A lány a szomszédból XII. rész

Eleinte alig tudtam betelni a gondolattal. Itt ülök a kocsimban, hátrakötött kezekkel, a számban egy használt rágó és zajt hallgatok a rádióban. Enikő látványa még sokáig élt bennem, majd lassan átvette helyét a zaj. Betöltötte a teret, a gondolataimat, már semmi más nem létezett, csak a zaj. Hangos sistergés, szabálytalan sípolásokkal tarkítva. Azt sem tudtam hány óra van, csak ültem a sötétben. Viszketett az orrom, de nem vakarhattam meg. Bármivel próbáltam gyorsítani az időt, most nem működött. Olvastam valahol, hogy foglyokat is szoktak így kínozni, monoton, erős zajjal. Hát most megkaptam.
Órákig ültem így gyötrődve, némán szenvedve. Nem is hallottam meg, amikor Krisz mellém ült. Alkohol mámorban volt és vigyorgott. Lehalkította a zajt.
- Lássam a rágót, megvan még?
- Igenis, kedves Krisz - megmutattam.
- Most kiköpheted. Hogy tetszik a rabszolgaság? Élvezed?
- Élvezem, de nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz.
- Nehéz? Te még nem tudod mire vállalkoztál. Most eloldozlak. Tudod, én most kezdem élvezni. Eddig nem tudtam mi az, de most látom. Enikőék nem jönnek, összejöttek két sráccal. Úgyhogy enyém leszel ma éjjel.
Nyeltem egy nagyot. Még jó, hogy nem kell munkába mennem. Kezeim kissé elgémberedtek, de amint ránéztem Kriszre, egyből jó kedvem lett. Barna haja kócosan lógott a szemébe, kissé be volt csípve és kacéran nézett rám. Isteni lábai voltak, egy karnyújtásnyira tőlem, de nem érhettem hozzá.
- Indulhatunk haza. Ha elalszom, ölben viszel be okés?
- Igenis kedves Krisz!
Jól esett vezetni, már nagyon elgémberedtem a több órás várakozásban. Tényleg elaludt, vezetés közben sokáig nézegettem a lábait. Úgy cipeltem be ölben, óvatosan. A kulcsot kihalásztam a táskájából, majd fél kézzel nyitottam-csuktam mindent és felvittem az emeletre a szobájába. Lefektettem és levettem a cipőjét. Ekkor felébredt és rám mosolygott.
- Ügyes voltál, megoldottad a feladatot. Elhitted hogy alszom? Nem baj, élveztem, ahogy kínlódsz. De most azt akarom, hogy térdelj le és csókolgasd a lábaim, míg elalszom.
Letérdeltem az ágy mellé és csókolgatni kezdtem a lábait. Alighanem mezítláb is táncolt, mert fekete volt a talpa. És a lábujjait máris betolta a számba. Nem volt mit tennem, tisztára nyalogattam a lábujjait, majd a lábujjai között is. A talpa következett, ő irányított. Sokáig nyaltam, míg már nem éreztem a sós-kesernyés ízt a számban. Mintha megint aludt volna, de nem voltam biztos benne. Elindultam kicsit felfele, a bokája felé, majd még fentebb, végig csókolgattam a lábait. Ekkor megmarkolta a hajamat és a lábai közé húzta a fejemet. Combjaival összeszorított, nem volt más választásom, mint nyalni.
Tettem a dolgomat, ahogy kellett. De hamar elfáradtam, levegőm is alig volt, erős szorításából nem engedett. Mikor elélvezett, szinte leszakította a fejemet. Még néhányszor csúcsra juttattam, majd elfordult, de a fenekét nyomta a számhoz. Azt is nyalogattam, sokáig. Míg éreztem, hogy tényleg elaludt.
Akkor betakartam, majd szereztem magamnak is egy párnát és egy takarót és az ágy mellett lefeküdtem a földre. Végre nyugodt pihenésnek néztem elébe... legalábbis azt hittem. Nem tudom, mennyi idő telt el, de legfeljebb pár óra, mindenesetre világos volt. Arra ébredtem, hogy valaki rugdos.
- Ki engedte meg, hogy aludj te disznó? - Enikő volt az, aki mérgesen adott hangot nemtetszésének. Homályos szemekkel, félálomban tápászkodtam fel. Enikő a fülemnél fogva vonszolt ki a szobából, majd levitt a nappaliba, ahol Zsuzsa ült és cigarettázott. Térdre nyomott.
- Ez a mihaszna simán lefeküdt Krisz szobájában. Nem kéne ilyen hosszú pórázon tartsuk. Mit szólsz Zsu?
- Felháborító. Pedig tegnap megneveltem és úgy tűnt, betörtem. Úgy látszik hálátlan és szemtelen. Többé nem engedjük ilyen lazán. Mindjárt kitalálok neki egy büntetést.
- Halljam, ki engedte meg, hogy Krisz szobájában aludjál?
- Krisz parancsolta, hogy ott legyek - mondtam lehajtott fejjel.
- Igen? Majd megkérdezem. Ha mást mond, jaj neked.
Enikő és Zsu kócosan, fáradtan, de csillogó szemekkel ültek elõttem, látszott, hogy pasiztak, elégedetten mosolyogtak.
- Most főzz egy kávét, majd készíts nekünk reggelit. Én tükörtojást kérek pirítóssal és csinálj egy salátát is. Narancs levet is kérek.
- Igenis Úrnőm! És Önnek Zsu, mit készíthetek?
- Kávét és müzlit, sok mézzel.
- Megértettem, máris készítem.
- Te nem ehetsz semmit, míg Krisszel nem tisztázzuk a dolgokat - mondta Enikő és megvetően nézett rám.
Ismét szolga voltam a javából. Úgy engedelmeskedtem a három lánynak, hogy eszembe sem jutott ellenkezni. Már túljutottam azon a ponton, ahol mérlegelni vagy lázadni mertem volna. Tettem a dolgomat és keservesen törekedtem arra, hogy hibátlan munkát végezzek. A lányok egyre kegyetlenebbül bántak velem, egyetlen esélyem a feltétlen engedelmesség és alázat.
Míg tálcára tettem a kávét és felszolgáltam, azon gondolkodtam, hogy még csak péntek reggel van, hogyan fog eltelni a hétvégém? Hogyan élem túl? A választ pedig ott láttam Enikő szemében, aki gúnyosan és megvetően nézett, miközben kávéját kortyolgatta.

Folyt. Köv...