Rémségek kicsiny boltja (2)

Leülve és elszürcsölve a török kávémat végre csak megszólaltam és ezt kérdeztem:
- Akkor már csak arra válaszoljatok, hogyan gondoljátok a bdsm-t, itt a boltban?
- Nem gondoljuk, hanem meg is valósítottuk. – ugrottak szinte egyszerre fel a fiúk.
- Jöjjön Uram, megmutatjuk a bdsm színterünket. – viháncoltak, mint a kisgyerekek.
Elvezettek az egyik polcig, amit meg kellett csak erősebben taszítani, az kifordult a sarkán és feltárult mögötte egy, akkor még sötét üreg. Ott álltak előtte, az ajtó két oldalán és mutatták, lépjek be. Meg is tettem s belépve már fel is kapcsolódott a fény. Az eddig sötétben lévő helyiségben is egy, a kintihez hasonló berendezésű kávézó, teázó fogadott, de itt is volt kisebb pult, s mögötte a falon egy nagyobb, lapos képernyős televízió látszott. Még sötéten.
Sam ugrott s bekapcsolta. Lassan kivilágosodott a képernyő, de nem látszott azon semmi, csak sötétség. Sam nevetett, s mint a bűvészinas csettintett s megváltozott a kép. Világos lett s lassan körbe forgott a kamera. Egy tökéletesen berendezett kínzókamrát mutatott, sok felszereléssel, eszközzel, de üresen, személyek nélkül.
Letelepedtem az egyik fotelba és szótlanul néztem, amit a kamera mutatott képet. Magamban arra gondoltam, hogy milyen sok fáradtsággal is járhatott mindezeket külön-külön beszerezni, ideszállítatni, lehordani, majd felszereltetni a helyére. A fiúk izgatottan álltak mellettem, de ők sem szólaltak meg. Feszítettem a húrt, mert szótlanul addig vártam, néztem, míg a kamera újra körbe nem forgott lent.
Látszólag szemem a képernyőre meredt, azt néztem, de mást is láttam. Észrevettem, nehéz is volt nem észrevenni, hogy a mellettem álló srácok lassan megfogják egymás kezét, úgy állnak és várnak mellettem. Várva a hatást és annak kifejezését, a megszólalásomat. Közben egyre jobban megfigyelhető volt az is, hogy mindkettőjük nadrágja, ott középtájon, egyre szűkebb lett, mert egyre jobban ki-, azaz betöltötte azt a dagadó farkuk. Továbbra is a képernyőt bámulva szólaltam meg halkan:
- Nem reped el a farmerotok, fiúk?
- Mit, tessék? – hőköltek hátra a srácok s néztek egymásra, majd újra rám, mint akik nem jól hallottak, azaz hallották a kérdést.
- Mit kérdez, Uram? – szólalt meg végre Bad elsőnek.
- Csak annyit kérdeztem fiúk, hogy a farmeretek fogja bírni a”feszültséget” még, ott, középen? – s mutattam is meg, hol.
- Ja, ott? Igen, azt gondoljuk, hiszen már régóta viseljük és még sohasem hagyott minket cserben. – válaszolta felnevetve Sam.
- Csak ennyit akar kérdezni, Uram? – szólalt meg neheztelve Bad utána.
- Nem, dehogy is. Még mást is kérdeznék, ha szabad. Szabad? – zrikáltam őket.
- Igen, persze, kérdezzen csak, alig várjuk! – szólt sürgetően Bad rám.
- Akkor elsőnek azt kérdezném, hogy valaki bezárta a bolt ajtaját, mikor ide bejöttünk?
- Mit, hogyan? – értetlenkedett megrökönyödve mind a kettő, megint.
- Azt kérdeztem, hogy valamelyiktek bezárta-e a bolt ajtaját, mikor ide bejöttünk? Szerintem nem, pedig ildomos lenne. Jó ideig nem lesz senki a boltban s addig nem is kell nyitva lennie. Mással leszünk elfoglalva! – jelentettem határozottan ki, de nem néztem a fiúkra.
Azok csak álltak, de nem mozdult egyikük sem. Végre Bad szóhoz jutott, s megkérdezte:
- Miért kellene bezárnunk a boltot, hiszen alig várjuk, hogy valaki bejöjjön? Végre, valaki. – tette még lassan hozzá.
- Azért, mert gondolom, nem akarnátok, hogy valaki, vagy valakik addig kirámolják a „kincseiteket” onnan, míg Ti mással lesztek elfoglalva. S különben sem fogtok tudni szabadon mozogni, megakadályozni azt. – válaszoltam kioktató hanghordozással.
- Miért, mit fogunk tenni? Miért nem fogunk tudni szabadon mozogni? – kérdezték.
- Sam, menj és zárj be! Tegyél ki egy táblát is, hogy „Rögtön jövünk!”
San csak állt, de nem mozdult. Badra nézett. Az meg vissza rá, majd mindketten rám. Ekkor lassan felálltam s utána megszólaltam:
- Vagy Sam bezár és jöttök velem le oda. – s közben mutattam a képernyőre: -…hogy kipróbáljuk a kínzószobát, vagy én megyek, mert ha itt csak felcsigázzák a betérő emberfiát, de utána semmit sem lehet tenni, semmit sem kipróbálni, akkor innen menni kell! Azonnal! – fejeztem be és léptem is kifele a bolt felé.
- Várjon Uram! Azt akarja mondani, hogy most, azonnal is hajlandó kipróbálni rajtunk a kínzószoba felszerelését? – nézett rám Bad, de már mutatott is kifele a másik karjával Samnak: - Siess, zárj be, tedd ki a táblát és rohanj vissza!
Így történt, hogy hamarosan visszaért Sam hozzánk s már alig várták, hogy indulhassunk le a kínzószobába, de én még kényelmesen üldögéltem a fotelomban. Majd komótosan elővettem a mobilomat és közben a lihegő Samra néztem:
- Tudnál még két személyre főzni ilyen török kávét? – kérdeztem meg.
- Igen, persze. – nyögte ki és visszakérdezett: - két személyre?
- Igen, kettőre, mert a barátom mindjárt itt lesz. Kopogni fog az ajtón, légyszi őt is beengedni, majd újra bezárni és vele, valamint a kávéinkkal utánunk jönni, le, oda. – mutattam a TV-re. Közben beleszóltam a mobilomba és pár mondat után letettem.
Sam indult vissza a boltba, teljesítenie a kérésemet és várni a barátomat, mi pedig Baddal elindultunk lefele, a kínzókamrába. Előtte megmutatta, hogy van egy kisebb társalgó is a pincében, onnan nyílik az öltöző szoba a szekrényekkel, majd abból a kínzóterem.
Közben megjött a hangja s elmesélte, azért ilyen sok helyiségen át kell leérni, mert számítottak arra, hogy esetleg razziát kapnak, később, s akkor legyen ideje a lentieknek, ha teljesen visszaöltözni nem is, de kijönni a kínzószobából legalább a vészcsengő jelzésére.
Még azt is elmesélte, hogy az öltözőszoba egyik, nagyobb szekrényébe terveznek kelléktárat is telepíteni, ha már beindult a fenti bolt, annak jövedelméből. Lehetne több köpeny közül válogatni, viszont testhez érő fehérneműt, vagy színes holmit nem terveznek szolgáltatni, mert nem tudják megoldani a higiéniát, annak cseréjét.
Éppen beléptünk a kínzókamrába és ott nézegettem már a kitett eszközöket, a felszerelési tárgyakat, mikor hallottam, hogy mögöttünk jönnek. A terembe barátom lépett be elsőnek, majd utána Sam a tálcával.
Barátom alaposan meglepődött a szeme elé táruló látványon. Körbenézett, majd oda is lépett a falhoz s egy-egy eszközt megsimogatott szakértően. Majd tovább vizsgálódott. Befejezve rám nézett és bólintott:
- Igen, itt lehet majd szenvedni is, de azt élvezni is!
- Szerintem is. – erősítettem meg az általa mondottakat. – Élveznéd, kipróbálnád?
- De mennyire, akár most, rögtön. – válaszolta izgatottan s megnyalta izgalmában a szája szélét.
- Vele akarod kipróbálni? – rökönyödött meg Bad.
- Miért, Te kire gondoltál? – néztem vissza rá sejtelmesen.
- Azt gondoltam…. – kezdte, de nem fejezte be.
- Mit gondoltál? Halljam! – szóltam erélyesen rá.
- Azt gondoltam, azért akarod, hogy bezárjuk a boltot, hogy itt, lent, velünk, rajtunk próbáld ki tudásodat. – jelentette ki Bad reménykedve.
- Miért, Ti is hajlandók lennétek erre? Nem is ismertek, milyen kemény Mester vagyok. Ő tudja! – mutattam a barátomra.
- Mi is szívesen kipróbálnánk, megtapasztalnánk, Uram. Kérünk, velünk tedd, vagy velünk is tedd! – szólt közbe Sam is.
- Legyen, de az én módszereimmel és keménységemmel. – egyeztem bele.
(folyt. köv.)