Margit IX.

Margit lassan, látszólag nyugodt mozdulatokkal vetkőzött. Az erős fényű lámpa - szinte reflektor - megvilágította a nőt. A férfi vesszővel a kezében figyelte, a tekintetét kereste.
- Ne húzd az időt!
A nő levetette a blúzát, alatta már csak a melltartó maradt. Kilépett a szoknyájából is. Fekete harisnyája és bugyija kiemelte halvány bőrét, amely még fehérebbnek látszott az erős fényben. Tétovázott. Eleddig, mikor idáig jutott a vetkőzésben, meg kellett állnia. Innentől a férfi szokta folytatni a vetkőztetését.
- A harisnyádat! - a férfi hangja türelmetlenül csattant, kezében fenyegetően megemelkedett a vessző.
A nő lassan, ingerlő mozdulatokkal, nyújtott lábbal kezdte lehámozni a harisnyát a bal combjáról.
- Gyorsabban! - csattant újra a nyers hang. A férfi - nem túl erősen - odacsapott a vesszővel a nő lemeztelenedő, fehérlő combjának a belső oldalára.
- Auuuu! - a nő felnézett, szemében félelem látszott - Még neeee!
De most már gyorsított a tempón. Gyorsan lemeztelenítette mindkét lábát, visszabújtatta a prémes papucsába és ott állt a férfi parancsát várva bugyiban és melltartóban.
- Ülj a pamlagra!
A férfi mellélépett és gyorsan, türelmetlenül lerántotta Margitról az áttetsző, apró ruhadarabot. Közben a vesszővel végigsimított a nő már nedvesedni kezdő, szétnyíló szemérmén. Odanyúlt a kezével is, ellenőrizte, hogy frissen van-e borotválva. A fenyítésre Margitnak mindig frissen borotvált puncival kellett jelentkeznie...
A férfi elégedetten nyugtázta, hogy a nő puncija megfelelően sima.
Csak intett, hogy beleülhet a fenyítőszékbe.
A három lépés, amit a fenyítőszékig kellett megtennie, a nőnek végtelenül hosszúnak tűnt. Tudta, hogy ma különösen szigorú fenyítésben lesz része. Félt. Most igazán félt, hiszen a szokásos vesszőkön és a puncikínzó korbácson kívül tucatnyi, többféle méretű tűt is látott a kisasztalkán. Meg csipeszeket, elektromos vezetékeket és egy eddig nem látott szerkentyűt, ami viszont nagyon hasonlított egy, régen, az iskolában fizikaórán látott eszközre, amivel áramot szoktak fejleszteni.

A férfi a székre irányította a lámpa sugarait. A szinte fekete, masszív kínzószék fenyegetően állt a kis helyiség közepén: a fehér, lágy női test ijesztően törékenynek tűnt mellette. A férfi gyöngéden a szék felé noszogatta vesszejével a nőt, aki kissé esetlen mozdulattal fordult meg, majd két kézzel a szék karfájába kapaszkodva, meztelen fenekével ráereszkedett a szék rövid, éles gerincű ülőlapjára.
Majdnem felsikoltott, amint forró bőre hozzáért. A szék lapja kellemetlenül hideg volt, az éles gerinc fájdalmasan vágott.
A férfi széthúzta a szék lábtartóit, a nő finom bokáira bőrbilincseket csatolt és a lábait tágra szétfeszítve hozzárögzítette a lábtartókhoz.
Majd a nő háta mögé került és kikapcsolta a nő melltartóját. Végigsimított a formás, telt melleken, majd belecsípett a már keményedő bimbókba. A nő halkan nyögött.
- A kezedet...!
Margit csuklóira is bőrbilincsek kerültek.
- Emeld fel!
A nő a feje fölé emelte összebilincselt karjait.
A férfi kötelet húzott át a mennyezetről lelógó karabineren, amit a nő csuklóit összefogó bilincsekhez csatolt. Majd két kézzel megmarkolta a kötelet és hirtelen mozdulattal felrántotta a nőt.
A rántás fájdalmas volt. A nő felnyögött, mellei megrezzentek, törékeny, fehér teste kifeszült. Félig ülő helyzetben lógott a kötélen, de a szék ülőlapja már nem vágott bele a fenekébe, puncijába.
- Pisszenni se merj!
A férfi újra a kezébe vette a vesszőt és végigvágott vele a nő hátán. A hajlékony vessző előrecsapódott Margit jobb mellére, eltalálva a keményre duzzadt bimbót is.
A nő elfojtotta a kitörni készülő sikolyát, csak a szája széle rándult meg. Szemét elöntötte a könny.

A férfi újra felemelte a vesszőt.

Folyt. köv.