...öröm a háznál.

...Lassan vánszorognak a percek, s egyre nagyobb kínt okoznak neked a meggyötört ülepedhez érő sarkaid. A szoba mozdulatlanságát csak a szellő által fodrozódó függöny, s a te mocorgásod töri meg. A gyertyák egy ideje már elfogytak, lángjaik halk sercenéssel elaludtak…s én még mindig nem tértem vissza.
„- Mi van ha hazáig kísértem vendégemet…” – morfondírozol magadban, miközben az aggodalmas gondolatfoszlányaid mellé némi féltékenység lopakodik – „Mi van ha nem csak hazáig, hanem tovább, s esetleg bevégzem vele, nála azt, amit te elkezdtél…mi van ha…”
Kulcs csörgésére riadsz gondolataid közül. Kulcs csörgésére, melyet látod, direkt rázok, hogy észrevedd: már az ajtón belülről figyellek. Visszatértem.
„- Azt hittem, tudod hogyan illendő várakoznod, látom korai volt az örömöm.” – mondom alig hallhatóan, s az asztalra dobom kulcsaim. Lábammal lendítem be az ajtót. A zár, bár halkan kattan a helyére, számodra ez most hangosabb minden robajnál. Levegőért kapva szuszogni kezdesz, ahogy a fejedet hátrahúzom a hajadnál fogva.
„- Értem én kis kurvám…” – mosolygok a szemedbe. Mosolygok, de a hátadon végigfut a hideg. „- Ha fickándozni akarsz, mert látom nyugton ülni nem tudsz” – s a hajadnál fogva térdre állítalak – „akkor fickándozz!”
„- Bocsáááá…áááááh” – tör ki belőled, ahogy tenyerem párszor a meggyötört fenekeden csattan. Érzed, ezúttal nem fogom vissza magam. Hajadat pórázként használva körbevezetlek a szobában, miközben új gyertyákat gyújtok az elhasználtak helyett, majd letelepedem kedvenc fotelemben s lovagló ülésben a combjaimra ültetlek. Alapvetően ezt szereted, de most, égő ülepeddel nem annyira akaródzol rám telepedni. Mégis megteszed, s a felismerésed halk sóhaj kíséretében jut el hozzám: a nadrágom szövete kellemesen hűsíti tested égő részét. Kezeidet összefűzetem veled a hátad mögött -úgy, mintha karba tennéd kezeidet, csak nem elől- s a pántokon lévő karabinerekkel kapcsolom össze. A fotel alól előhúzom egyik kis titkos dobozunkat, mire te nyeldekelsz párat: jól ismered miket rejt. Melleidet cirógatom, miközben tekintetemet tekintetedbe fúrom. Bár nem oda figyelek, kezeimmel érzem, elértem a kívánt hatást. Viszonylag hamar…szirmaid meg sem kell néznem, hisz tudom úgyis milyen állapotban vagy megint- Épp eléggé árulkodóak a rezdüléseid…bimbóid…tekinteted folyamatos tágulása. Mikor már szinte felfalsz szemeiddel, s az ajkad meg-megharapod néha, akkor lenyúlok a dobozba. Melleid tövére egy-egy szorító gyűrűt teszek, hadd ágaskodjanak még jobban. Halk szisszenésekkel köszöntöd őket. Fejedet pillanatra hátrahajtod, csípőd lassan ringatózni kezd ölemben. Csörren a lánc, csattan halkan a csipesz előbb a bal, majd a jobb bimbódon. Felnyögsz…
Gonoszul villan a szemem, ahogy visszatalál tekinteted az enyémre. Ujjammal a két csipesz közt lazán lógó láncot babrálom, s közben egyik kezemet lecsúsztatom a derekadra. Húzni kezdem finoman a fémgyűrűket magam felé, mígnem megfeszülnek a csipeszek. Pajkosan villan a tekinteted…tudom, ezt nagyon élvezed. Melleidet feszítik a gyűrűk, bimbóidat egyszerre nyomják s húzzák a csipeszek…s közben derekadon lévő kezem elkezd visszafelé nyomni. Újabb nyögés, nem kevésbé kéjes mint az előző volt. Nadrágomon keresztül érzem izgalmadat, ugyanakkor te is érzed…a játék engem sem hagy hidegen. Hirtelen belemarkolok, s megcsavarom a láncot: melleidbe megannyi tűként robban a kín…vagy a kéj? Ezt már te sem bírod nyöszörgéssel…halkan felkiáltasz, fejed mégis hátrabicsaklik, csípőd megremeg. Már látom, ez a nadrágom is mehet a mosodába.
Tartom a láncot, bimbóiddal együtt nyúlik a pillanat. Arcodon könnycseppek okozta patakok vándorolnak alá, ahogy visszabicsaklik fejed a mellkasod felé. Imádom ezt az összhatást.
Derekadról a kezem a csípőd alá csúszik, mozdulatomra engedelmesen megemeled picit magad. Zippzár félreismerhetetlen hangjára rámmeredsz…szám csibészes félmosolyra ferdül…s ajkaid lemásolják enyéimet, ahogy magamra ültetlek. Egy könnyed pofon állítja meg lecsukódó szemhéjaidat, pillantásunk ismét összekapcsolódik. A fájdalom okozta kéj sürgetésére egyre vadabbul lovagolod meg a kialakult helyzetet. Gyorsuló ütemedben igencsak kihívás, hogy megszabadítsalak a gyűrűktől, de megteszem. Hamar elérsz vágyaid hegységének következő csúcsára: miközben tested ívben hátrafeszül, két kézzel markolok melleidbe, s fogammal húzom továbbra is aktuális ékszered láncát, majd kicsivel lemaradva tőled beléd robbanok. Miután lassan elcsendesedsz óvatosan leszedem a csipeszeket, helyüket hosszasan meg-megcsókolom, a csipeszek okozta felgyülemlett redőket nyelvemmel simítom le, mire tested heves rángásokkal reagál, lelked halkuló nyögésekkel kommentál. Közben kezeid kiszabadítom, s míg lágyan ringatod magad, hímtagomat nem eresztve, a nyakamba fúrod fejed, s beleszuszogsz fülembe.
Elvagyunk így egy ideig: egyik kezed közben hátra fogom lazán, másik kezem fenekeden nyugszik…fejed a nyakamban melyet a másik oldalról ölelsz...megnyugodva, hogy visszatértem hozzád.
Lassan kibontakozom tested öleléséből, finoman magam elé irányítalak, s te engedelmesen térdelsz helyedre. Oldalt nyúlok poharamért, szusszanok párat, majd kifelé intek a fürdő felé:
„- Menj, szedd rendbe magad…” – villan mosolyogva pillantásom – „még nem végeztünk…!”