A Játék III.

Na, gondolhatjátok, az este hiába vártam, nem jött egy sor sem felőle.
Se fényképek, se levél, se semmi. Már azt hittem, hogy az én kis Szukám bemondta az unalmast és megpróbál megszelelni, de valamikor éjfél felé jött egy üzi a telómra, hogy bocsesz, ez, meg ez jött közbe, de nem felejtett el és becsszó, holnap reggel átküldi a képeket, amiket készített. Nem voltam túlságosan boldog,
mondhatni rohadtul felbaszta az agyamat ez a hozzáállás, és minél többet rágtam magamat rajta, annál inkább kezdett elgurulni a gyógyszerem. Úgy gondoltam, hogy még pár nap feladat által be és letöröm az ellenállását, de most már világosan láttam, hogy ideje megmutatnom ki az úr a házban és elővennem a nádpálcát. Reggel az első utam a géphez vitt, bekapcsoltam, és persze ahogy vártam, egy sor se jött.
Hitetlenkedve ekkora szemtelenség láttán bevágtam magamat az autóba, és berobogtam a belvárosba. A munkahelyétől két percre volt egy Burger King, rendeltem egy reggeli menüt és amíg az asztalnál a kávét kortyoltam egyszer csak jött egy üzenet majd utána még kettő. Mindhárom tőle jött, átküldött vagy tíz fotót a ládámba. Előkaptam a táblagépemet és felmentem a fiókomra.
Ahogy előjöttek a képek, egyik szebb volt, mint a másik, azonnal meredezni kezdtem rájuk és kiszáradt a szám is, szinte nyelni is elfelejtettem.
Mindegyiken ugyanaz volt, szoknya alá bevillantott képek, borotvált punci a tetején némi szőrrel és benne az én kis rózsaszínű kéjgolyóm fityegett.
És ami a lényeg, hogy minden kép máshol készült. Vagy egy csomó láb vette körül egy asztalnál (ez gondolom a tárgyaláson készült), vagy egy kávéautomata előtt, a balkonon, egy fotelban ülve. És így tovább és így tovább. Nem bírtam magammal, ezt nyugodt körülmények között kellett kiélveznem, így összecsaptam mindenemet és kezemben a reggelig maradékával átcaplattam az irodaházba.
A portásnak csak annyit mondtam, hogy egy reggelit hoztam az egyik kolléganőnek. Mosolygott egyet és intett, hogy menjek nyugodtan. Beszálltam a liftbe a reggeli álmos tömeggel együtt, és felvitettem magamat a legfelső emeletre. Ahogy azt előre tudtam is, itt az irodák fele üresen állt, a kutya sem törődött velem, én meg egyenesen a lépcsőházba mentem és még felfelé egy félemeletet, ahol a liftház volt és ahol senki sem zavart.
A lámpa tompa fénnyel világított felettem, én meg lepakoltam mindent, ami a kezemben volt és leültem a lépcső tetejére. Elővettem a táblagépet, kinyitottam az elmentett képek mappáját és elővettem a kisebbik énemet és elkezdtem rágyúrni.
Nemsokára jött is, mint az áradat egyenesen rá a sült krumpli tetejére. Kicsavartam, mint a zoknit és mintha a mérgem is elszállt volna, mindjárt jobb kedvem lett. Megtöröltem a kezemet egy papír zsebkendőben és elővettem a telefonomat. Pontban kilenc óra volt, épp időben érkezett a hívásom.
- Jó reggelt - búgtam bele a telefonba.
- Neked is. Átmentek a képek? - mondta és nevetett.
- Igen, épp most nyálaztam végig őket. Szépek!
- Akkor jó, mert rohadtul nem volt egyszerű megcsinálni őket, egyszer majdnem rajta is kaptak, égett a pofám, mint a rosseb.
- Ez benne az izgalom gyönyörűm. Mikor vetted ki a golyót?
- Valamikor délután, mert már nem bírtam tovább benntartani.
- Jól van. Na akkor figyelj a következő feladatra. El tudsz most szabadulni egy negyedórára?
- Igen, a többiek most úgy is cigiszüneten vannak.
- Akkor vágd magadat liftbe és gyere fel a legfelső emeletre. Ha felértél, menj egyenesen a lépcsőházba és gyere fel még egy félemeletet.
- Miért, itt vagy?
- Csak tedd amit mondtam - és kinyomtam a telefont. Pár percig nyugodtan ültem, majd rendbe szedtem magamat és levettem a nadrágszíjamat.
Kétfelé hajtottam és a kezembe fogtam a csatjánál fogva. Régi darab volt, de én nagyon szerettem, mert vastag bőrből készült, akár a katonai derékszíjak és épp jó volt a sújtása.
Egyszer csak ajtónyitódást hallottam és cipőkopogást, amely egyre inkább erősödött, ahogy egyre feljebb ért a lépcsőkön. Aztán a kanyarban megállt és láttam, hogy erőlteti a szemét, szokatlan neki a félhomály.
- Te vagy az? - tette fel a legbanálisabb kérdést.
- Gyere fel - mondtam és felálltam, hogy teljes életnagyságban megcsodálhasson. Tétován engedelmeskedett, majd mikor felért, meglátta a kezemben a nadrágszíjat és elkerekedett a szeme.
- Mit akarsz azzal?
Nem bírtam magamat tovább türtőztetni, megragadtam a hajánál fogva és lenyomtam a lépcsőre, hogy kénytelen volt letérdelni elém. - Neee!- zihálta, de én nem engedtem, hogy kibújhasson a szorításból, tartottam a nyakát hátulról és közben a másik kezemmel felrángattam a szoknyáját a hasára.
- Szóval úgy viselkedsz velem, mintha az én szavam szart se érne? Egész este vártam azokat a kibaszott képeket és csak annyival rázol le, hogy majd küldöd őket? - azzal letéptem a csöppnyi kis bugyiját a térdére és átfektettem az ölembe a testét. Amikor már biztosan megült, szíjjal rávertem egyet azokra a sima hófehér farpofákra, úgy hogy beleremegett az egész teste.
Összerántotta a lábát és felsikkantott, hogy visszhangzott a lépcsőház.
- Neee! - zihálta védekezően, és megpróbált kiszabadulni, de újra és újra lesújtottam a szíjjal, amíg el nem kezdett vörösödni a feneke.
- Ha egyszer megígérsz valamit Szuka, akkor tartsd is be, különben rossz világ jön rád, megértetted?!
- Igeen!- sírta és védekezően maga elé tartotta a kezét.
- Igen, mi??
- Igen, mester! - nyögte és közben a blúza is szétnyílt és megláttam azokat az álomszerű fehér melleket, amelyek úgy bugyogtak ki a melltartójából, akár az érett barackok. Nem tudtam nekik ellenállni, belemarkoltam és körkörösen elkezdtem masszírozni a bimbókat, mire pár pillanattal később megkeményedtek és a gazdájuk kéjesen felnyögött. Aztán a szíjat rátekertem a nyakára és a lábam közé húztam a fejét, miközben ő letérdelt előttem.
Nem tudta mi vár rá, csak akkor, amikor a táskámba nyúltam, elővettem belőle a sült krumplit és az orra elé toltam.
- Edd meg! - parancsoltam rá és ő nem mert ellenkezni, pedig alaposan fintorgott, amikor megérezte az ételen a fehérje erőteljes szagát.
Lehajolt és az arcát belemártotta a krumpliba, amely félig-meddig még meleg volt, és elkezdte befalni.
- Ez az Szuka, most már engedelmes vagy úgy látom. Egyed, mert egyet sem hagyhatsz meg - azzal elővettem a farkamat és elkezdtem játszani vele az orra előtt tíz centivel. Mikor végzett vele, lihegve felnézett rám és megdöbbenve meglátta a szerszámomat és azt, hogy olyan merev vagyok, akár a fagyott kutya lába.
- Mit szeretnél? - kérdezte kéjesen csillogó szemmel, és feljebb térdelt a lépcsőn, de nem hagytam magamat megvezetni.
- Majd akkor kapod meg, ha kiérdemelted - mondtam és visszatettem. Csalódott arcot vágott és kissé durcás is lett, de nem mert szólni.
- Holnap ismét hívlak, és ne feledd, az engedetlenség büntetést von maga után. Most pedig menj és szedd rendbe magad, a tizediken van egy mosdó jobbra.
- Legközelebb is eljössz? - kérdezte reményteljesen, de nem válaszoltam.
- Majd meglátod. És most menj, nehogy keresni kezdjenek.
Felállt, rendbe szedte magát és tántorgó léptekkel elindult lefelé a lépcsőkön szó nélkül. Ahogy távozott, már csak a csukódó ajtó hangját hallottam mögötte és ahogy otthagyott, elkezdett kínzóan hiányozni, szinte fizikailag fájt.
Azt hiszem nem vagyok normális, vagy csak beleszerettem? Ajajj!