Akasztják a hóhért 2.

Ez a mosoly most egy eddig ismeretlen nőé. Végigszalad a borzongás a gerinced mentén.

- Tartozom neked egy vallomással, te hülye perverz. Szerintem nem vagyok mazochista. De Neked köszönhetem, hogy megéltem, milyen az, hogy hiába erőszakoltam ki tőled azt a rohadt menekülőszót, nem bírtam használni, amikor tényleg szükségem lett volna rá, eszembe sem jutott, hogy létezik. Te pedig nem vetted észre, nem figyeltél rám eléggé, nem vettél komolyan, vagy csak nem ismertél még amennyire kellett volna. Túlságosan siettél. 
Tudod, mikor volt ez? Nem, nem a pálcázáskor. Igen, az a másik dolog. Na látod! Látom rajtad, most már tudod. Nagyon érdekes élmény volt. Majdnem egy héttel utána jöttem rá, hogy akkor, ez történt, és meglepődtem magamon, mert ez a felismerés mégis valamiféle furcsa, boldogsággal vegyes izgalmat hozott. És akkor úgy döntöttem, hogy szeretnék veled megint találkozni. Nem, nyugodj meg, nem azért, hogy bosszút álljak. De azt a különleges élményt meg akarom köszönni neked, és viszonozni valamiképpen, legalább megpróbálom. Mert megérdemled. És mert én is megérdemlem.
Igazad volt, az a pálcázás (bár már nem látható) valóban sokkal mélyebb nyomot hagyott bennem, mint benned. Az a másik dolog pedig még annál is mélyebbet. Nem is gondolnád, mennyire. Most én szeretnék nyomot hagyni benned. Aztán visszatérhetünk rá, kiértékeljük, hogy tetszett neked. :-)
De nyugalom: túl fogod élni. És mert, mint tudod, nekem a figyelem, az egészség, a biztonság a legfontosabb, és hogy ne legyen sérülés, én akkor is nagyon fogok rád figyelni, ha te ezt nekem nem tetted."

A Nő kimegy az ajtón, egy kis fém kozmetikai táskával tér vissza. Olyan, mint egy ezüstösen csillogó miniatűr bőrönd. Megmutatja: ugye tetszik? Csajos darab :-)

Felnyitja a táska tetejét, de sajnos nem látsz bele. Mosolyogva kotorászik benne, közben rád pillant: Kíváncsi vagy, mi van benne, ugye? Mindjárt megtudhatod :-)
Most már sokkal kevésbé vagy felvillanyozva ezektől a kilátásoktól.
Kivesz belőle egy szemtakarót. Olyat, amilyet a repülőn utazók használnak. Rád illeszti, megigazgatja, még az orrod mellett sem látsz ki. Semmi fény. A teljes sötétségben, mozdulatlanságra kárhoztatva, hegyezed a füled.

- Milyen kár, hogy most nem láthatod, mit csinálok. De hamarosan érezni fogod.  Érdekes lesz, megígérem.

A látásodtól megfosztva, kiélesedik a hallásod.
Papírzörgés. Celofán zizegése. Fém koccanása. Papír szakad. Vagy nylonzacskó zörög. Mintha dobozkákat pakolna ki az asztalra, szép sorban egymás mellé. Talán üveg csilingelése. Tompább kis puffanások. Egy kis reccsenés, kattanás, mintha műanyag törne, kis fogaskerekek gurulnának szerteszét. Kis azonosíthatatlan neszek. A tűsarkok kopogása közeledik hozzád, megkerüli az ágyat, ide-oda sétálgat körülötted. Aztán megáll melletted.

Fülelsz.
Süket csönd. Semmi nesz. Csak a két ember izgalomtól gyorsuló lélegzete.
A légyzümmögést is meg lehetne hallani. De semmi. A ketyegést SEM hallod.
Megállt az óra?!

Egészen közel hajol hozzád. A bőre forróságot sugároz. Az illata kezd megőrjíteni. Érzed, hogy kiszáradt a szád.
Kezdje már el!

- Emlékszel még a menekülőszóra, amit a múltkor megbeszéltünk? - kérdezi.
Bólintasz.
- Elfelejtheted.


Nobodyelsa