Japános história Mo-on (3)

Tanárunk azonban nem sokáig hagyta dögledezni a népet a napon, mert félt attól, hogy leégünk, ezért azt indítványozta, hogy menjünk vissza a szobákba, öltözzünk fel és irány a falu, ahol ebédet rendelt egy kisvendéglőben előre nekünk. Az ebéd után visszatérve általános délutáni szundítás következett. Mi is hazafelé tartottunk a faházunk felé, mikor tanárunk:
- Mi a tervetek, ti is alusztok egyet? – kérdezte csalódottan.
- Nem, dehogy, mi aludtunk az éjjel, meg reggel is, így csatangolunk egyet. – válaszoltam és Akiróra néztem. Bólogatott lelkesen. – De ha a Tanár Úr szívesen velünk tart, akkor tegye, jöjjön! – invitáltam meg Őt.
- Nagyon szívesen veletek tartok, ha nem zavarok. – kezdte.
- Zavarni minket semmiben sem lehet! – jelentette ki huncutul Akiró. – Miért, reggel úgy érezte, hogy zavart? – ütötte a vasat merészen.
- Nem, dehogy is, mit nem mondasz! – szólt a tanárunk. – A többiekkel is megteszem, de felajánlhatom, hogy tegeződjünk össze? Nem vagyok csak pár évvel idősebb Nálatok. Itt szabad, az egyetemen is majd megoldjuk. Gyuri vagyok. – indítványozta. Kezet ráztunk, de Akiró halkan kuncogott.
- A pertuívás elmarad, mert én nem ihatok alkoholt! – figyelmeztette Gyurit a szokásra.
- Már ezt is tudod? Üdítővel, jó kis bodzaszörppel is megteszi. Vendégeim vagytok! Megyünk a kissöntésbe! – szólt legyintve és lefelé tartott a faluba.
- Söntésben, vagy ahogyan Édesapám mondta volt, a Hivatalba még úgy sem voltunk Akiróval. Nem akartam csábításba hozni Őt. – szögeztem le közben.
- Hivatalban? Hivatal az egyetemen van, mint a Rektori-, vagy Dékáni-, vagy a Tanulmányi Hivatal, de ott nem isznak. – értetlenkedett Akiró. Mi nevettünk Gyurival.
- Tudod, néha másképp nevezünk valamit, csak azért, hogy más ne értse! - válaszoltam.
- Tudod, néha meg nem az igazat mondjuk, vagy nem bontjuk ki az igazság minden oldalát, árnyalatát! – csatlakozott Gyuri is hozzám sejtelmesen, homályosan mondva.
Ránéztem, mert olyan kétértelműen hangzott ez. Csak nem? Észrevett, vagy meghallott valamit reggel? Vagy csak tapogatózik? – találgattam, de nem szólaltam meg. Akiró is észrevehetett valamit, mert fülig pirult és zavartan elfordult tőlünk, előre sietett az úton.
- Kisfiú még! Olyan kisfiú! – súgta oda Gyuri nekem halkan.
- Igen, de olyan aranyos kisfiú. – válaszoltam már nyíltabban Gyurinak.
- Bocs, de biztosan rájöttél már, hogy a faháznak „füle” van s akkor is hallom, ha nem hallgatózom akarattal. – tért a tárgyra Gyuri.
- Semmi olyan még nem történt… – siettem kimondani. – Csak elcsodálkozott, hogy mezítelenül látott, hirtelen. Bár a japán fürdőről szóló elbeszélése után nem is értem, hogy nem látta még az öccsét, vagy az apját mezítelenül, otthon?
- Miért, nálunk sem minden család a „Kramer kontra Kramer” módszer szerint él, azaz pőrén otthon mindenki, mindenki előtt. – nézett rám Gyuri.
- Mi fiúk voltunk testvérek, így egymást és Édesapámat láttam mezítelenül, de Anyut nem, soha! – szögeztem le válaszul.
- Igen ezt reggel hallottam már. – nevette el magát Gyuri. – Nekem nővérem van. Én Őt láttam, míg Apumat és Anyumat én sem. – gondolkozott most Ő el.
- Várj már meg Akiró, ne rohanj annyira, mert csak egy bodzaszörpre hívtalak meg! – kiáltott Gyuri Akiró után. Az megtorpant ezt hallva. Én meg odasúgtam Gyurinak:
- Akiró több tízezer forinttal jött. Jó lesz vigyázni a pénzére! – böktem ki a hírt. Magával hozta mind, vagy otthagyta a faházban? – kérdezte rémülten meg tőlem.
- Biztosan magával hozta, mert erre figyelmeztettem már! – közöltem.
Gyuri megállt, rám meredt, majd gyorsan Akiró után szaladt.
- Várj már meg, együtt jöttünk, jó lenne, ha együtt is tartanánk! – kiáltotta utána.
- Bocsánat, csak összezavarodtam nagyon. – állt meg Akiró, majd nehezen folytatta:
- Nálunk egy tanár sohasem tegezné a diákját. Megtiszteltetés ez számomra, de nehéz feldolgoznom. – nyögte még ki.
- Át fogsz lendülni ezen, ha a többiek is mind tegezni fognak már! – nyugtatta meg Gyuri őt.
A bodzaszörpözés után a közeli erdő felé sétáltunk, mert kezdett már a Nap nagyon magasan járni és erősödött a hőség. Az erdőben érezhetően hűvösebb volt. Már jó ideje csatangoltunk benne, mikor Gyuri megállt, körbelesett, majd megszólalt:
- Pössentenem kellene. Nektek nem kell még? – kérdezte.
- De, nekem sem árt. – szólaltam meg. Akiró értetlenül nézett ránk, mert odaálltunk egy fához és már előhúzva csurgott is belőlünk. Végre megértette, felnyerített és közénk állva tette maga is, miközben jobbra-balra nézelődött.
Bár mi már befejeztük, de nem siettünk eltenni a magunkét, még ráztuk egy kicsit, majd Gyuri elkezdte húzogatni is a magáét. Akiró meredten nézte, majd a magáét is, de odasandított az enyémre is, majd vissza a Gyuriéra. Az már mereven, előrefelé állt, mint a cövek. Vörösödött a makkja, mint Akiró arca. Ekkor Gyuri a markába köpött és elkente a makkon, majd marokra fogva folytatta. Akiró tétlábolt közöttünk ide-oda kapva a fejét, de lassan a magáét is kezdte felállítani, ami lassan ment. Gyuri átnézett a feje felett felém és intett a sajátjára nézve. Kicsit tétováztam én is, körbelestem, de mégis csak odaléptem Akiró mögött Gyurihoz, pontosabban elé térdeltem és már szoptam is, de most öklendeztem, mert Gyuri erősen rárántotta a farkára a fejemet s alig kaptam levegőt. Átvettem a ritmusát és jó idő múlva már mélytorkozásban is ment nekem. Nem sokáig, mert Gyuri megrázkódott és kirántva mellém spriccelt. Bőven s több adagban jött belőle. Akiró elámulva nézte az eseményt, de a mennyiségét is.
- Mindig ilyen sokad van? – kérdezte meg tétován Gyuritól.
- Igen, többször is tudok lőni a „golyószórómmal”. – válaszolta nevetve az.
- Akkor kipróbálhatom én is? – kérdezte meg Akiró félénken Gyurit.
- Igen, persze, de várj, letörlöm! – mondta az s zsepit vett elő, letakarította előtte.
- Most már lehet, mehet! – mondta és mutatta Akirónak.
Az rám nézett és meg mutattam, hogy húzza le a sportnadrágját és úgy térdeljen Gyuri elé.
- Te Gyurit szopod, azon kézimunkázol, míg én a tiéddel foglalkozom. – jelentettem ki.
- Mit csináljak? – értetlenkedett Akiró.
- Kézi munkázz, azaz kezeddel tedd, ne a száddal! – válaszolta az.
Akiró megértette s letolta a sportnadrágját, de a slip maradt rajta s úgy térdelt Gyuri elé, az meg mutatta, hogyan fogja, hol szorítsa a farkát a kezében, markában. Közben a szabad, másik kezével a fejét fogta és simogatta a haját, cirógatta a füleit, és az arcát.
Én kénytelen voltam Akiró elé feküdni, mert csak úgy fértem hozzá, pontosabban a slipje alól elővett farkincácskájához, amit kezdtem szopogatni, majd a popóit is nyalogattam, amire vidáman felvisított. Jó ideig gyakorolt Gyuri farkán, kicsit Gyurinak is ne kellett segítenie magának, de végre, újra összerándult és már spriccelt is ki Gyuri, de pechemre rám.
Én is már eléggé előre haladtam Akiró izgatásán, mert a pici farkincája mereven állt már, remegett a teste a közelgő kéjtől és hamarosan ki is spriccelt, ugyan csak egyszer, nem sokat, de mégis jól láthatóan, s főleg Akiró által érezhetően. Boldogan vigyorgott ránk.
Most Gyuri térdelt le mellém és szopogatott meg a saját kézimunkám után. Majd Akiró is türelmetlenül bekapcsolódott, mellé térdelve s így, együttes erővel, kifejtek, míg én is eldurrantam. Többször is, jó adagokban.
Általános tisztálkodás és újabb csurgatás után rendbe szedtük magunkat és nyelves puszikat is –váltott párokban – váltva élveztük a lehetőséget.
Azután hazafelé indultunk s újra a kis söntésben kötöttünk ki, de ott már a többiek is addigra bőven a poharaik fenekére néztek.
(folyt. köv.)