Beavatás

Hirdetésre jelentkezett.

Nem sokat árult el a szöveg.

Idősebb, sármos úr... használná a pálcáját élvezettel. Na, ez talán jó lesz.

Szolíd, illedelmes ruhát vett fel. Szoknyát, persze. Körmöt lakkozott frissen, szőrtelenített.

A csizmán habozott -nem sokkal volt magasabb a férfi-, majd merészet gondolt, és a tűsarkú combcsizmát választott. Takarta a térdig érő szövetszoknya, alig látszott. Lenge anyagú, kivágott blúzára egy könnyű sálat vetett. Gondolta magában, ezt még mindig levehetem.

A találkozás első néhány perce hallgatag volt. Gondosan kavargatták a teát, a kávét, magukban ízlelgetve az első benyomást a másikról. A lányba belefagyott cserfes kedve. A férfi várakozásain felüli volt. Valóban sármos. Nyugodtnak tűnik. Kiegyensúlyozott. Vérforralóan rezzenetlen, ugyanakkor. Nem mert a szemébe nézni. De magában döntött. Mikor, ha nem most.

Magán érezte a férfi vizsgálódó, vizslató, talán egyben vizsgáztató tekintetét. Semmit sem mondott.

Aztán a lány, összeszedve bátorságát, felemelte a fejét, a szemébe nézett és halványan elmosolyodott.

Innentől elindult a beszélgetés. Puhatolózás, tapasztalatok, határok, szabályok.

Komolyan vette őt a férfi. Nagyon komolyan. Valahogy a levegőben már akkor benne volt... Véresen komoly játékokat játszott. Ezt nem is tagadta. Igaz, a kelleténél -a lány kérdéseire adott válaszoknál- többet egy szóval se mondott.
Szép, erős keze volt.
És neki is (egyik) kedvence a pálca, ahogy kitudódott.

A lány nagyot sóhajtott.

-Mehetünk? -kérdezte a férfi.

Mondhatta volna, hogy most ne, hogy most ne még. De hát mire várjon. Jó kezekben lesz, ez biztos. Amennyire csak biztosra mehet. És hát eldöntöttem, hogy egyszer kipróbálom.

Hallgatagon mentek fel a lépcsőn. Régi, kopottas bérház. Vastag falak. Ez jó...

Az előszobában a férfi megfogta a lány csuklóját:

-Mostantól egy szót se. Csak ha kérdezlek, akkor beszélsz. Ez a mai első szabály. Segíteni fogj, hogy a lényegre koncentrálj.

A lány az instrukcióknak megfelelően levette pár ruhadarabját. Magán hagyta a nyitott melltartót, a kigombolt blúzt és a csizmát.

Ráhajolt a vastag, mélybarna tölgyfaasztalra. Széles terpeszben állt.

Érezte a hűvös levegőt csupasz fenekén, lábai között, a húsán. A férfi körbejárta, recsegett léptei alatt a parketta. Itt-ott megérintette a pálcával. Megigazgatta.

Először csak játékosan csapott. A lány felsóhajtott. Ez még jó volt. Sokkal gyengédebb, mint amire számított.

Aztán a férfi egy-egy erősebb suhintást is közbevetett. Ezt még bírta. Pozícióját megőrizte. Aztán felszisszent. A férfi gúnyosan elmosolyodott:

-Hazamész máris? Ne folytassuk?

-Dehogyis, bírom még. -a lány nagyot bólintott.

Hatalmasat kapott.

-Uram. És köszönöm. Megszólalsz, és ezt kihagyod????

-Köszönöm, Uram, kérdését és kérem, Uram, folytassuk.

A következő nagyobb ütésnél odakapta a kezét.

-Semmire nem megyek veled. Nem vagy jó még egy alapozó kezelésre se. Szedd össze magad, vagy most abbahagyom. Kidoblak, a ruhád marad. Ezt akarod?

A lány nem tudta, viccel-e, de nem is akarta megtudni most. Meg akart felelni. Mindenáron.

-Válaszolj!!!

-Kérem, Uram, folytassa, ahogy a kávézóban mondta. Megbeszéltük, hogy még segítségre van szükségem. Kezdő vagyok. Segítség nélkül... nem tudom... -pityeredte el magát.

-Szóval vállalod? Rendben, de tudod, hogy mostantól semmibe nincs beleszólásod.

A lány csak bólintott.

A férfi szájpecket, köteleket, bilincset hozott.

Elnémította és rögzítette a pozíciót.

Fenekelni kezdte. De úgy rendesen. Kiadós volt.

Csak a lány megfeszülő testén és könnyein látszott, min megy keresztül most.

Amikor szétesni látta, két jókora pofonnal hozta vissza. Hajánál fogva durván felrántotta a fejét, mellbimbójára csipeszt rakott. A csipeszeket lánccal rögzítette az asztal sarkához.

-Így ni. Most már egyáltalán nem fickándozol.

Égett a lány feneke, lángolt. Kapott még néhány pofont.

-Készen állsz?

Bólintott.

Akkor a férfi kivette a szájpecket.

Tizenöt pálca, teljes erővel. Amiben megegyeztek. A lány számol.

Ha bármi mást kiejt a száján vagy elvéti, kezdheti elölről. Nem könnyű móka egy kezdőtől.

...

A lány hirtelen felriadt. Különös, erős álom volt. Nedves álom volt... Úgy érezte magát, szinte ott volt. Megtapogatta a biztonság kedvéért a fenekét. Semmi. Csak pár karcolásnyom, amit kíváncsiságból, próbaképp magának okozott. Nem sok.

És ő többre vágyott.

Ha nem is tudja, pontosan mire, meddig, egyszer még kipróbálja. Egy élete-egy halála.

Elmosolyodott.

Bekapcsolta a gépet, belépett. Elkezdte böngészni a hirdetéseket.

Nos... egyelőre semmi ilyesmi nem volt.

Sebaj, gondolta. Nem lehet 100%-ig pontos minden álom. A lényeg a lényeg.

Ha nem hirdetésre jelentkezik... ha nem hirdetésre jelentkezem, írok majd egy cikket.

Ilyen apró változtatást még elbírok.