Hazudj! Hazudj még!!! 19.

- Lányok! Mindenkinek jut kettő! – és szavainak értelme a következő pillanatban világosodik meg számodra. Valaki megfoghatott egy szalagot és az egyik csipesz hirtelen fájdalommal rántódott le a zacsidról. Kötelékeid ellenére ordítva ugrasz meg. Ildikó hangosan felnevet és újra keményen dugni kezdi a segged. Vergődésedet két keze fogná le, ha tudná.

Még öt csipesz távozik csattanva. Golyóid ugyan teret kaptak, de a beinduló vérkeringés pokollá teszi az őket körülvevő bőr érzetét.
- Masszírozzátok ki! - szól Ildikó és keze anyáskodón szorít le. Ordítva vergődsz alatta. A segítség inkább kínzásnak hat.
Majd egyszerre lesz mindennek vége. A lányok kezei eleresztenek és a dildó is elhagyja kitágított segged.
A pecek kikerül a szádból. Elengedik a szíjakat is. Úgy érzed jártányi erőd sincs.

Mint tegnap este, most is két lány támogat fel és döntenek az ágyra, melyen közben a harmadik lecserélte az átáztatott ágyneműt.
Már nem érdekel, hogy kikötöznek. Mikor bokáid fejed fölé, a csuklóidhoz kötik az ágytámlához , csak felsírsz a kényelmetlenségtől. Hólyagod rettenetesen szeretne kiürülni.
Ildikó érkezik, friss, erdei, hóillatot hozva magával. Csak valahol a tudatod mélyén érzékeled, hogy nem csak az illatot hozta. Tested kínjai lefoglalnak. S hogy kiengedi hólyagodból a felesleges folyadékot, újabb sírásra ösztönöz. A megkönnyebbülés érzése ez.
Majd bedugaszolja a csövet. Ellép az ágytól, kesztyűt vesz fel és furcsa zizegést hallasz. Lábaid között kikukucskálva megpillantod a haragoszöld növénycsokrot.

- Ne! Elég! Elééééééééég volt!!!!!!! – üvöltöd magadon kívül.
Ildikó megvárja hogy lecsendesedj.
- Még egy hang és visszarakatom a szájpecket! Éjszakára is! – fenyeget meg.
- Megmondtam, hogy megemlegeted ezt a hetet, hát így is lesz! – lendíti meg a csokor csalánt és lábad közé csap vele.
A reggel lecsupaszított területet immáron nem védi a göndörödő erdőség. A kis, növényi méregtasakok bosszúsan ürítik tartalmukat bőrödbe. Ordítva vergődsz, vonaglasz. A szíjak húsodba vágnak, de nem érdekel. Farkad már nem tud kisebbre húzódni a kín elől, golyóid állják a csapásokat, ám a zacskód bőre lángoló vörös és kis fehér hólyagokkal tarkítottan lángol. Ahogy belső combod és feneked még hurkásan domborodó csíkjai is. A hatalmasra tágított hátsó kapu rémülten lüktetve húzódna össze, de nehezen megy a megpróbáltatás után. Aztán elfogynak a levelek, letöredeznek a növényi részek. Véget ér a büntetés ezen szakasza. Ildikó takarít, te átkozódva bömbölsz. Zeng a szoba, míg be nem rekedsz.

Úrnőd nem szól, nem hallgattat el. A takarítással végezve kezet mos és bepelenkáz. Ám nem tesz a kiságyba. Az amúgy is összekötött bokáid és csuklóid nemes egyszerűséggel egy pontba köti össze. Így csak felhúzott lábakkal és ágyékod előtt kinyújtott karokkal tudsz feküdni. Ott maradhatsz a nagyágyon, de már ez sem vígasztal. Kényelmetlen helyzeted, égő bőröd és farkadban feszengő katéter minden reményed elveszi, hogy valaha jobb lesz.

Kérdésekkel bombázod Ildikót, de ő nem törődik veled e téren. Ajkaid közé cumisüveget dug. Szomjasan szívsz magadba újra két üvegnyi teát. Majd feláll és magadra hagyva, lekapcsolja a villanyt. Kiabálva követelsz más bánásmódot, de senki sem felel. Próbálsz mozdulatlan lenni, hiszen akkor kevésbé fájnak a csaláncsípések. A pelenka alatt nemcsak ég, de viszket is a bőröd. Dühös kétségbeesés az, ami váltogatja benned a lázadást és a behódolást. Majd hogy enyhülnek a csípések, végül kimerülten elalszol.

folyt. köv.