Japános história Mo-on (4)

Még a söntésben a többieknek is elmondta Gyuri, hogy holnap korán reggel bemegyünk Pécsre, városnézésre, ezért a vacsora után mindenki iparkodjon haza a campingbe lefeküdni. Már hazafelé tartottunk, mikor Gyuri mobilja megszólalt. Lemaradt, mi haladtunk tovább, míg utolért újra. Nem mondott semmit, így mi sem kérdeztük. Hazaérve gyors fürdés után ágyba estünk, de elalvás előtt még hallottam, hogy Gyuri valakivel beszél, mobilon, mert a másikat nem hallottam, csak amiket ő mondott:
- Szia. Igen, meggondoltam. Persze, nagyon örülök, ha látlak, de annak nem, ha itt!
- ….
- Igen, persze. Itt a campingben, a diákjaimmal vagyok, mint a tanárjuk. Nem toleránsak, nem is kíváncsiak az én nemi irányultságomra és főleg nem a barátomra.
- …..
- Jól gondold meg s tégy, amit akarsz! Igen, szeretlek! – hallottam s letette Gyuri.
Elgondolkoztam a hallottakon, próbáltam kitalálni a másik által mondottakat, de tól sok volt a variációs lehetőség. Egy biztos. Gyurinak van barátka, aki ide akar(t) jönni. Utána? Mert hiányolta, máris? Egy napot sem bír ki nélküle? Vagy más miatt, ami korábban hangzott el? Szóval volt miről morfondíroznom, de közben elaludtam.
A reggel pörgős volt, a felkeléssel, futással a buszhoz, arra felféréssel, beérkezéssel a városba. Jól telt a napunk, sokat láttunk ott, de jól el is fáradtunk. Így késő délután hazafelé, már többek elaludtak a másik vállán a buszban. Akiró is az enyémen és Gyurién felváltva.
Hazaérve azonban a többiektől távolabbi faházunk teraszán egy srác terpeszkedett, jól ellazulva, elnyúlva a székeken. Mikor meglátott minket, sem mozdult. Én mentem elöl fel, majd köszöntöttem s Akiróval beléptünk a saját részünkbe, ahol Akiró kérdőn rám nézett, de nem szólalt meg. Én intettem, hogy hallgasson és leültem az ágyára és lehúztam az ölembe ültetve. Hogy ne is tudjon megszólalni alapos, nyelves puszikkal szórakoztattam, ami nem volt ellenére, míg nem meghallottuk a szomszédból Gyuri fojtott hangját:
- Megőrültél? Persze, nagyon örülök, hogy látlak, de nem annak, hogy itt, így! – hallatszott Gyuritól. A hangja fojtott és dühös volt.
- Mert, miért nem? Zavarok talán? – incselkedett a másik hangja.
- Igen, persze. Itt a diákjaimmal vagyok. A tanárjuk. Nem toleránsak a gyerekek. Nem kíváncsiak az én nemi irányultságomra. Terád sem, a barátomra, hanem egymásra!
- Ez nem biztos! – hallatszott. – Az a kis, ferdeszemű is megnézett feljövet, de sandán, vagy inkább félénken. De a társa, hát az méregetett csak igazán. Míg feljött és elment mellettem. Érdekes tanulmány voltam számára, az biztos. – szögezte le a másik hang.
- Csendesebben, ez faház! Minden kihallatszik/elhallatszik. – suttogta Gyuri már.
- Akkor gyere ide! Had hallják! – kiáltott fel a barát és már hallatszott is a cuppogás, csókok hangja, de másé is, mint akit elfenekelnek. Majd hamarosan Gyuri viháncolásáé is. – Ebből rájöhetnek! – tette hozzá a barát már.
Igen, én is rájöttem, mit kell tennünk. Mi is hangosak lettünk Akiróval, majd felcsendült csilingelő kacagása már a csikizésemre, az ölemben. Hamarosan éreztem, hogy mereven áll.
- Hallod, már Ők is ezt teszik. – hallottam végre a baráttól, örömömre.
Ekkor mozdultam és magam után vonva Akirót kiléptünk és kopogtam a szomszéd szoba ajtaján. De előtte jól körülnéztem kint, hogy nincs senki a közelünkben, a mieink közül sem. Mind durmolt – gondoltam – elnyúlva, a saját fekhelyén a fáradtságtól.
- Szabad! – hallatszott Gyuri helyett a barát hangja, de már nyílt is az ajtajuk. Ott állt egy szál gatyában. – Mit szeretnétek? Ti is akartok? Gyertek be, ha csatlakoznátok!
- De Robi! Nyughass már! – kiáltott rá Gyuri feddően.
- Igen, akarunk, azt is, Téged is! – válaszoltam és szemébe néztem merőn. - Várj, bejövünk, mert úgy könnyebb. – szóltam rá és belépve véletlenül megtaszítottam Robit a vállaimmal, hogy ráesett Gyurira az ágyon. - Kicsi rakás, nagyot kíván! – kiáltottam fel, és míg én Robira ugrottam, Akirót is magam után magamra húztam.
Reccs! Csak ennyit hallottunk, mert az ágy összerogyott alattunk, nem bírt el minket, együtt.
Kitört a röhögés, ahogyan már egymáson összegabalyodva, de a földön feküdtünk és részben rajtunk az alsó ágy kerete is.
- Ennyit a terhelésről és a camping-sexről! – nyerített fel Robi.
- Ez a sex nálatok? Milyen sex, mit mondott? – hüledezett Akiró értetlenül felállva.
- Jaj, dehogy is. – dobtam le az ágykeretet magunkról és álltam talpra, felhúzva a többieket is, sorban. Mikor már mind álltunk, megpróbáltuk az ágyat megreparálni, helyretenni a keretet, de nem igazán sikerült.
- Ezt megcsináltuk. Jöhettek hozzánk aludni, vagy…..vagy együtt, itt, fent. – nevettem.
- Vagy Ti jöhettek mind hozzám! Szívesen látlak Titeket is! – komolykodott Robi.
- Tessék? Hova? Hozzád? – döbbent meg Gyuri erre, ezt hallva.
- Igen, Te nem akartad, hogy lássanak itt engem, a barátodat, a campingben. De akartál látni. Így foglaltam magunknak helyet fent a falu felett, egy kies parasztházat kibérelve. Oda mehetünk fel, ott alhatunk is, utána…  - csengett a hangja huncutul.
Gyuri ránk nézett, én Akiróra, akinek szemében kíváncsiság látszott és az új iránti vágy, így döntöttem.
- Rendben, elfogadjuk, megyünk, mind, együtt, fel! – jelentettem ki, Gyuri helyett is.
- De mit mondunk a többieknek? Hol voltunk az éjszaka? – értetlenkedett Gyuri még.
- A többiek alszanak, mint a döglött szamár. Jól kifárasztottál ma, minket a városnézéssel. Reggel előtt nem kerülnek elő. Nem kell izgulnod! Ha mégis felébrednek, majd foglalkoznak egymással, mint mi. – válaszoltam és Robira néztem. – Én tudom, hogy Gyuri barátja és Barátja is vagy. Engem nem zavar, sőt. Akirót sem, bár Ő még nem érti, de majd megérti ezt. Csak arra kérlek, légy tekintettel rá is! Most örül, mert még valakit megismerhet, talán mást is az este folyamán, de csak lassan lehet, apránként és ütemesen! – magyaráztam meg Robinak a lényeget.
Az komoran rám nézett, majd Akiróra és vissza rám, de akkor már mosolygott, nevetett:
- Igen, lassú lesz, apránkénti és ütemes! – hangsúlyozta a szavakat, miközben majdnem megfulladt a visszafojtott jókedvétől. Csak Gyuri maradt komoly. Komoran nézett.
- Csak nem gondolod, hogy azt is megteheted, velem, velünk, ott? – kérdezte Robitól.
- De mennyire, hogy megteheti! – szólalt meg csilingelő hangján Akiró és Robihoz beszélt: - Kérlek, tedd meg a kedvemért! Ne fogd vissza Magadat! – szólt udvariasan.
Gyuri elsápadt. Robi ragyogott. Akiró vágyakozón nézett. Én is kezdtem megérteni Gyurit.
- Akkor most összekészülünk és megyünk! – adtam ki az ukázt, majd kisiettünk.
Hamarosan már szabadidő ruhában vártuk a két fiút, akik még fojtottan vitatkoztak valamiről.
- Ő kérte, hogy tegyem meg a kedvéért. Kedvére teszem, Tiedre is! Ákos majd vigyáz, szól és közbelép, ha úgy gondolja. Okos a srác. – hangzott Robitól és jöttek is már.
Az esti félhomályban együtt átsétáltunk a falun s kiérve a túlsó felén, Robi előremutatott:
- Ott áll a ház fent, oda megyünk. – közölte és még baktattunk egy darabon. Ott már fák is voltak mellette, mikor megállt, ránk dörrent határozottan:
- De nem így megyünk, odáig! Eddig andalogtunk, akár párocskán is, de most én utasítok, Ti pedig engedelmeskedtek! Megértve?
- Igenis Uram! – hangzott szinte egyszerre tőlem és Gyuritól, aki ezen meglepődött láthatóan, de Akiró nem szólalt meg, csak fogta erősebben a kezemet, szorítva.
- Mond Te is utánuk! – utasította Őt is Robi. Akiró tétovázott, majd elismételte.
- Mostantól azt teszitek s úgy, ahogyan kapjátok az utasításomat. Ha nem, azonnal megtorolom, büntetéssel. – folytatta Robi.
- Az mi, a büntetés? – kérdezte meg Akiró tőlem, de a választ már nem tőlem kapta!
(folyt. köv.)