A korbács szava

Belépek, s te már térden állva vársz,
Kérésemre rögtön nagy terpeszbe állsz.

Póráz végén nyakörv fedi csak tested,
Kezed nyújtva végét ölembe helyezed.

Enyém a szemed, elméd minden álma,
Enyém a tested, s annak őrjítő vágya.

A tested enyém, lelkedet láncolom,
Ahogy vörös hurkák sejlenek hátadon,

Kezemben a korbács szaporán csattan,
Lábadon bilincs panasz nélkül kattan.

Izzik a hátad, s lángvörös tomporod,
Gőzfelhőként illan minden földi gondod.

Lüktető testedet kötél feszíti szét,
Az ostor tovább törli bőröd fehérét,

Már sajgó melledbe fémkrokodil harap,
Csillogó könnyekkel markolod a falat,

De haladok tovább, rémült öled felé,
Mely ijedten, védtelen áll korbács elé.

Könyörtelen csapás, vad sikoly szakad,
Reped a bőr, s pici vérpatak fakad,

Fájdalom és gyönyör kéz a kézben ered,
Reszket a tested, s homályos a szemed.

Lassan befejezem, csak remegsz bágyadtan,
Eloldva karomba hullsz, csigázott-fáradtan.