Airbus XIV.

- Kezdheti, Uram! – Vanda olyan hangon mondta ezt, mint aki a karóba húzástól a kerékbe törésig mindenbe beletörődött.
- Kívánsága számomra parancs! – mondta Peter vigyorogva, olyan félreérthetetlen hangon, hogy kedvesem akár maga elé is képzelhette azt a kéjes arcot, amit eközben vágott.

Az édes arca borvörösre váltott, lehajtotta a fejét és felkészült a rá váró megpróbáltatásra.
Peter péklapát méretű tenyere meg is érkezett falrengető csattanással a jobbik térfélre.
Vandában a hirtelen, nem várt erősségű ütéstől bennszakadt a lélegzet.
Peter némi hatásszünetet tartva megszemlélte tenyerének égő piros és egyre jobban kidudorodó lenyomatát, majd kedvesen meg is simogatta. Aztán hátralépett és mint egy profi teniszező, ezúttal fonákkal csapott le az ingerlő, meztelen domborulatra, most a bal féltekét véve a célkeresztbe. Ez a csapás is legalább olyan erősre sikeredett, mint az előző. A drága most várta ugyan a fájdalom rátörő hullámát, de az még így is túlhaladta azt a mértéket, amire felkészült.
Vanda az ajkába harapott és arca a borvörös színről kezdett rózsaszínűre, majd egyre sápadtabbra váltani.

A bemelegítés talán kicsit túl intenzívre is sikeredett. Peter is látta ezt és újabb hatásszünetet tartott …

- Én a helyedben számolnék és meg is köszönném – súgtam kedvesem fülébe a hirtelen támadt csendben.

Újabb sikolynak is beillő sóhajtás után Vanda akadozó hangon megszólalt.

- E … egy. Köszönöm, hogy megnevel, Uram!
- Bármikor örömmel sietek a segítségére, Vanda, kedves, ha szükségét látja, de ami a számlálást illeti, sajnos, attól tartok, téved. Az eddigi két paskolást – ennél a szónál Vanda arca láthatóan megrándult – egyáltalán nem számolta, és ha a domja nem súg, talán még mindig nem emlékezne a kötelességére. Ez a kettő tehát megmarad bemelegítésnek és emlékeztetőül kap még hármat. Utána kezdődik a tényleges büntetése.

Vanda romjaiban hevert, de a popsija kezdett zsibbadni, így reménykedett is.

- Értettem Uram és köszönöm, hogy emlékeztet a kötelességemre!
- Ezt már szeretem!

Peter az emlékeztetőket már kisebb csapásokkal mérte ki és udvariasan szünetet is tartott a tényleges bünti megkezdése előtt. Azonban nemhiába volt gyakorlott büntetés végrehajtó, tudta, a már elzsibbadt részre nem érdemes még egyszer odacsapni.
Az első – már számolt – ütést Vanda popsija és combja találkozásánál, a vékony, érzékeny bőrre mérte ki. Az újabb őrjítő fájdalom-hullámtól Vanda felsikoltott, de önuralma az utolsó pillanatban megmentette az újabb kínos fiaskótól.

- E … e …ggy! Köszönöm, Uram, hogy a figyelmére méltat!

A következő csapás szimmetrikusan, de a másik félgömböt érte.

- K … kk … e … ttttőőőő! Köszönöm a nevelést, Uram! – Vanda hangja igencsak vékonykán szólt.

Peter a következő ötvennyolc ütést már kíméletesebb csapásokkal mérte ki, de mire a végére ért, Vanda popsijának mindkét félgömbje egyenletes bíbor színben lángolt és kicsit meg is dagadt.
Kedvesem derekasan állta a megpróbáltatást és ahogy kezdte megszokni a fájdalmat, a hangja is egyre hétköznapibban csengett.

- Hatvan, Uram! Köszönöm, hogy hozzájárult a neveltetésemhez!

Már egyenesedett volna fel, amikor Peter egészen társalgási hangnemben megszólalt.

- Akkor most rátérhetünk a desszertre, Vanda, kedves! Kérem, álljon egészen nagy terpeszbe!