Édes álmok... (...és bűnhődés vol.2)

…Ismét hallod azt a bizonyos fémes hangot. A csuklópántjaid szoktak így csilingelni, ahogy a bőrfelületen össze-összekoccannak a karabinerek. Csípőd alá nyúlva megemellek s úgy érzed, egy bőr övet húzok át alattad. Nem tévedsz, állapítod meg, mikor összekapcsolódik derekadon a csat. Combjaid szélesre tárom. „Csak nem megkívántalak?” – gondolod, de rá kell jönnöd, nem. Hallod, ahogy a dobozban matatok. Pattan a kupak – „síkosító” – jössz rá, s én már foglalkozni kezdek várad hátsó kapujával. Kisvártatva egy lassú rezgésű, amolyan „masszírozó vibrátort” helyezek el eme kapud mögött. „Masszírozó”…még te nevezted így, mondván: csak belső masszázsra, ingerlésre jó, ahhoz kevés, hogy átrobbantson téged a kéj világába…még jó –szerinted – hogy ebből csak egyet vettünk. Pedig nem teljesen egyenes formája miatt ígéretesnek tartottad.
Ujjaim most szirmaid közt játszanak…meg sem lepődöm, hogy itt nem lesz szükség a síkosítóra. Meglepődve tapasztalod, hogy az általad lefitymált vibrátornak testvére is lett…épp most hatol beléd s simul tested belső falához. Késként hasít beléd a gondolat: itt nagy gonoszkodás készül…
Ismét csípőd emelem, miközben ügyelek arra, hogy ki ne told magadból, ajándékaimat. Magyarázatra lel ama furcsa érzeted, hogy egy csomó vagy csavarodás van az övön a derekad alatt. Lábaid közt előrehúzok még egy bőrszálat, ami eleddig alattad volt, s kellően szorosan meghúzom s rögzítem az övcsathoz. Nem olyan széles az a plusz szál, hogy kényelmetlen legyen, de elég széles ahhoz, hogy a vibrátorokat bent tartsa.
Megcirógatom combjaidat, majd bokáidnál fogva a lábaid az ágy másik végéhez rögzítem…rögzítésed most lazább, pici mocorgást engedélyez.
Érzed, a két behatoló testedben megkezdte áldott (vagy inkább átkozott?) tevékenységét…stimulálja belsőd idegvégződéseid folyamatosan, újabb és újabb impulzusokat küldve. Lassan nyöszörgésed is beindul, mikor én a golyón keresztül lágyan s mintegy jelképesen megcsókollak, majd érzed, ujjaimmal végigsimítok rajtad nyakadtól a köldöködig. A szemidet takaró kendő még mindig elzár a külvilágtól, de legalább fokozottan tudsz a testeddel érzékelni…tudom, játszottunk ilyet eleget.
Kihasználva kiélezett érzékeidet, kezeimmel rásegítek fokozni izgalmi állapotodat: combjaid leső felét karmolászom, téged alig érintve, melled halmaid közé simítok be határozottan, hogy aztán bimbóidra áttérve kergesselek az őrület felé…hasadat simítom, majd hirtelen áttérek a nyakadra, arcodra. Látszólag összefüggéstelenül érek hozzád itt-ott, de mégis egyre jobban felhúzlak...mikor tested ívbe feszül és rendszeres sóhajok hagyják el fickándozó tested, mikor úgy érzed a kezeim majdnem átsegítettek már a holtpontodon a csúcs felé törve, arrébb csúszom az ágyon, s kortyolok.
Hallod, szépen lassan megágyazom melletted, mire eltölt a kétséggel párosult düh. Vergődni kezdesz s közben dühösen rikoltozol…már amennyire a pecek enged ugye. Ennyire nem lehetek galád, hogy magadra hagylak a kéj és kín határain lebegve…
„- Jól oszd be az erőd Kedvesem…” – lehelem füledbe – „ az elemek frissek, egész éjjel bírják…jó éjt…” S azzal betakarlak kedvenc szatén takaróddal… „Még ez is” – gondolod…a takaró apró rándulásaidkor incselkedően simítja tested különböző porcikáit. Szívdobbanásaiddal ellentétben lassan telnek a percek, míg te csak vergődsz. A takaró túl nagy, ill. a pántok annyi mozgást nem engednek, hogy valahogy lejátszd magadról, a vibrátorok dolgoznak rendesen…nem ők tehetnek arról, hogy még soha nem segítettek át téged a kéj világának kapuján…csak a küszöb elé röpítettek, mint ahogy most is. Akárhogy mozogsz, akárhogy tekeregsz nem megy. A takaró meg csak tovább irritál…kétségbeesetten szipogni kezdesz.
Ez az a hang, amit vártam…tudom, hosszú lesz neked ez az éjszaka. De ahogy Pilátus mondta: én mosom kezeimet. Két ajándékot is kaptál a dupla élvezet reményében, hogy nem tudsz vele élni nem az én hibám…de legalább segít megtanulnod hol a helyed.
Combjaim még égnek ott, ahol belém vájtál, de nem érdekel. Oldalt fordulok, szemem lehunyom melletted, hisz jócskán benne vagyunk már az éjszakában.

Szadista énem, mint lustálkodó oroszlán a nagy kenyérfa alatt, úgy nyújtózik el bennem, s elégedett morranásokkal élvezi a pillanatnyi helyzetet…