Smaragdrózsa 13. rész

Ada becsukta a szemét és próbált belekapaszkodni valamibe. Megnyugtató volt Ákos hangját hallani, de ez nem ért fel azzal a megnyugtató, burokszerű biztonsággal, amit a jelenléte adhatott volna meg. Most még ki tudja nyitni a szemét, láthatja, mi történik körülötte. De ha szemére kerül a kendő? Kiszolgáltatva egy – lássuk be – idegen nőnek. Hiába a feltétlen bizalom, amivel Urával szemben viseltetett, most mégis félni kezdett. Olyan félelemmel, ami Ákos mellett soha nem jutott eszébe. Valami miatt nem tudott megbízni ebbe a nőben, még akkor sem, ha Ákos igen. Kézzelfogható okot persze nem tudott volna említeni, de érezte a zsigereiben.
Judit a komód fiókjában keresgélt és már közeledett is a kendővel. Ada agyát ködgomolyként szitálta be a félelem. Idegei pattanásig feszültek, lélegzése felgyorsult, szívdobbanásai szinte a szoba falairól verődtek vissza. A kendő pedig egyre közeledett és mögötte Judit, mosolyogva. Bárki, aki tanúja lett volna a jelenetnek, azt gondolhatta volna, a kéj utáni sóvárgás, amit lát. De Ákos…. Ákos pontosan tudta volna, hogy most retteg. De ő nincs itt!
- Neeeee! – hallotta hirtelen a saját hangját. A lelassult pillanat apró szilánkokra robbant szét.
Egyszerre látta Juditot megtorpanni, szemében a kérdőjellel és hallotta Ákos aggódó-meglepett hangját, amit némi értetlenség és bosszúság satírozott komorra. Megismerkedésük óta ez volt az első eset, hogy a lány ellenszegült. Ákosban ennek a rég várt eseménynek hatására az izgalom borzongató-szikrázó spiráljai kezdtek araszolni a gerincén. Milyen régen várt már egy dacos-kétségbeesett „nem”-re. Mennyit fáradozott azon, hogy kiprovokálja. Mennyire vágyott már arra, hogy leigázhassa az akarata ellen szegülő dacos nőt. Kicsit csalódott is volt, hogy ennél a jelentős mérföldkőnél nem lehet személyesen jelen, ám ez nem sokat keskenyített az időközben vállára telepedő kaján ördög széles vigyorán.
- Mi a baj? – kérdezte, miközben azon igyekezett, hogy feltörő lelkesedése ne hallatsszék a hangján.
- Nem akarom, hogy bekösse a szemem, Uram! – válaszolta Ada, aki talán mindkettejüknél jobban meglepődött iménti kirohanásán.
- Úgy??!! És miért nem? – Ákos hangja még talán soha nem csengett ennyire kérlelhetetlenül.
Ada már bánta, hogy nem tudta a bizalmatlanságát elaltatni és ezzel csalódást okozott. Ákos kemény hangja felért egy korbácsütéssel… vagy talán annál is fájóbb volt.
Legszívesebben visszapörgette volna az időt, de valahol tudta, akkor sem tenne másként. Nincs más hátra, vállalni kell a következményeket.
- Félek, Uram. – sóhajtotta alig hallhatóan.
- Mitől, hisz nem először találkoztál Judittal. Én veled vagyok, a kendő pedig éppen azért kell, hogy magadban érezhess. Szedd össze magad! Az engedetlenségedért később kapod meg a büntetést.
Engedetlenség… büntetés… Ada számára újak voltak ezek a szavak. Megsemmisült. Úgy érezte, ha kicsit húzna a kezén, vagy a lábán, ki is csúszna a pántokból, mert hirtelen nagyon picire zsugorodott. A legjobban mégis az fájt, hogy Judit jelenlétében történt mindez, egy harmadik személy előtt hagyta cserben Urát, veszítette el a fejét.
Teste ellazult a megadásban, hagyta, hogy Judit bekösse a szemét. Rajta nem látszott a rosszallásnak semmi jele. Végül ráborult a sötét. Ákos nem szólt, talán az ő lélegzésének neszeit hallgatta, talán még mindig bosszús volt.
Ada feszülten figyelte az ismerős zajokat, az eszközök hangjait, csak a léptek voltak nyugtalanítóan mások. Próbálta megidézni Ákos lépteit, illatát, hangját, de egyelőre még a sötét némaság töltötte be az elméjét. Ha merte volna, beleordítja a mikrofonba: beszéljen hozzám Uram!!
- Gondolom, a zajokból tudod, mi következik. – hallotta végre a férfi hangját. – Azt akarom, hogy számolj.
Ada érzete Judit kicsi, de határozott kezeit a mellén, hallotta a csipeszek zörgését. Aztán a jól ismert hasító fájdalmat. Egy … kettő… Mellei után kitárt öle is megkapta a fájó ékeket. Tizenhét… ez a csiklójának szólt és a hangja is elcsuklott. A kendő szomjasan itta magába a könnyeit.
- Most pedig azt akarom, hogy érezd a forró vágyam! – szólt az Úr hangja.
Gyufa sercenése hallatszott és pillanatok múlva érezte a forró gyertyaviasz illatát, hallotta Judit lépteit. Kis várakozás, és a forró viasz elindult a testén. A teste ívben megfeszült, amennyire a kötelek engedték és felszisszent. Az égő patakocskák a csipeszek közt kanyarogva díszítették tovább fájón a bőrét, a hűlő viasz pedig itt-ott emlékeztette a csipeszek okozta, lassan már tompuló fájdalomra.
- Most tartunk egy kis pihenőt kedvesem, addig elmesélem, milyen volt a napom. – szólt Ákos és Ada hallotta a hangján, hogy mosolyog…