Láthatatlan erotika

A zuhanyrózsa engedelmesen ontotta magából a jeges vizet, miközben én türelmesen vártam, hogy alábbhagyjon a láz. Remegtem, mint még azelőtt soha, kezeim ütemesen verték a vízcseppekkel borított falat. Peregtek a percek, s bár testemet lassan a teljes kihűlés veszélye fenyegette, nem enyhítettem szenvedéseimen. Vágyakoztam, forrón és gyötrően olyan meg nem ízlelt dolog után, ami csak keveseknek adatott meg. Több volt ez egy egyszerű óhajnál, mely életre keltette testemet. Az olcsó éhínség, mit könnyen csillapíthatok egy bágyadt órácska alatt. Ez a lelkembe vájt, kínzó sóvárgást bocsátott rám, s most követeli jussát belőlem.
Elzártam a csapot, reszketve bebugyoláltam testem egy frottír törülközőbe, majd mélyen beástam magam a nehéz takarók alá. Észrevétlenül kúszott vissza végtagjaimba az élet szikrája, mert gondolataim sebesen jártak a délelőtt eseményein.
Átlagos nap volt, hétköznapi gondokkal. Feladatok, teendők és számtalan vásárolnivaló várt rám, mikor lecsapott. Az utcán hömpölygött egészen titokba, elsőre nem is vettem észre. Egy erős fuvallat aztán az arcomba csapta. Orrcimpáim kitágultak, tüdőm önkéntelenül megtelt az utca levegőjével. Mennyei illat szállt az emberektől zsúfolt utcán: erős és ellenállhatatlan akár egy igézet. Arcomból kifutott a vér, leszállt a testembe, egészen az ágyékomig, hogy aztán ott harci dobként ütemesen verjen, lüktessen. Dermedten álltam a tömeg közepén s kerestem a forrást, az eredőt, de nem találtam. Kétségbeestem. Behunytam a szemem s újra fel akartam venni a fonalat. De eltűnt. Három parfümériát is végigjártam, mire ráleltem a varázslat alapjára. Alap, hiszen az, ami igazivá teszi s egységgé az maga az ember. Őt már nem találhatom meg. Nem is akartam, mert bár az illat lenyűgöző volt, mégsem teljesen kerek egész. Hiányzott belőle valami, amit én tudtam is, hol keressek és találni is fogok. De hívatlanul nem mehetek oda. Meg kell várnom, míg hív.
Két nap s három éj után dallam szólalt, édes hívogató szó. Engem akart.
-Most! – adta ki az utasítást, s én mérhetetlen örömmel siettem hozzá. A táskámba ott lapult az értékes üvegcse, díszdobozva, ahogy illik. Izgatottan álltam lakása ajtaja előtt várva, hogy bebocsátást nyerjek. Csöngetnem nem volt szabad, sem bármily módon jelezni, hogy ott vagyok. Érzékelte jelenlétemet e nélkül is, csöndes várakozásomat, halk imáimat.
Fordult a kilincs s kinyílt az ajtó. Magas, hatalmas termete betöltötte az egész látóteremet… vagy csak nem volt más, amit néznem kellett volna? Fekete ing és farmer volt rajta. A kereszthuzatban megéreztem bőre nehézkes, férfias illatát. Elemi erővel tört rám a vágy.
Félrelépett az ajtóból s intett nekem, hogy beléphetek. Az előszobába aztán minden ruhámat leparancsolta rólam. A testem szinte izzott már, finom remegések futottak végig a tarkómtól le, egészen a lábam ujjáig. Meztelenül, lehajtott fejjel vártam kívánságát.
- Hoztál nekem valamit? – boldogság töltötte meg szívemet, hogy megkérdezte. Félénken bólintottam, apró mosolyt is megengedtem magamnak. Nem szólt többet, csak kinyújtotta kezét, én pedig belehelyeztem az ajándékom. Vigyáztam, nehogy hozzáérjek, bármennyire is akartam. Ismertem az érintését, bőrének közelségét, a puha mégis erős szövetet, mely testét borítja. Nem bontotta ki az ajándékot, csak szemével illeti, s elindult a szentély felé. Nagy, izmos férfi volt, járása mégis csupa elegancia. Tekintettem szomjasan itta a látványt. Félúton megállt és intett nekem is. Követtem Őt.
Letelepedett kedvenc karosszékébe, ajándékom a mellette álló asztalra tette, s én pedig a szoba másik végibe leültem, boldogan figyelve Őt. A bennem növekvő vágy tudta, hogy ma esélye lehet, ma megkaphatja, amit akar, de várnia kell. Ez volt a legnehezebb. Ahogy teltek a percek oly gyorsan duzzadt bennem az izgatottság, szívem egyre hevesebben vert. Vágyakoztam.
Ő elővette a laptopját és dolgozni kezdett rajta, ütemesen verte a billentyűzetet, olykor elmosolyodott, néhány telefonhívást is lebonyolított. Aztán kényelmesen hátradőlt és végre felém pillantott.
- Bontsd ki. – mondta. Felálltam, az asztal mellett újra leültem és kibontottam a dobozt. A fedelet kinyitva már ki is szabadult néhány illatmolekula, amik pillanatok alatt felizgattak. Leszedtem a kupakot és leszegett fejjel átadtam neki az üvegcsét, majd egy darab papírt, ami az asztalon várakozott. Tudta, mit hozok. Ismert. Ráfújt a vékony lapra és meglengette, előbb a levegőben maga mellett, majd az orra előtt. A szoba megtelt a sötét, fűszeres illattal s én örültem, hogy ülhettem, mert most nem tudtam volna állva maradni. Megszédültem. Ágyékom vágyakozóan sajgott, s árulkodó nedvesség indult útjának combjaimon. Még most sem, sokadszorra lélegezve be ezt az illatot sem tudtam betelni vele. Nem is mertem álmodni róla, vagyis mertem de bevallani már annál kevésbé, hogy mi lesz… ha egy cseppet, egy leheletnyi fújást magára tesz. Rövidke idő alatt összekeveredik a parfümkészítő mesterek ördögi ügyessége a Teremtő áldásával, aki most itt ül előttem. Mellbimbóim szégyentelenül megkeményedtek a gondolataimra, légzésem szaggatottá vált. Elárultam magam…
- Feküdj fel. – hangja szenvtelenül csendült fel, s bennem a kéj forrósága a rémület dermesztő hidegével vegyült. Engedelmesen felhasaltam a lábaira, s vártam. Szemem sarkából láttam, amint előveszi a pálcát, de nem azonnal használta. Picit még játszott vele a levegőbe, meglóbálta, párszor suhintott, majd lenyomta a fejemet a hajamba markolva. Hetet ütött. Pontosan három másodpercet várt az ütések között… precíz ember volt és szerette a számmisztikát. Aztán elengedett s leültetett magával szemben a lábai közé. Figyelte, ahogy figyelem, nézte a leplezetlen sóvárgásomat a szemembe. Biztos látta. Nem először látja, de most valami egészen új, mélyről jövő volt ebben. Elszánt voltam a végletekig, hogy ma, most igenis fel fog kerülni rá az illat. Nem engedem, hogy másként legyen. Nem bírok többet várni. Ha kell… rátámadok. Ha kell… megszegek minden szabályt, vállalok minden büntetést, de éreznem kell…
Az illatosított papírt meglengette előttem újból s fölényesen elmosolyodott. Tudtam, hogy csak játszik velem, élvezettel szemléli gyötrelmem. Nyitott könyv voltam előtte, nem rejtőzhettem el. Akárcsak testem oly meztelen volt lelkem is. Végem volt…
Minden figyelmeztetés nélkül, mire feleszméltem, ösztöneim már átvették elmém felett az írányitást. A pillanat törtrésze alatt zajlott minden. Én egyik kezemmel torkon akartam ragadni, mire Ő elkapta s egy laza mozdulattal hátam mögé csavarta kezemet, s a másikat is rögtön mögém tette. Hatalmas kezében az én két kis öklöm szinte teljesen eltűnt. Közel hajolt hozzám és az ajkaimba suttogta:
- Ügyes próbálkozás volt… de nem díjazom.
Dühösen felkiáltottam, s fogaimat az állába mélyesztettem, mire szabadon maradt kezével keményen megragadta a hajam és hátrafeszítette.
- Nah várjál csak! – szólt.
Végem volt…