Utállak (Mosolyok)

Diszkrét, finom, kiforrott személyiség volt, szolid és higgadt eleganciával és megvalósításra váró ambíciókkal. Szavainak tartalma volt, tetteinek pedig megfontoltsága, amiért a környezete tisztelte és elismerte. Büszke volt rá, hogy önálló nő. Aztán jöttem én. Tartása és büszkesége kimeríthetetlen lehetőségeket nyújtott akaratának megerőszakolására. Ahogy mondani szokás, betörésére. Ő pedig odáig volt értem ezért a csendes erőszakért.
Alig több mint fél éve jártunk, és egy hirtelen ötlettől vezérelve négy napos szervezés után csatlakoztunk egy baráti társasághoz egy öt napos sítúrára. Én magam életemben először síeltem, ő pedig gyakorlott síelő volt, így alkalma nyílt fölénybe kerekedni rajtam ügyetlenségem miatt, amit nagyon élvezett. De nem tudott sokáig nyeregben lenni, túl együttérző volt. Én pedig ismertem annyira, hogy tudjam, ha rájátszom a gyámoltalanságra, gazdáját is megsajnálja a sípályán, és istápolni fog. Hiába, a szub helyzetben is szub marad, nem él vissza vele. Én nem ilyen vagyok.
Az esték a vacsora utáni szolid iszogatásba futottak ki, a szállás – mondjuk így – éttermi részében. Társaságunk beleolvadt az esténként ott kialakuló családias hangulatú csevegésbe, melyek nem nyúltak bele a késői éjszakába. Így telt a harmadik este is.
Szexuális életünknek nem telt minden perce a BDSM hangulatában. Kölcsönösen nem vágytunk rá, hogy kihozzuk ezt az életünket a négy fal közül. Az első két este is csendes szeretkezéssel telt. De hiányozni kezdett a szépségének az az íze, amit a szubmisszivitása ad.
Egy egyrészes ruhát vett fel aznap este. Imádtam az alakját. Elkallódtunk egymás mellől az este alatt. Megkerestem az elveszhetetlenül kis tömegben, hátulról belecsókoltam a nyakába halványan, és a fülébe súgtam.
- Gyere velem egy picit! – elmosolyodott, elnézést kért, és szó nélkül követett. A szobák felé vezető folyosó eldugott zugáig csalogattam, megragadtam a kezét, és finoman a falhoz fordítottam. Hozzásimultam, és végigmértem az arcát. Tudta, hogy akarok tőle valamit, és ez mosolyt csalt az arcára.
- Gyönyörű vagy.
- Köszönöm!
- Szeretnék kérni tőled valamit. Szeretném, ha ma este ezt viselnéd. – Előhúztam a zsebemből azt, amivel már otthon készültem. Szűk kétujjnyi vastag, 15 centis érdesített szilikon, G-ponthoz görbülő szolid ívvel, 8 centis merőleges szárral, statikus használatra. Áttetsző rózsaszín. Elkerekedett a szeme, alsó ajkát lebiggyesztette a csodálkozástól.
- Megőrültél? - kiáltotta suttogva. Reflexszerűen tolta vissza a kezem a belső zsebem felé, és lopva körülnézett, mintha bárki megláthatna minket. – Majd bent a szobában. – Belenézett a szemembe, és értette az együttérzés nélküli mosolyomat. – Ott van egy csomó ember. A legtöbben a barátaink.
- És közülük csak én fogom tudni, mi van a lábad között – kényszer nélkül felé nyújtottam. Mindketten tudtuk, hogy meg fogja tenni. Tudtam, hogy a tiltakozása ellenére már a gondolattól is benedvesedett. Igen, akarta. Nekem pedig el kellett érnem, hogy meg is tegye. Egy megvető pillantással hezitált még egy pillanatig, majd elvette.
- Hihetetlen vagy – szélesebbre húzódott a mosolyom, és megcsókoltam a száját. – Na, hagyj békén! – feljebb húzta a ruhája szoknya részét, és elkezdte igazgatni a bugyiját. – Elfordulnál legalább? És figyeld, hogy nem jön-e valaki! – illedelmesen elfordultam, és rettentően élveztem a helyzetet. Ő is tudta, ezért tette meg. - Ajj, basszus! Nem fér el a bugyimtól ez a szar. – egy egész rövid, leplezett sóhajt hallottam a hátam mögül - Tessék, most boldog vagy? – egy-két suta lépés után nőies finomságával otthagyott. Ahogy az étterem ajtajához értünk, félvállról még odasúgta – Csak hogy tudd, egyáltalán nem élvezem – azzal felvette formális mosolyát, és belépett az ajtón.
Szétváltunk. Ő folytatta tovább a cseverészést, én pedig az egyik oszlopnak dőlve, egy itallal a kezemben figyeltem őt. Időnként kitekintett a beszélgetéseiből, ahogy összetalálkozott a szemünk, nem felejtette el közölni, hogy emiatt a rohadt nagy kellemetlenség miatt meg tudna fojtani. Imádta, hogy meg tudna folytani. Odajött hozzám egy női ismerősöm, hogy beszédbe elegyedjünk, de fogalmam sincs, hogy az alig tíz perces beszélgetés alatt miről beszéltünk. Végig azon járt az eszem, hogyan vegyülhet benne az élvezet a leplezett szégyenérzettel. Hogy a bájos mosolya és tartalmas hozzászólásai milyen tökéletesen leplezik a beszélgetés alatt a hetven centivel lejjebb kibontakozó kéjes romlottságot. Ettől pedig minden porcikám kívánta minden porcikáját. Látni akartam, mire képes.
- Bocsánat, megkeresem a barátnőmet. – Odasétáltam az ő társaságához, és egy mosollyal bekapcsolódtam a beszélgetésbe.
- Hát itt vagy? – kérdezi úgy, mintha nem minden percben engem szidtak volna a gondolatai.
- Jól vagy, drágám? Zavartnak tűnsz. - finoman megérintettem a derekát
- Persze, minden rendben - szemen köpött egy mosollyal. Egy gonoszan kéjenc mosollyal viszonoztam, majd kezem elkezdett észrevétlenül, a többi vendég elől egy zárt összesimulás rejtekébe bújva a fenekére csúszni. Amikor a középső ujjam elérte a lába köze tövében a szilikon szárát, finoman megmozgattam. Egy pillanatra behunyta a szemét.
- Tényleg, minden rendben? Egy pillanatra úgy tűnt, megszédültél - fontoskodott az egyik jelentéktelen kívülálló. Éppen nyitotta volna válaszra száját, amikor megpöccintettem a végét. Nyitott száját egy bennakadt sóhaj ívelte gyönyörűvé, szeme pedig nem láthatóan, csak számára érezhetően bekönnyezett.
- Persze, jól vagyok - a sóhaj szépségét leplező mosollyá formálta.
- Csak csörögnek lent a gésa-golyói, azért fészkelődik - felé fordítottam a fölényes mosolyom, azokra nem is néztem, akikhez szóltam. A díszmajmok idióta udvariassággal, szolidan nevettek egyet, és zavarukban elfordultak egy italért.
- Utállak, te szemétláda - súgta a fülembe. Megragadtam a könyökhajlatánál, és diszkréten arrébb vezettem.
- Látod azt a borostás csávót, akivel a lányok beszélgetnek? – a barátaink hölgytagjai másfél napja ostromoltak egy harmincas fickót, aki velünk egy vendégházban lakott. Egy nagyobb asztalnál ültek. – Azt akarom, hogy csatlakozz hozzájuk. Melléd ülök, és izgatni foglak. Azt akarom, hogy úgy élvezz el, hogy az ő szemébe nézel.
- Már meg sem lepődöm. A csöcsömet ne rakjam ki? - azzal a lendülettel el is indulna. De megfogom a kezét, és visszahúzom a fülét, tekintete a feladaton marad.
- Ahogy mész oda, dörzsöld össze a combod, megértetted? – hangom szárazabb és parancsolóbb lett, mint eddig. Elengedem.
- Hát persze – ellenkező hangneme ellenére úgy lépkedett, mint egy modell a kifutón. Az asztalhoz érve magabiztosan köszönt, és leült. A vérében csobogó hormonoktól olyan szexuális kisugárzása lett, amit az asztalnál ülők tátott szájjal vettek tudomásul. Utána mentem, és leültem mellé.
Felvette a szemkontaktust a férfival, és fejtartásából kiolvasható volt a nekem szánt kérdés: „Ezt akartad? Így gondoltad?”. Az asztal alatt a combjára tettem a kezem, és a ruha szoknyája alatt lassan becsúsztam Vénusz-dombjának háromszögéig. Csak a kisujjammal értem el a szilikon végét, és finoman mozgatni kezdtem. Ami kívül csak egy halk mozdulat volt, az a hüvelyében ez ziháló, delíriumos vibrálásban tombolt. Minden erejével próbált uralkodni magán, egy pillanatra mégis behunyta a szemét, és lopva sóhajtott egyet. Újra és újra körömmel megkarcoltam a belső combját. Csak az ujjaim utolsó ujjbegyei mozdultak, minden mozdulatunk lassú és észrevehetetlen volt. Keze átcsúszott az ölembe, és megmarkolta a farkam. Combjait fokozatosan összeszorította, és gyötrelmes mosolyával megpróbált úgy tenni, mintha értené, mit beszélnek hozzá. Hideg veríték lehelte végig a hátát. Alig láthatóan leszegte az állát, a szemkontaktust kitartóan tartotta a férfivel, izmai megfeszültek, és testének minden remegését a hasára összpontosította.
Arca és szemei elengedték a mosolyt, és egy orrán kifújt sóhajjal kezdett el megnyugodni. Felém fordult, és rám sütötte büszkeségét és sértettségét. Egy elégedett mosollyal felálltam, és elmentem egy italért. Ő az asztalra könyökölt a férfi felé, és egy kielégülten fölényes mosollyal és egy szellemesen frappáns válasszal zsebre tett mindenkit az asztal körül. Távolról figyeltem, ahogy a letörölhetetlen mosoly és a boldogság megszépítette. Elegánsan felém fordult, és figyelte arcom rideg elégedettségét. - Gyűlöllek – felém tátogta, és egy engedelmes mosoly szépült az arcán.
Szó nélkül kisétáltam, ő pedig tudta, hogy követnie kell.
Bementünk a szobánkba, megfogtam a két vállánál, és a falhoz toltam. Kitágultak a pupillái, tudta, hogy akarok valamit.
- Akarok adni egy pofont.
- Na, menj a francba! – Kezdett sok lenni neki. Megtette, amit akartam, mindent, és pontosan úgy, ahogy én akartam. Mégsem elég. Mégis tovább megyek. Bár sosem volt gond tőlem egy pofon, figyeltem rá, hogy mindig olyankor jöjjön, mikor a következményes érzések hálává tudnak formálódni, de mindig megalázó volt számára. Most pedig úgy érezte, mindent megtett, és jutalmat várt. Dicséretet. Leszegte a fejét, gondolkodott egy picit, majd felemelte tekintetét rám. – Na, mi van, nem adod? – beletörődött rákészültség keveredett a szemében és a hangjában. Egy óriási pofont kevertem le neki. Rögtön a két kezembe vettem az arcát, és egy gyönyörködő, elégedett szigorral térdre kényszerítettem a tekintetét.
- Csodálatos vagy.
- Köszönöm. Szeretlek – megcsókoltam.