Szubságom kezdete domináns párnál
2014. 11. 01. 15:48 | Megjelent: 1801x
Elkezdtem ismerkedni a házaspárral, hosszú hónapokon átleveleztünk.
Hajtott a kíváncsiság milyen is lehet szolgaként eltölteni napokat vagy akár heteket.
Soroltam a vágyaimat, amire kíváncsi vagyok a pár tudta, hogy szeretek nőnek öltözni.
Női jellegű vágyakkal voltam tele belül nőnek éreztem magam ruházatban is egy szolid lány voltam. Hónapokig tartó levelezés és ismerkedés után már vágytam a találkozásra, mikor jön el az a bizonyos nap. Előtte való nap összepakoltam a táskámba minden női ruhámat tetőtől talpig csupaszon, ahogy kérte a pár.
Hát eljött a nagy nap már alig vártam hogy hozzájuk érjek odaértem. Becsengettem egy szép hölgy nyitott ajtót, tessék invitált beljebb ránéztem és összeszorult bennem minden. Bemutatkozott Éva vagyok a te domina úrnőd. Ez lesz a szobád, itt fogsz aludni, rendezkedj be, pakolj, ki érteted! Lehajtott fejel bólintottam, kapsz fél órát és jövök érted!
Elkezdtem kipakolni ruhákat, fehérneműket kiegészítőket épp hogy kész lettem Éva megjelent ráparancsolt fordulj meg a kezeimre már csatolta is a bilincseket. Irány a fürdőszoba nem tudtam, mit akar Éva először gondoltam fürdés lesz, és majd utána következnek a játékok.
Hát nem rám parancsolt térdre térdeljek le, és a fejemet tegyem le a földre engedelmesen végrehajtottam a kapott utasítást. Az újaival elkezdte izgatni az anuszomat újára síkosítót nyomott és próbált belé hatolni az ujjával mikor bement az első ujja. Körkörösen megjáratta, bennem majd kihúzta és egy vékony, de hosszú csövet dugott belém. Most egy beöntést kapsz, nyugodj meg nem fog fájni, idővel, ahogy egyre több víz lesz benned, majd megtudod milyen érzés? Még csak nem is sejtettem mikor el kezdett feszíteni és egyre jobban kezdtem görcsölni, na még egy kicsit tartsd és mehetsz. Szörnyű érzés volt de micsoda megkönnyebbülés volt, na még kapsz ilyet vagy háromszor és belül is tiszta, leszel. Magamba, jaj ne csak azt ne de hiába Éva nem kegyelmezett nekem! Örültem mikor vége volt, ennek fürödj le és szólj, ha készen vagy! Halkan szóltam egy idő múlva készen vagyok szobádba, kísérlek és felöltözöl szépen már kikészítettem neked, amit látni akarok rajtad!
Egy szép fehér tanga, melltartó, combfix, harisnyatartó, szőke közép hosszú haj. Felöltöztem Éva úrnő előtt női parfümmel befújtam magam, kisminkellek, mondta Éva. Így már tökéletes szolga csaj, vagy. Viszlek az urad elé, kielégíted minden vágyát és engemet is az úrnődet, amit parancsolunk neked értetted ugye! Válaszoltam igen úrnőm. Nappaliban bőr ülő garnitúrán már ott várt a férje a dom ülj le. Elém rakatot egy papírt rajta felsorolva a játékok húzd ki, amiben nem vennél részt és írd alá ez a te rabszolgaszerződésed, amely két hétre szól mostantól kezdve. Mikor a papírral kész voltam aláírtam. Beszélgetünk még egy ideig majd Éva, kérette a komornát egymás után adta a parancsokat neki, mit kell, előkészítsen. A komorna távozott és tette a dolgát nem tudtam akkor még, hogy többe szeánszban fogok napokig részt venni. Kis idő múlva megjelent a komorna mellém lépett Induljatok, vidd az ujj szolgalányt, és amit kaptál parancsot, készítsd elő! Felálltam a komorna kísért a bdsm szobába ott hatalmas szoba volt tele mindennel több szolga is volt bent a szobában. Volt, aki megkötözve, andráskereszten kikötve, rácsos kalodába bezárva várták sorsukat, a trón székek előtt is több lány ücsörgött várták úrnőjüket vagy az urukat. Ez itt a paradicsom gondoltam menyi szép lány van itt, de voltak páran fiuk is. A komorna lábaimra bőr bilincseket csatolt fel majd a kezeimre is bőr bilincseket csatolt fel nyakamra pórázt csatolt egy szíjál. A szíj végét fogta a kezében. Megjelent az úrnő bőr miniszoknyában és egy bőrfűzőben hosszú tűsarkú bőr csizmában, combfixben menyei látvány volt. Odalépett hozzám megfogta a szíjat, gyere Anett!
Húzta a szíjat én, meg mentem utána térdelj le itt a trón előtt letérdeltem a szék lábaihoz lett csatolva mind két kezem a komorna hátul a lábaimat összekapcsolta a bilincseket az úrnő leült. Kis plungot síkosítóval Anett popsijába dugjad parancsot rá a komornára. Anett csókold meg csizmámat, nyalogasd nyelveddel, Csókolgattam, nyalogattam az úrnő csizmáját. Közben bársonyos kezek simogattak, éreztem a plung szépen halad befelé izgató érzés volt mikor bent volt teljesen, hú ez de jó ki be lett mozgatva egy kis idő múlva már egész könnyen járt bennem de már nem töltött ki. Nagyobbra cseréld ki hangzott a parancs az úrnőtől.
Ezt már éreztem mikor próbálta a komorna belém nyomni, lazíts Anett. Síkosítót nyomott a popsimba éreztem, ahogy szétárad bennem majd egy határozott mozdulattal belém, nyomta.
Picit fájt megjáratta, bennem elkezdte egyre jobban ki benyomkodni, forgatni kellemes érzés volt kitöltött de már könnyen ment izgatott éreztem, ahogy belém hatol menyei érzés közben halkan, nyögtem. Éva rám parancsolt Anett nyalj ki de, ha nem élvezek el, akkor megkapod a büntetésedet! Éva levette a bőr szoknyáját szép fekete tangáját, félrehúzta és csupaszan ott meredt előttem, ráhúzta a fejemet, nyald Anett én, ahogy csak bírtam nyaltam körkörösen beljebb hol a kagylójába minél mélyebben az ujjaival a Vénusz dombját simogatta.
A plungot kicserélte a komorna pumpás plungra lassan belém hatolt ez szinte először kitöltött teljesen úrnő másik kezébe adta a pumpa részét néha egyet, pumpát bele kitöltött szinte teljesen közben csak nyaltam teljesen elvonta a figyelmemet egyre tágabb voltam Éva bele spriccelt a számba nőt még nem láttam így élvezni soha az egész arcomban ott volt a nedve kéjes íze. Éva leült a kezeimet kioldotta a komorna nemsokára nővé, válsz, mondta Éva. Urad itt van és rád vár és van pár fiú is akit ki fogsz elégíteni. A szoba közepén egy lánc lógott lefelé a legvégére a lábaimat csatolta a komorna a kezeimet szabadon hagyta. Van három fiú mindegyiket, ki kell elégítened Anett! A szememre szemmaszk került így már nem láttam semmit a kiszolgáltatottság élménye fokozva volt bennem és a kezeimet is hátrakötötte a komorna. Ez első volt a legnehezebb lassan felállt a fallosza nem nagyméretű volt kinyitottam a számat nyelvemmel játszottam ö pedig ki bedugta a számba próbálta minél jobban mélyebbre benyomni a számba. Amikor elélvezett az ajkaim közé megtelt a szám az ondójával Anett lenyelni! A popsimon éreztem a csattanást fájt, egy paskolóval rám csapott az úrnő tudatosítás végett. A második fiú már egészen rámenős volt belemarkolt a nyakörvembe és totál egyből mély torkozást akarta én meg fuldokoltam hagyott egy kis levegőt majd újra. De annyira fel volt spannolva, hogy nagyon hamar elment a számat tele lőtte ondóval. Alig bírtam lenyelni erre kaptam egy hatalmas pofont uramtól, amit a lánc fogott, meg hogy el ne dőljek. Válogatott szavakkal szidott ribanc nem tudsz szopni, rósz kis kurva vagy! Figyelj ide szuka, ha nem teszed rendesen a kis picsád el lesz verve úgy, hogy azt megemlegeted!
A harmadik fiú jött már nem akartam hogy újra a számba élvezzen de tudtam hogy megjárom ha nem engedelmeskedek így elkezdtem öt is szopni. A nyelvemmel sokszor körbe nyaltam a péniszét szép hosszú méretes darab hmm Ígéretes lesz remélem az uram megfogta a fejemet és szó szerint tövig be kellet kapnom egészen torkomon éreztem egymás után nyomkodta míg magamtól nem kezdtem csinálni látod szuka így kell ezt. Már nem élveztem csak vártam, mikor megy már el végre. Meg lett a jutalmam bőséges spermaáldás volt fojt a számból kifelé annyira sok volt, de lenyeltem, ami a számba volt.
Jött az uram szépen kitöltötte a számat hosszú és jó vastag is volt már kezdett zsibbadni a szám ügyesen játszottam a nyelvemmel föl, le, körbe,hegyéig majd mély torok sokadszorra telerakta úgy a számat, alig kaptam levegőt mint aki hetek óta erre várt akkora mennyiségű spermával ajándékozta meg a számat. Mind lenyeltem uram szólt úrnőmnek egy alapos fenekelés kijár a szukának. Elégedetlen velem. úrnő paskolót fogott először finoman majd egyre nagyobbakat adott már tiszta piros és égett a hátsóm. Folyt köv.
Hozzászólások (0)