Smaragdrózsa 10. rész

Ákos gondolataiba mélyedt, észre sem vette, hogy a lány megállt előtte. Nyugtalanító gondolatok jártak a fejében. Nyugtalanították, mert számára eddig ismeretlen érzések zaklatott-kusza hömpölye árasztotta el, átitatva minden sejtjét, remegésre késztetve zsigereit. A vihar, ami belül dúlta, kívül fagyos magabiztosságba feszesítette vonásait. Nem csekély erőfeszítésébe került ezt elérnie. Ada teszi ezt vele? Amikor meglátta ott az üzletben, tudta, meg akarja szerezni. Már akkor átjárta a közeledő lelki vihar borzongató előszele, amikor tekintetét először fúrta bele a lány konyakszínű szemeibe. Elhessegette. Ugyanolyan lány, mint a többi, ő pedig meg fogja szerezni. Később, ahogy merültek egyre mélyebbre a játékban, mind gyakrabban ütötte fel a fejét a bizonytalanság. Ákos rájött, ettől a lánytól többet akar. Többet? Mindent! De vajon a lány hogy dönt? Eddig megfelelt minden várakozásnak, olykor-olykor felül is múlta azokat. Engedelmes, odaadó, de minden alázatot nélkülöző viselkedésével kiérdemelte a férfi tiszteletét, ugyanakkor el is bizonytalanította vele. Ákosban először motoszkált a kérdés, vajon ő megfelelt a lánynak? Van ebben a lányban valami boszorkányos. Néha mintha olvasna a gondolataiban. Ákos csak remélte, hogy most nincs ez így.

Ada már egy ideje állt mozdulatlanul a férfi előtt, aki láthatóan nem vett róla tudomást. Mélyen elgondolkodni látszott. A lány nem akarta megzavarni, szerette ezeket a pillanatokat, amikor zavartalanul figyelhette őt. Próbálta megfejteni a vonásait, de a férfi rezzenéstelen arccal ült, csak a semmibe fúródó tekintete árulta el, hogy töpreng. A lány tudta, hogy most döntenie kell, ha a férfi erre kéri. De mi van akkor, ha megköszöni a hétvégét, és az eddig együtt töltött időt, és útjára bocsátja? Mi van, ha Ákos már meghozta a döntést?
Most, hogy megtapasztalta milyen a férfi hatása alatt lenni, nem akart kikerülni onnan. Érezni akarta azt a minden béklyónál erőseb hatalmat, amit egyetlen pillantásával ér el, a szavai megkérdőjelezhetetlen erejét, karjai határozott és biztonságot adó szorítását. Többé nem akart másként létezni, csak a férfi által. Többé nem akarta elengedni a kezet, ami megfogta az övét, és vezetni kezdte az úton. Olyan messzire akart menni ezen az úton, amilyen messzire csak lehet. Mindezt vele. Úgy érezte, nincs más a világon, aki ennyire a hatalmában tudja tartani, és akinek ő ilyen magától értetődő módon, feltétel nélkül fejet tudna hajtani.

- Már készen is vagy? –nézett fel hirtelen a férfi, kizökkenve gondolataiból és ezzel kizökkentve a lányt is.
- Igen Uram, úgy öt perce már.
- Lassan véget ér a hétvégénk – szólt a férfi -, hazaviszlek.

Az utat némán tették meg. Az ékszerdoboz is némán figyelt a műszerfalon. Most még rövidebbnek tűnt az út hazáig. A ház előtt a férfi Adához fordult.
- Gyere, segítem felvinni a táskád! – szólt, és a belső zsebébe csúsztatta a dobozt.
A lány örült, hogy ezzel még nyer némi időt. A lakásban azonban keservesen rá kellett jönnie, hogy szembesülve Ákos előtti életének rekvizitumaival, nem lett könnyebb a döntés.
Ákos látta zavarát, ahogy szinte idegenként ténfereg a saját lakásában, sőt, előre látta. Kényelembe helyezte magát egy fotelban, és várt a lány ocsúdására, szórakozottan forgatva a dobozt ujjai között.
Ada megállt a férfival szemben, és olyan tekintettel nézett rá, ahogy fuldokló szeme kutathatja a szalmaszálat, amibe kapaszkodhat.
- Nos? – hasította ketté a csendet Ákos hangja, és kezét a lány felé nyújtotta.
- Meghoztam a döntést, Uram.
Ada közelebb lépett, kezét a férfi kezébe tette. Ákos megszorította a lány kezét és úgy érezte, soha többé nem akarja elengedni. Bár nem kapott engedélyt, Ada térdre ereszkedett a férfi lábainál. Tartott tőle, hogy tovább nem bírják el a lábai.
Ákos magához húzta, az ölébe ültette, és kinyitotta a dobozt.
- Ez a tiéd –szólt – ha velem vagy, viselned kell, egyéb alkalmakkor rád bízom a döntést.
A nyakörv fekete volt, puhának látszott, egyben erősnek is, rajta karika, és az elejére egy ovális arany táblácskát szegecseltek, belevésve a név: Ada
Ada engedelmesen fogta össze a haját és hajtotta le a fejét, hogy a férfi felcsatolhassa a nyakörvet. A lány ujjaival kitapogatta a vésett táblácskát és igyekezett nem elbőgni magát, büszkeségtől-e, megkönnyebbüléstől-e, maga sem tudta igazán, csak azt tudta, soha életében ilyen boldog nem volt még. Belefúrta arcát a férfi vállába és megpróbálta magába szívni a pillanatot, hisz tudta, egy ideig nem láthatja Őt.
- Mennem kell, kedvesem, sok még a dolgom a holnapi utazás előtt. Minden nap hívni foglak, legkésőbb három hét múlva újra itt leszek, de ígérem, addig sem fogsz unatkozni.
Adának ez új reményt adott, talán mégsem lesz olyan nehéz az a néhány hét …
Ahogy becsukódott az ajtó a férfi mögött, a lány nekivetette hátát, csukott szemmel megpróbálta újra és újra átélni a férfi iménti csókját. Tudta, hosszú időre kell beosztania.
A lakása sem tűnt már annyira idegennek, hiszen Ákos „beköltözött”.
Ledobálta magáról a ruháit, lerúgta a cipőjét, a „nyakéke” maradt minden öltözéke. Bebújt az ágyába és a holnapi telefonhívásról álmodott...