Epizód IV

Mi volt ez a csipogás, tettem fel magamnak azt a kérdést, amire tudtam a választ. Ajaj, beütötte a lépcsőház ajtaját nyitó kódot. Hazaért! Észre se vettem, hogy már ennyi az idő! Gyorsan ki kell találnom valamit míg felér! Nem, az igazságot nem mondhatom el! Végem lenne, ha tudná, hogy a tv előtt henyéltem, ahelyett, hogy a rám bízott feladatokkal foglalkoztam volna. Valószínűleg, úgyse hiszi majd el bármit is hozok fel mentségemre, de meg kell próbálnom. Nagyon nagy szerencsével talán megúszom, bár ennyi erővel lottózhatnék is. Á hagyjuk ezt, ezekkel a gondolatokkal rengeteg időt vesztettem! Gyerünk, szedd már össze magad, legalább egy ötletet kell! Majd azt mondom, hogy ajándékot készítettem, de még nincs kész. Nem ez nem lesz jó, mert úgyis előveteti velem és akkor nem lesz mit odaadjak, és még jobban pórul járok. Ennél azonnal jobbat kell kitalálnom, mert hallom a tűsarkúja kopogását! Már a másodikon van, még egy emelet és felér! Máskor ez mennyei dallam a füleimnek, most viszont a kétségbeesés kerülget miatta. Nincs ötletem...
Nem maradt más hátra, lehajtott fejjel kinyitom a bejárati ajtót. Legalább ennyit megtettem. Jobb, mintha semmit sem csinálnék. A fenébe, most jövök rá, ezt nagyon benéztem, ez a legrosszabb, amit tehettem!
Ebből egyből rájön mindenre! Nem szabadott volna kinyitnom ezt az ajtót! No nem azért, hogy ne tudjon bejönni! Egy öt pontos biztonsági záras ajtó amúgy se sokáig tartaná vissza, egyetlen rúgással szakítaná ki a helyéről. A zárt ajtó, azt jelenti, hogy nem is vettem észre, hogy ennyi az idő, hogy hazaért, hogy neki kellett kinyitnia a lépcsőház ajtaját. A zárt ajtó lehetett volna a minimális menekülési esélyem, ha menne a porszívó vagy valami hasonlóan hangos... Bár, akkor meg abba kötött volna bele, hogy ezeket már meg kellett volna csinálnom. Mindenesetre a büntetésem kisebb lett volna. Kár ezen már rágódnom, nem segít ki a bajból.
Ahogy jön fel a lépcsőn, először a hosszú, gyönyörű fekete haját látom meg. Gyorsan még lejjebb hajtom a fejem, nem merek a szeme közelébe se pillantani. Nem tudom olyan gyorsan lehajtani a fejem, hogy ne tűnjön fel Úrnőm tökéletes alakja. Azok a feszes és formás mellek, az a derék és az a csípő. Bármelyik fitnesz versenyt megnyerné, ha érdekelné az ilyesmi. Azonban Úrnőm a nagyobb kihívásokat szereti, ezért karatézik már gyerekkora óta. A karatéban összemérheti magát fizikailag, mentálisan és technikailag is a "férfiakkal", akiket ráadásul nagyon kímélnie sem kell. Úrnőm a dominancia részének tekinti a karatét, de nem csak így szeret uralkodni. Hanem az élet minden területen, szereti megmutatni, hogy bármelyik férfin túltesz, mind lelkileg, mind testileg.
Mindeközben belépett a lakásba, becsuktam gyorsan az ajtót és egyből letérdeltem a lába elé. Ilyenkor az első dolgom, hogy levegyem és a helyére tegyem a magassarkúját. Sosem tudom megállni, hogy ne csodáljam meg A Vádliját. Tervezni se lehetne szebbet! Másoknak lehet, hogy kicsit izmosnak tűnhet a 40 centiméteres kerülete miatt, számomra viszont így tökéletes. Gyönyörűen kidomborodik, olyan mint egy csiszolt gyémánt, formás és kemény. Majd a bokája felé haladva szépen szűkül, hogy a bokacsontja újra kidomborodjon és elkülönüljön. Mindezt tetőzi, hogy Úrnőm rendelkezik a világ legszebb lábujjaival. A vastagságuk, a formájuk! Na és az az ív, amit a lábujjak leírnak! Nem is értem Leonardo DaVinci, a Vitrivius-tanulmányban miért a köldök meg karhosszal foglalkozott!
-Hallgatlak.- már csak ez hiányzott, nem is emelte fel a hangját! A hang, amitől végképp megfagy az ereimben a vér.

Vége a résznek

-Nem,nem és nem! Eszedbe ne jusson a lábujjaimat nézegetni! Hallgatlak.