srác itt is talpig bőrben volt, de a szolgája szinte tök mezítelenül jött utána, csak egy alig bőr tanga takarta, már amit takart férfiasságából. Nyakörv volt rajta, azzal vezette fel az emelvényre, ahol oda kötözte az álló oszlophoz, majd az átalvetőjét levéve a nyakából kipakolt többféle bőr korbácsot, fa paskolót, mogyorófa vesszőt. Ezeket kitette az emelvényen lévő kis asztalra, majd odébb lépett, megállt, karba tett kezekkel.
Jó ideig semmi sem történt, már éppen kérdezni akartam Núbit, mikor intett, ne tegyem, figyeljek. Előlépett a téren állók közül egy srác, maga is talpig bőrben, de a nadrágja érdekesen volt szabva, mert a jól domborodó fenekét nem takarta semmi. Lassan fellépdelt az emelvényre, majd valamit kérdezett az ott állótól. Meghallgatva a választ, amit csak ő hallott, odalépett, kiválasztott egy mogyorófa vesszőt és oldalról, akkurátusan tízet-tízet sózott a kikötözött srác fenekére, csak úgy csattant. Az kezdetben csak nyüszített, majd már fel-felkiáltott is a fájdalomtól. (Ekkor a téren állók közelebb húzódtak az emelvényhez és bíztatni kezdték a srácot, tanácsot adtak hova üssön.) Az a húsz ütés után letette a vesszőt, lelépett, mutatva más is sorra kerülhet. Így is lett. Most a társa lépett fel, de az szíjkorbácsot vett fel és a kikötözött srác hátát kezelte meg alaposan. Pár véres csík is keletkezett azon, a hátán s mivel a kikötözött eléggé ordított, ezért a Domja golyós pecket tett a szájába.
Most egy hármas egyik tagja lépett fel és rövid szíjkorbáccsal verte el a kikötözöttet, de úgy, hogy alaposan megforgatta azt függőlegesen előbb, lecsapva a már elvert fenekére, utána vízszintesbe fordítva a korbácsot úgy is elverte, megcsapdosta a fenekét, majd már egyes ütéseket adva úgy, hogy a szíj végei a kikötözött srác mellkasát, hasát és belső combjait is érje. Hamarosan a hármas másik tagja is fellépett és az egy lovaglóostorral kezdte „csipkedni” a kikötözött szolgát. Ekkor intett a Domja, azok ketten lejöttek, a Dom pedig valamivel bekente a szolgája hátát, popóit.
Ekkor odébb lépett és hangosan elsorolta a szolga vétkeit, amiért ide hozta, hogy nyilvánosan történjen meg a megfenyítése. Nem értettem, amiket mondott, Núbi ugyan fordított, de valamire felhördült a nézőközönség. Kiderült a szolga túl azon, hogy engedetlen volt, akaratos a Domjával, még neki is ugrott az otthoni fenyítés alatt. Ezen hördültek fel, mert ez itt főbenjáró bűn volt.
Most már többen is jelentkeztek s sorban felmenve, bizony nem kesztyűs kézzel bántak a sráccal. A végén már szép hurkásan véres volt a popója, a háta is sebes. Ekkor a Domja megelégelte a kezelését, mert újabb jelentkezők már nem engedett fel. Leoldozta a cölöpről a szolgáját, de előtte még teljesen le is meztelenítette, azaz lerántotta a bőr tangát is róla. Utána lenyomta térdelésbe maga elé és mutatta szopja meg. Az engedelmesen nekilátott, de a Dom durván mélytorkozta meg, aminek próbált ellenállni. Ekkor a Domja elengedte, hátrébb lépett és mutatta, szabad a gazda. Így mások is felléptek, a szolgával megszopatták magukat, volt, aki el is ment a szájába.
Most a Dom intett, felhúzatta vele a kis, bőr tangáját, kézbe fogva a pórázt, elvezette arra, ahonnan jöttek, azaz pontosabban abba a házba mentek be, ahova a kutyás pár is. Így mentünk utánuk. Bent az udvarból egy nyitott grádicson értünk fel az emeleti tornácra, ahol végigmenve benézhettünk az egyes szobákba. Ott folyt a kiképzés. Volt több kutya, de akadt egy „pony” is.
Núbi azt javasolta, hogy ezeket később is láthatjuk még, ezért visszavitt az udvarra, majd onnan be egy terembe. A terem egy söröző volt, félig tele emberrel. Kérdezősködött és mutattak egy ajtót, ezért oda vezetett, majd benyitott. Ott bent egy szoba és annak végében egy fürdőszoba látszott. A kint elnáspángolt szolga oda lett láncolva a fürdőszoba csempéjéhez egy lánccal és most a Domja vízzel slagozta, mosta őt. A szolga ordított, mert a víz hideg és erős sugarú volt, ami meg biztosan fájhatott is a sebes bőrének.
A Dom hátranézett, hogy beléptünk és abbahagyta a szolgája mosását. Üdvözölték egymást Núbival, valamiről beszélgettek, majd Núbi bemutatott a Domnak és ezt mondta:
- Te is kezelheted a szolgát, ha akarod.
- Én-e? Mit tegyek? – hebegtem, mert nem voltam ilyenhez szokva még akkor.
- Foghatod a slagot, vagy ott vannak az eszközök, még adhatsz neki, megérdemli. – bíztatott Núbi engem nevetve.
- Nem, köszönöm, ebből nem kérek. – feleltem s sértődötten elfordultam tőlük.
A Dom és Núbi összenevetett ezen.
(folyt. köv.)