Japános história Mo-on (7)

Gyuri és én már alaposan eldöngettük, análisan Robit, mikor végre Akiró is leugrott a nyakából, ahol eddig ült és maga is oda iparkodott Robihoz. Próbált belé hatolni, de nem sok sikerrel. Ugyan állt neki, de túl vékony, rövid, szóval kicsi volt Robiéhoz, különösen annak már alaposan, kettőnk által is, kitágított ánuszrózsájához. Mielőtt Akiró elkámpicsorodhatott volna, felkaptam, felhúzva és megmarkolva Robi fejét a hajánál fogva, elé tettem az ajtóra széttett lábakkal Akirót és rányomtam Robi fejét a farkára. Erősen tartottam, miközben mozgattam a fejét. Végre Robi értett ebből és kezdett szopni, de hörögni is, mint aki nem bírja a mélytorkozást. Jól játszotta. Akiró diadalmasan nézett körbe, majd elnyomta a kezemet Robi fejétől és kegyesen megengedte neki, hogy levegőt vegyen, szabadon. Robi fellélegzett.
Mind a négyen álltunk és vártunk. Egymásra. Vagy arra, hogy egyikünk mozduljon. Mivel sokáig nem történt ez meg, így végre én mozdultam meg. Rámutattam Gyurira és Robira, hogy mozduljanak az ajtótól odébb és közben intettem Akirónak is, hogy másszon vissza arra. Még nem gondoltam át alaposan mit is akarok tenni, de azt tudtam, hogy nekem kell kezdeményeznem, tennem valamit Akiróval itt, előttük. Közben Gyuri és Robi oldalt lépett, odatámaszkodott a boksz falához s azt is láttam, pontosabban észrevettem szemem sarkából, hogy Robi jobb keze Gyuri markába „téved” és szorongatják egymás kezeit, miközben belül, a tenyerükben jár az egyik behajlított ujjuk.
Én közben hanyatt döntöttem Akirót és bokáinál megfogva közelebb húztam magamhoz s az ajtó széléhez. A derekával támaszkodott már csak az ajtó szélén, de felemelkedve. Láttam és éreztem, hogy eléggé kanos vagyok még, de eszembe sem volt Akirót megdöfködni. Ezt még nem értené meg, meg is ijedhetne a megtapasztalt érzésétől. Ezért csak úgy tettem, de a farkam végén a makkot csak a golyói és belső combjai közé döftem. Akiró így is felsikkantott, majd élvezettel figyelt s időnként sikkantott egyet-egyet. Eléggé fel kellett gyorsulnom, s erősen oda dörzsölnöm a makkom és a farkam a combjaihoz, de sikerrel jártam, mert hamarosan eldurrantam s beborítottam a hasát az adagommal. Akiró utolsót sikkantott és már nyúlt is oda, elkente magán a kezével, de egy kicsit felvett az egyik ujjával és már nyalta is le onnan. Próbáltam megakadályozni, de gyors volt.
– Igen, ez is finom. Sőt finomabb, mint az övé. – nyögte élvezettel utána.
– Nem szabad ezt tenned! – korholtam azonnal meg.
– De miért nem? Olyan finom. A magamét is megkóstoltam. – válaszolta csodálkozva.
– Igen, az más, de egymásét, pontosabban egy másét nem ízleljük meg! Megértetted? – kérdeztem meg tőle dühösen.
– De miért nem tehetem? – értetlenkedett tovább Akiró.
– Mert nem tudhatod, hogy a másik egészséges-e teljesen. – magyaráztam meg.
– S ha nem az? – kérdezte.
– Akkor valamit elkaphatsz tőle! – szóltam korholóan.
– Megértettem, máskor nem teszem. – szólalt meg megnyugtatásomra Akiró.
Ekkor mozdult Gyuri meg. Kihúzta a kezét Robiéból és előrébb lépett, felénk.
- Azt gondolom, hogy mára elég volt a játék, az izgalom s Neked is volt újdonság Akiró, amin rágódhatsz a továbbiakban. – szólt Gyuri.
- Aha. Érdekes volt. Ez a két nap alatt igen sokat láttam, tapasztaltam. – mondta még.
- Bár mindent nem kellett volna. – nyögte ki felsóhajtva Gyuri.
- Miért baj ez? Sokat látott legalább. – vidámkodott Robi. – Már nem újdonság számára.
- Ez igaz, de talán töményen kapta és magyarázatok nélkül. Menjünk vissza a campingba! – szóltam én is. – Vagy Te maradsz? – kérdeztem meg Gyurit.
- Nem… – kezdte Gyuri, de Robi közbevágott: - Igen, még marad!
- Akkor mi megyünk, és majd jössz, ha, amikor…. – de nem fejeztem én sem be.
- Viszont erről nem beszélünk, ott! – nyomatékosította Gyuri s szája elé tette a kezét.
- Titok? - kérdezte meg Akiró és Gyuri lassan bólintott erre. Majd én is, végül Robi.
Elindultunk. Hazaérve Akiróval lefürödtünk, és lefeküdtünk. Én még előtte körbejártam. Körbe hallgatóztam a távolabbi faháznál, de mindenki aludt. Talán nem vették észre, hogy elmentünk, nem voltunk itt. Majd reggel kiderül. Akiró mellettem akart aludni s mivel az ágyon nem fértünk el, egymás mellett, ketten, így letelepedtünk a padlóra, a matracokra. Akiró még kérdezgetett előtte sok mindenről. Különösen sok kérdése szólt arról, amit látott Gyuri, én és Robi között. Nagyon szerette volna tudni, hogy vele miért nem tettünk ilyent és érdekes, rákérdezett arra is, hogy ott az asztalon, mikor a hátán feküdt előttem, én miért nem tettem meg ezt, miért másképpen vertem ki a magamét. Közben oda-odanyúlt a farkamhoz és érezte, keményedik, meredezik. Most a magáéra tette az én kezemet s az is állt már, mereven.
Ekkor odébb fordult és mögém került, most ő próbálkozott nálam a látottak szerint. Hagytam, segítettem is, de nem volt sikeres, pedig több pózt is kipróbáltunk együtt. (Sejtettem, ezért engedtem neki.) S mivel azt is éreztem, hogy most nem bújhatok ki én sem már ez alól, így megfordítottam, alaposan besíkosítóztam előtte, majd megujjaztam. Fokozatosan, de óvatosan. Már a harmadik is nehezen ment belé és erősen sziszegett is közben. Így hosszabban tartottam bent a három ujjamat s játszottam azokkal. Sikerült eltalálnom, így eldurrant. Nem sok, de jött belőle. Úgy maradt, nem engedte letörölni, hanem sürgetett, hogy dugjam már belé, most. Még helyezkedtem, felhúzattam a lábait s lassan tettem csak belé, többszöri próbálkozással. Mikor végre bent voltam, akkor megkért, hogy erősen mozogjak benne. A kezeivel a popómnál fogva bent tartott addig, míg nem érezte az összerándulásomat. Akkor felpattantunk és leszaladtunk a tóhoz megfürödni. Visszatérve úgy aludtunk el, egymást átölelve.
Reggel arra ébredtem, hogy egyedül fekszem a földön s Akiró nincs itt, mellettem. Felugrottam s kiszaladtam, de láttam akkor jön vissza a többiek felől, vállán a törülközője.
- Ők még nagyban alszanak. Csak Tibit láttam. Pisilni ment. – tájékoztatott.
- Akkor jó. Gyurit láttad már? – kérdeztem meg, de Akiró nem reagált erre.
Mereven nézett maga elé. Én is arra néztem s akkor láttam meg, hogy a távolban, a tavon túl, jön Robi. Kezében póráz s azzal vezette Gyurit, aki „kutyamódon” haladt mellette. Majd a tópartnál lecsatolta a pórázt a nyakáról, levette a nyakörvét is s beküldte a tóba fürödni. Ő pedig lassan megfordult és hazaballagott a válláról lógó pórázzal.
Gyuri jó ideig pancsolt, majd kapcsoltam s leszaladtunk mi is a tóhoz, beugrottunk. Már együtt jöttünk ki és megtörülköztünk és felmentünk a faházunkhoz. Párán már vártak ott ránk és ugrattak minket:
- Legalább eléggé hideg volt a víz még? Megfagytatok? Mi éjjel próbáltuk már, de brühhhh! – kezdték.
- Nagyon kellemes volt most. – jelentette ki Gyuri. – Éjjel is kipróbáltuk, akkor is az volt. – tette hozzá még.
- Itt voltatok? Hiszen nem találtunk Titeket. – kezdte Tibi.
- Persze, hogy nem, mert nem itt, a faházban voltunk, hanem már a tó túlsó partján. Onnan néztük a szerencsétlenkedéseiteket. – ugrattam őket.
- Én akartam szólni, de nem engedték. – durcáskodott Akiró. Mindenki nevetett erre.
- OKÉ, akkor csináljunk rendet! Csomagoljatok be és hozzatok mindent magatokkal!
- S hol eszünk? – tért a tárgyra Akiró. – Én már nagyon éhes vagyok.
- Lent eszünk a faluban és onnan megyünk is már be Pécsre busszal. – válaszolta Gyuri.
- Ma is nézünk valamit még? – kíváncsiskodott Akiró.
- Igen, elmegyünk a Zsolnay múzeumba, a mauzóleumba és talán még egy – emlékező - séta is belefér a vonatunk indulásáig, a belvárosban. – tájékoztatott Gyuri minket.
Mikor a buszon ültünk, még nem csukódtak be az ajtajai, mert valaki futott. Elérte. Felszállva Robit pillantottuk meg. Lett nagy öröm, kölcsönös üdvözlések Gyurival, aki bemutatta a többieknek is. Így már Robi is velünk tartott a városban, majd haza a vonattal.
(vége)