That's the way the cookie crumbles

Reggel… Csörög az óra, jobb lenne nélküle, szem kipattan, hosszú nyújtózkodás, három vagy négy hangosabb roppanás csípő közelében, így már jobb. A szokásos reggeli rutin. A kád régi öntöttvas darab, még jó hogy nem az oroszlánlábas verzió. Bármit teszel, az első pillanatban hideg, de a forró víz folyamatában újratölt erővel, mire előkerül a szappan már a gondolkodás is megy. Szisszenés, az a harapásnyom még nem gyógyult meg teljesen, kicsit felszakadt a varr és a szappanlé csípősen emlékeztet rá. Borotválkozás közben a gillette kis vibro eleme lemerül, ami arra hivatott, hogy ne tépje a bőrt. Egy szempillantásnyi bosszankodás, de mire a szemöldök megemelkedne már jókedvű kotorászás a fiókban az új elem után, az ”extra tartós” felirat láttán már kifejezetten széles az a mosoly. Extra tartós, na persze. Nemsokára már csukódik az ajtó, pár perc séta még a metró. Nemrég nyílt egy új pékség, reggeli pedig kelleni fog, mert sűrű napnak ígérkezik. A kiáramló kellemes illat lépésekkel a megérkezés előtt megcsap. Nagyon igyekeznek, ügyesek is, a választék jó, de azért nem mindent készítenek igazán finoman, azon felül néha azt is elrontják, ami pár nappal azelőtt már szinte tökéletesnek ígérkezett. Nem baj, jobb így, mint a gépies egyhangúság. Még ketten állnak a sorban, az idős hölgy már fizet, a közvetlen előtted lévő fazon hezitál. Az eladó hölgy kedvesen igyekszik alternatív ajánlatokat tenni. Nem egy szépség, de illik ide és annak ellenére jókedvű, hogy várhatóan már javában dolgozott, amikor a többség a másik oldalára fordult. Nem sikerül dűlőre jutni, a fazon köti az ebet a karóhoz, kellemetlen jelenség. Bosszankodva fut át rajta a szem, az átlagnál jobb módúnak tűnik, normális öltöny, a fizimiskájában sincs kirívó. Nem egyértelmű, hogy mit akar kompenzálni ezzel a rebellióval. Mire végre végez a hölgy már nem mosolyog. Kár, ez volt benne a legszimpatikusabb. Mit lehet tenni, csak két kifli kell meg valami édes. Két kiflit kérek, egyet a jobb fülembe, egyet pedig a balba. Látszik, hogy megfelelő fogtatásra talált, a mosoly is részben visszatér. A kakaós csiga mustrálgatása közben már ő ajánlja a még gőzölgő mini meggyes táskát. A csiga jobban néz ki az első gondolat helyesnek ígérkezik. Már a bolton kívül kerülnek be a táskába, de a csiga mellett ott lapít egy szem meggyes táska is. Minden szempontból jó napindító. A metróban a szokásos tömeg. Jó és rossz szagok, kellemes és kellemetlen illatok keverednek. Van köztük zavaró, de összességében inkább érdekes. A kishölgy keze rendesen megbillenhetett, felszálló rózsaszín felhőkkel kommunikál a környezetével, mint egy modern mohikán. Az üzenet egyértelmű, csak nem biztos, hogy szimpatikus, persze várhatóan más a célközönség. Már nyílik az ajtó, amikor egy férfi szájából valami gyomorszomorító kénköves lehelet tör elő. Akkor inkább mégis a rózsaszín gáztámadás. Az irodakomplexum aljában a szokásos portás hölgy, bár majdnem minden nap ő ül a pultnál, csak annyi biztosat lehet tudni róla, hogy széles ismeretséggel rendelkezik, mert naphosszat bizalmas hangvételben telefonálgat. Felérve az iroda recepciós hölgy pont olyan, mint amilyennek lennie kell. A munkáját pontosan végzi, a vendégekkel kedvesen, de nem tolakodóan kokettál. A női kollegákkal segítőkész, az inkább középkorú férfi kollegákkal pont annyira hagyja magát körbeudvaroltatni, amitől van kedvük reggel bejönni az irodába. Egy kincs. Külleme sem elhanyagolható, de nem az a szépségverseny győztes típus. Öltözködése egyszerre profi és csinos. Magassarkú pici de a kövön annál hangosabban kopogó sarokkal, harisnya, nem túl szűk ceruzaszoknyával, ami pont annyira felsliccelt, hogy a nyári melegben se lehessen megmondani, hogy combfixet hord-e. Szűkített blúz megfelelő magasságig gombolva. Megkapom tőle a napi itinert és a szokásos ristrettot. Ez az utolsó nap ennél a cégnél az eredményeket délután a vezetőség is meghallgatja a záráson. Több osztályról hívtak össze embereket erre a tíz hetes projectre, amit mint külsős vezető kellett összefognom. A cég egyébként fiatal, dinamikusan növekvő, jól teljesítő. Mint általában az ilyen jellegű cégeknél lenni szokott nincs szigorú öltözködési kódex, tehát a legtöbben inkább a sportos irányba mozdulnak el. Rómában tégy úgy, mint a Rómaiak, és egyébként is közelebb áll, mint bármi más. De mivel mégis záró nap és a közönség is más lesz, egy szép cipő, jól megválasztott zakó és ing volt az elvárás, ahogy a kincset érő recepcióstól ezt már jó előre megtudakoltam. A csapat az elvártnál jobban teljesített, a legtöbben végig dolgozták az időszakot. Nem is csoda, hiszen pénzügyileg is jól motiválta a cég az alkalmazottakat. Pár perc eltéréssel mindenki egyszerre jött meg, közben a kávé mellé az ajándék meggyes táska is elfogyott. A csapat egyik tagja volt Anna, pont felnéztem érkezésekor. Alkatán látszott, hogy valószínűleg fiatal korában versenyszerűen sportolt. Általában farmerben, sportcipőben és valami vicces pólóban feszített, de ma megadta a módját. Nem csak én kaptam fel a fejem. Tudtam, hogy milyen fontos neki ennek az egésznek a sikere, ha minden jól megy szép előléptetés előtt áll. Többször túlóráztunk együtt, hogy mindent sínre tegyünk, de pár szőr menti megjegyzéstől eltekintve ezek végig a munkáról szóltak, egy kifejezetten kiegyensúlyozott munka kapcsolat alakult ki. Persze könnyű dolgom volt, eleve jól kijövök az emberekkel, a munka jellege miatt pedig ez szinte alapkövetelmény. Külsősként nem kell részt venni a belső hatalmi harcokban, ráadásul a csapattagoknak az elejétől egyértelművé tettem, hogy a sikerrel ők nyernek, sikertelenség esetén pedig én nem veszítek. Délelőtt még mindent átvettünk egyszer, délre volt betervezve a főnökség érkezése. Már lassan kezdeni kellett volna, amikor észreveszem, hogy nem látom sehol Annát, a többieknek se sikerült előkeríteni. Végül egy eldugott asztal mellett találtam meg telefonja fölé görnyedve, messziről is hallhatóan sírt. Hosszú haja kibontva és feltúrva. Láttam, hogy észrevett, de semmi nem változott. Egy közeli ivókútból egy pohár vizet adtam a kezébe. Ivott pár kortyot, elvettem a poharat, hogy mindkét kezét megszoríthassam. A sírása lassan hüppögéssé szelídült. Egy kolléga jelent meg a terem másik felében, Annát nézte. Egy mozdulattal kitessékeltem, és ugyanazzal Anna mögé léptem. Hosszú haját összefogtam, meglehetősen erős mozdulatokkal egységbe rendeztem és rátettem az asztalon hagyott hajgumit. Haját el nem engedve hátra feszítettem fejét, úgy néztem a szemébe. Egy hosszú pillanat telt el így el, majd ráparancsoltam, hogy menjen ki a mosdóba és öt percen belül szedje össze magát, aztán jöjjön, mert kezdünk. Amíg tartottam a fejét, láttam, hogy a térdei, combjai összefeszülnek. Ismertem ezt a mozdulatot, de jelen helyzetben több minden is kiválthatta, nekem pedig időm se volt ezen tűnődni. A prezentáció jól sikerült, elégedettek voltak az eredményekkel. Már csak annyi dolgom maradt, hogy megköszönjem a közös munkát és elbúcsúzkodjak. Szokásomhoz híven mindenkit biztosítottam róla, hogy utólagosan is nyugodtan keressenek bármiféle kérdés esetén, és kiosztottam mindenkinek egy névjegykártyát is. Mivel telefonszámom nemrég változott, és még nem kaptam meg az új névjegyeket, így a helyszínen tollal javítottam. Annának adott névjegy jobb felső sarkára tettem még egy kis jelet. Amikor átadtam mintha egy pillanatra megfeszültek volna nyakán az izmok, de ha így is történt olyan gyorsan elmúlt, hogy magam sem tudtam, hogy mit láttam. Általában késő délután már nem mentem volna vissza a saját irodába, de nálam volt az elmúlt hónapok összes anyaga, amit nem szerettem volna hurcolni. Más már nem volt bent, valamennyire rendszerezni is kellett még a dokumentumokat, kihasználtam a nyugalmat, és ingujjban nekiláttam annak a pár óra munkának, ami még hátra volt. Ilyenkor a következő napot úgyis megkapom pihenő napnak, gondoltam jobban fogok tudni lazítani, ha itt végzek. Már majdnem kész lettem, amikor csengettek. Anna volt, még ugyanabban a ruhában, a haja is még ahogy elrendeztem. Zavarban volt, megköszönni jött a munkát és elnézést kérni a történtekért, amit elég összefüggéstelenül magyarázott, közben a kezében lévő kis csomagot babrálta. Megszakítottam a magyarázkodását, és pár szóval elmondtam, hogy szívesen, hogy ez a munkám, és hogy nem kell magyarázkodni bármi is volt az oka. Lehajtott fejjel adta át a kis csomagot. A dobozka körülbelül akkora lehetett, mint egy díszcsomagolt bonbon, és mivel mindenki tudta, hogy édesszájú vagyok, nem is számítottam másra. Kinyitottam, de nem csokoládé, hanem egy nyakörv volt benne. Nem a vastag bőr, csillogó króm karikával, annál sokkal finomabb, de félreérthetetlenül az ami. Akkorát dobbant a szívem, hogy egy pillanatra fojtogatóan a torkomban éreztem. Átnyúltam Annán és a retesz egy kattanásával kizártam a külvilágot.

- Pont az ellenkezőjét ígérem mint általában: Nem lesz folytatás, a többit megtartom magamnak, illetve hagyom mindenki gondolatait szabadon szárnyalni -