Mese mese mátka I.
2014. 08. 30. 14:35 | Megjelent: 1003x
Aznap megszöktem otthonról és elbújtam a világ elől egy helyes kis szállodába. A béke egy pici szigetére, ahol mindenhonnan áradt a nyugalom, a harmónia. Akkor még nem tudtam, mennyire fantasztikus nap vár ott rám és hogy néhány óra leforgása alatt annyi új élmény ér, hogy utólag már a pontos időrendet sem fogom tudni visszaidézni. Még most is, ahogy arra a napra gondolok, néha olyan álomszerűnek tűnik, mintha nem is lett volna valóság, hanem a fantáziám játéka. Végre szabad voltam, végre azt tehettem, az lehettem, amire igazán vágytam!
Természetesen nem egyedül érkeztem, olyasvalaki vitt oda, akit büszkén és szeretettel hívok domnak. Ízlésesen berendezett szobát kaptunk tükörrel a hálószobában, melyek hasznosságát nem kell magyaráznom azoknak, akik szeretnek több szemszögből is gyönyörködni egymásban. Azóta is többször bevillant a kép, mennyire izgató volt egymás szemébe nézni a tükörből, amikor az asztalra támasztott és mögém került... De ne szaladjunk előre...
Egyszóval megérkeztünk és én alig vártam már, hogy egymásba feledkezhessünk végre. Szinte arra sem emlékszem, hogyan kerültek le rólam a ruhadarabok, s máris az ágyon találtam magam. Az első kör nem bdsm volt, egyszerűen csak élveztük egymás testét, közelségét. Egyre jobban felkorbácsolta érzékeinket minden kis sóhaj és rezdülés. Alig tudtuk visszafogni magunkat, hogy minél tovább elnyújtsuk a gyönyör perceit. Ködösen emlékszem, hogy azt súgtam a fülébe "Élvezz belém" és imádtam érte, hogy pontosan úgy történt meg, ahogy vágytam rá.
Egy ilyen kezdés után szomjoltásként finom édes bort kaptam. Időközben kisütött a nap, vétek lett volna nem kihasználni az úszómedence kínálta lehetőségeket. Felszabadultnak, lazának és könnyűnek éreztem magam, izgalmas bizsergés futkározott a bőrömön a fejem búbjától a lábujjaim hegyéig. Pár vendég napozgatott a medence körül, nagyrészt nők és gyerekek, néhány férfi. A fülledt hőségben finoman hűsített a víz, jól esett néhány tempót úszni, és aztán a medence végében összeölelkezni a víz alatt. Megfordított, hogy szembe kerüljek a napozókkal, ő a hátam mögött állt. Testünk szorosan simult egymáshoz… Éreztem, hogy kétoldalt megfogja és picit letolja a bugyimat és magáévá tesz. Iszonyúan szégyelltem, hogy bárki megláthatja, hogy a víz alatt mi történik, de nem ellenkeztem. Hagytam, hogy az történjen, amit ő szeretne. Egy napozó nő elég hosszan méregetett, talán látni vélt valami megbotránkoztatót, de szerencsémre semmi jelét nem mutatta. Soha eddig ilyen nyíltan nem engedtem, hogy ribancnak lássanak, láttassanak, de annyira jól esett így szabadon huncutkodni. Hagyni, hogy más irányítson a saját kedve szerint és ezáltal felmenteni magam minden felelősség alól. Nagyon izgató volt a tudat, mennyire élvezi, hogy játszhat velem. Ezután napozgattunk még és sokat fecserésztem, amikor emkékszem, felhívta a figyelmem egy formás női hátsóra. Másképp reagálok talán az ilyen megjegyzésekre, mint a nők általában, mert engem nagyon izgat az is, ha tudhatom, mi jár a férfiak, a partnerem fejében.. arról nem is beszélve, hogy engem sem hagy hidegen az ilyen látvány. Féltékenykedés pedig szóba sem jöhet, mert úgy érzem, senki szabadságát nincs jogom korlátozni és azt hiszem, egy jó szubtól ez el is várható. A nap közben már magasan járt, ideje volt visszatérni a szobába... folyt.köv.
Hozzászólások (1)