Már megint ez a depresszió

Már megint ez a depresszió

A szoba ahol lakom sötét,
nem jut be azon a kinti fény,
lelkemben a percek,
mint számban a pecek,
keringenek egyre fejem felett.
Kínod látom és reszketek,
merre tovább most nélküled?
egy kínoszlop tövében, melyre emlékeim,
fájdalommal szegezted oda.
Szeretnéd tudni mit érzek most szuka?
Elmondhatom!
Zakatoló monotónia, szüntelen morajlás,
Sötét indulat, mely lelkemért liheg,
Hiába, ezt te már úgy sem értheted.
Régi szerelmem, édes pinám
Ki fogja most meghágni azt az édes picsád?
Hiszen éjjel nappal csak reád gondolok,
Összefog veled a bilincs és kapocs,
Satu és korbács, az kell neked,
Valami, ami kéjben úszik és merev.
Mint kutya, aki hátulról nyársal fel
beteljesülve, mint arcodra vert fröccsenet.
Úgy hiányzol nekem, mint egy édes szopás
Jöjj vissza hát dúló fergeteg, tomboló szél
Búgó hangú nyár, ha én vagyok a tél.
Roppanjon a derék, ha kínoz a vágy
forrjál velem össze egy örökkön át.