Airbus XIII.

Kedvesem megadóan lehajtotta a fejét és beletörődött sorsába. Édes győzelem volt látni a megadást és a beletörődést, ami egész lényét áthatotta.
Ha most kettesben vagyunk, talán még a büntetést is megússza, annyira meghatott ez a totális odaadás. Szívem szerint ott és azonnal letéptem volna róla a ruhát és addig használom a testét, amíg sikoltozva nem könyörög „kegyelemért” – de ez most nem az efféle élvezetek ideje volt, a legnagyobb sajnálatomra.

- Peter, Öné a szó!
- Vanda, Kedves! Ura tökéletesen foglalta össze a helyzetet. Meg kell mondjam, ha az én subom lenne, alighanem én magam is pontosan így jártam volna el a helyében. Egy szóval, Ura kitűnőre vizsgázott, Ön előtt pedig íme, itt áll a lehetőség, hogy javítson!

Peter mondókáját akár szenvtelenül tanárosnak is mondhattam volna, ha azaz HA nem kíséri olyan kéjes vigyorral, amitől Vanda már most, a büntetés tényleges megkezdése előtt olyan megaláztatást élt át, amilyet a kapcsolatunk fennállása alatt még soha.

Kedvesem egyre kisebbre zsugorodott térdeltében, mint egy hóember a nyári napsütésben, közben Peter kérlelhetetlenül folytatta.

- Ami a büntetését illeti, azt hiszem, a legjobb megoldás az, ha elfogadjuk Ura ítéletét – legalábbis a mennyiséget illetően – újabb még kéjesebb vigyor, amitől Vanda sikolynak is beillő sóhajjal adta meg magát végleg.
- Pálcám azonban sajnos nincs – Peter itt szándékos, hosszú hatásszünetet tartott, Vanda pedig lélegzet visszafojtva figyelte, olyannyira, hogy kezdtem aggódni, nehogy megfulladjon – így Ura elképzeléséhez képest némi könnyítést kell alkalmaznunk. A puszta tenyeremmel leszek kénytelen kiróni a jól megérdemelt fenyítését, - folytatta Peter nagyjából két másodperccel kedvesem fulladásos halála előtt, - viszont beláthatja, hogy a túlzott lágyszívűség az Ön érdekeit sem szolgálja.

Peter újabb furfangos csavart vitt a dologba, mintegy kikényszerítve Vanda „expressis verbis” beleegyezését.
Vanda a hosszúra nyúló csendet elhaló hangon törte meg.

- Peter Úr, Önnek tökéletesen igaza van. – mondta, de olyan gyilkosan eufórikus hangsúllyal, amit nem lehetett félreérteni. Peter meggondolatlan kedvesem legnagyobb bánatára nem is értette félre. Mézes-mázos hangon szólalt meg ismét.
- Nos, ha már így egyetértünk, a büntetését kiegészítem hatvan csapásra, amit jó modora és jellemének fejlődése érdekében ütésenként számolnia kell és udvariasan megköszönnie, a végére pedig tartogatok egy kis meglepetés-desszertet Önnek!
- Kérem, hajtsa fel a szoknyáját, álljon terpeszbe Urával szemben, hajoljon le és fogja meg a kezét!

Vanda – ráébredve, hogy itt és most csak ő húzhatja a rövidebbet, - szó nélkül, pontosan teljesítette Peter parancsát.
A helyzet – bár jószerével még semmi sem történt – olyan volt, mintha csokoládét ettem volna chilivel. Kedvesem tökéletesen beállítva egy pikáns büntetéshez, selymes hátsója és összes egyéb izgató alkatrésze kitárva egy idegen férfi tekintetének és a java, a büntetés maga még csak most következik!
A pozíció egyébként arról tanúskodott, hogy Peter nem kis gyakorlattal és empatikus képességgel rendelkezik hasonló helyzetek kezelésében. Az, hogy a kezét fogva mintegy szimultán, vele együtt élem át a szenvedését, megsokszorozta számomra a büntetés okozta élvezetet.
Az pedig, hogy eközben az arcát is figyelemmel kísérhetem, a hatás tökéletesítése mellett azzal az előnnyel is járt, hogy egészen pontos rálátással bírok az eseményekre, így ha azok rossz irányba kanyarodnának, van alkalmam idejében közbelépni.

A gyakorlat és empátia azonban a „sötét oldalt” is erősítette. Peter tudta, hogy húznia kell az időt – és meg is tette, sőt …

Először odalépett Vandához és a válláig felhúzott szoknyát egy csomóval erősítette meg pozíciójában – eközben mintegy egészen véletlenül – nadrágja kidudorodó eleje többször is hozzáért kedvesem lemeztelenített alsó feléhez, amitől ő minden alkalommal megborzongott. A ruha megcsomózása után Peter hátralépett és megszemlélte a művét.

- Nos, Vanda, kedves, remélem, felkészült, mert hamarosan megkezdem a nevelését – mondta és ezúttal egyértelmű mozdulattal végig simította a két selymes dombot. Vanda olyat nyögött, mintha az első ütést szöges korbáccsal kapta volna meg.
- Ám, mielőtt hozzálátnánk, elő kell készítenem a meglepetés-desszertet, amit a végére ígértem Önnek – mondta egészen bársonyos, behízelgő hangon, majd, félreérthetetlen hangot kiváltva kihúzta a nadrágszíját a nadrág bújtatóiból.

Ez volt az a pillanat, amikor Peter eddigi mesterkedése elérte hatását. Vandát nem csak megalázta a merőben szokatlan helyzet, de fel is izgatta. Mostanra pedig elérkezett az a szörnyű pillanat, amikor kedvesem teste szégyenletes módon elárulta őt.
Vanda eddig reménykedett, abban, hogy sikerül eltitkolnia-elnyomnia izgalmát, most azonban lelepleződött. Nagyajkai között megjelent egy briliáns tisztaságú cseppecske és félreérthetetlen csillogásával közszemlére tette legféltettebb titkát.

Peter nem az a dom volt, aki egy ilyen ziccert kihagy, - annál is inkább, mivel egész eddigi tevékenysége ezt a pillanatot készítette elő – hozzálépett és ujjával pillekönnyen megérintve Vanda legérzékenyebb részét, megkaparintotta kedvesem izgalmának eme gyönyörűséges bizonyítékát.
Először hangos, mély lélegzettel szippantotta be kedvesem illatát – Vanda újabb sikolynak is beillő sóhajtással leejtette a fejét és végleg megadta magát sorsának – aztán pedig félreérthetetlen cuppogás kíséretében lenyalta az ujját.
Ha nem tartom a kezemmel, Vanda biztosan összeesik.

- Akkor tehát kezdjük – mondta vidáman, mintha éppenség semmi sem történt volna.
- Kezdhetem, Vanda, kedves?