Érdekes kísérlet, vagy hol vannak a szadizmus határai? (4. nap)

(Fontos előzmény: Tegnap a börtönigazgató és az orvos nem jött rá, hogy a főfoglár bezárta Őket, de arra sem, hogy a rabok száma nőtt, míg az őröké csökkent.)
Reggel eligazítást tartott a börtönigazgató az ébresztő után az őrök körletében. Elmondták, hogy a kísérlet vezetői magukhoz rendelték őket, ezért - kelletlenül - a börtönigazgató a főfoglárt bízta meg addig a vezetéssel és irányítással. Mire az pimaszul megkérdezte, hogy teljhatalommal-e, de nemleges választ kapott. Azért sem tűnt fel a harmadik őr hiánya, mert ugyanekkor még bemutatták az érkezett két, új őrt a többieknek, hivatkozással a sok rendbontásra és megnövekedett feladatokra.
Hat óra lett, mentek, mert indult a reggeli mókuskerék. Nem volt gond, mert mindenki nagyon iparkodott, hogy minden szabályos, gördülékeny legyen. Rendben lezajlott a reggeli fürdetés, majd ima, reggelizés is, utána szabad foglalkozás volt a második imáig a raboknak. Akkor volt egy kis zűr, mert a negyedik rab nehezményezte, hogy nem tud leborulni ima közben, ezért a főfoglár levetkőztette, behozatott egy pórázt, amit a lábai között a farkára és golyóira helyezett, majd az Andráskereszthez kötött. Ekkor kiengedte a másik bokáját is, hogy: - Már tud hajlongani. Így is tett, de közben felszisszent a rab, mert bevágott a vékony szíj.
Délig nem volt esemény. Az új őrök is beilleszkedtek, kellően kemények voltak. A főfoglárnak is. Ezért délben – az ebédkor – elmesélte nekik az asztalnál, hogy a negyedik rab, egy volt őr (!) Az újonnan érkezettek elcsodálkoztak ezen, kérdezgették volna, de a főfoglár leintette azokat. Mentek a dolgukra. A déli ima és ebédeltetés is lezajlott már, mikor a főfoglár azt látta, hogy a két, új őr, különösen méregeti a negyedik rabot. Sokszor rá téved a szemük. Ez nem tetszett, ezért átküldte őket, ki a nagyteremből. Ekkor nekiesett a negyedik rabnak a gumibotjával és ütötte vágta, ahol csak érte. A zajra berohantak az újak is s csodálkozva látták a magából kikelt főfoglárt s a csendben várakozó két, régebbi őrt. Végre a főfoglár parancsot adott, hogy vegyék le a negyedik rabot az Andráskeresztről. Oda állítatta középre, durván mezítelenre vetkőztette és a karjait hátul keresztbe téve alaposan megkötözte. Úgy kötötte egy lelógó kötél végére, amit addig húzott meg, míg előregörnyedve nem állt, éppen csak lábujjhegyen. Így hagyta kikötve. Kiküldte az embereit s maga is kiment utánuk.
A másik teremben a két új őr felhördült, szóban nekiesett a főfoglárnak. Nehezményezték az eljárását. Hivatkoztak a Szabályzatra, a Házirendre, de hiába. A főfoglár egyre dühösebb lett, hallva őket. A két, régebbi őr hallgatott elhúzódva és akkor sem nyilatkozott, mikor új társaik felszólították Őket erre. Sokáig elhúzódott a vita, hevessé vált. Ezért csak később, későn hallották meg a másik teremből a kiáltozásokat. Az új őrök rohantak volna át azonnal, de a főfoglár visszaintette Őket azzal, hogy ő parancsol, neki kell engedelmeskedniük. Jó ideje hangzott már a kiáltozás a szomszédból, mire végül megindult a főfoglár és utána a többiek is.
Belépve látták, hogy a terem közepén, a kötélen csüng a rab, eszméletlenül. A főfoglár odalépett, kicsit megpofozta. Nem reagált, így vállat vont. Helyette a még mindig üvöltő harmadik rab cellájához lépett, kinyitotta és a sarokba hátráló rabot kezdte püfölni a gumibotjával. Határozottan, erőseket és szándékosan fájdalmasakat ütve érzékeny pontjaira.
Az egyik új őr a slaghoz ugrott és a nem erős vízsugarat a csüngő, ájult rabra irányította. Mikor az magához tért, akkor a másik leengedte és a két új őr – utasítást sem várva - karonfogva átvezette a szomszéd terembe. Ezt látva a főfoglár kiráncigálta a harmadik rabot a cellájából és a régebbi két őrhöz lökte, mutatva, hogy vezessék át őt is a másik terembe.
Az őrei a negyedik rabot a kihallgató terembe vezették. Ott állt az asztal előtt, kis terpeszben, két oldalról tartották kezeinél fogva, markolva. A harmadik rabot is behozták ide s mivel azon még volt rabruha, így megfosztották attól és mezítelenül a másik mellé állították őrei. A főfoglár leült az asztalhoz. Rájuk nézett, dühösen, majd felpattant és ordítani kezdett, hogy ő nála rend és fegyelem lesz. Majd megtanulják. Közben a gumibotjával az asztal lapját ütötte. A két rab nem tűnt ijedtnek, csak kihúzták magukat és úgy vártál a főfoglár dühkitörése végét.
Még egy nagyot ütött az asztallapra, majd komótosan felállt. Kiegyenesedett, kihúzta magát és egyben el is ordította parancsait:
- Gúzsba kötni mindkettőt! Egy-egy cellába velük!
Az őrök, ha nem is ugrottak, de tették a dolgukat s mikor már a földön feküdtek a rabok gúzsba kötve, akkor a főfoglár megkerülte az asztalt, közéjük lépett és elővéve, folyamatosan rájuk irányítva, végezte el a kisdolgát. Az őrök mind (!) fintorogtak és morogtak. Mikor a főfoglár visszatért az asztal mögé, de nem ült le, az egyik őr már meg is szólalt volna, de ekkor nyílt az ajtó.
Azon belépett, mindannyiuk megrökönyödésére, az orvos s mögötte a börtönigazgató. Körbenéztek, végig mindenki szemébe, keresve a szemkontaktust, de ez csak a főfoglárral nem sikerült. Annak keze az asztal felé mozdult. A börtönigazgató megszólalt:
- Mi történik itt? Ki Ő? – mutatott a negyedik rabra, mert nem ismerte fel így, ott fekve.
- Rendre szoktatás, erősen, határozottan, nem olyan puhapöcs módjára. – fröcsögött a főfoglár. – Büntetést kaptak, mert megérdemelték… - kezdte, de nem tudta folytatni.
- Mi ez a szag?- fintorodott el az orvos, majd a rabokhoz hajolt, de mikor felállt csak úgy villámlott a szeme. – Ez is a büntetés része Önnél? – kérdezte gúnyosan és intett az őröknek, hogy oldozzák el a rabokat.
Az őrök lehajoltak és kezdték kiengedni a gúzsba kötésből a rabokat gyorsan. Már éppen végeztek, azok kinyújtóztatták a lábaikat, megrázták a kezeiket, míg felálltak.
Azt látták megdöbbenve, hogy a börtönigazgató áll a főfoglár előtt, akinek a kezében egy pisztoly van, amit rá fog arra és dühtől vöröslő képpel már ordította is:
- Itt nincs helye liberalizmusnak! Itt fegyelem van, szigorú! – dörögte már.
- Azért ne heveskedj, kérlek! – szólt rá a börtönigazgató és lépett közelebb hozzá kinyújtott kezekkel. – Add ide azt a pisztolyt! Még kárt teszel valakiben, véletlenül.
- Nem! Maradj nyugton, mert használom. Elegem volt ezekből a megalkuvásokból. Megkapják, amit érdemelnek, de Ti is! – fújtatott és mutatott a rabokra, a börtönigazgatóra, az orvosra, de a két új őrre is. - Mind megfizettek ezért!
- Ne hülyéskedj! Kérem a pisztolyt! – lépett még közelebb a börtönigazgató határozottan az asztalhoz. Ekkor egy pukkanás hallatszott, mintha elsült volna a pisztoly, de torkolattüzet nem láttunk. Mindenki megdermedt. A főfoglár értetlenül nézett. Maga töltötte meg a pisztolyt, mielőtt átment az előbb és tette ide, a fiókba.
Közben az orvos is kihasználva a pillanatnyi zavart előlépett és egy sprayból fújt valamit a főfoglárra, aki krákogni kezdett, majd a szemei könnyeztek és az odaugró új őrök kezei közé hanyatlott. Azok kapták el, hogy össze ne essen.
Ekkorra már újra nyílt az ajtó és többen is beözönlöttek oda. Gyorsan jött egy valódi orvos is, aki a főfoglárt vette kezelésbe, ápolta. A kísérlet vezetői is megérkeztek s kiparancsoltak mindenki mást a cellás terembe, ahol már mindenki szabad volt és kisebb csoportban beszélgetett.
A kísérletet vezető pszichológus tanár csendet kért, mikor a főfoglárt játszó is megérkezett az orvossal és elmondta, hogy leállították a kísérletet, mert félő volt, nagyon eldurvul. Később még együtt megnézték a filmösszeállítást a castingról, az eltelt négy nap fontosabb eseményeiről, történéseiről. A film alatt többen is időnként lesütötték szemeiket és igen kényelmetlenül szembesültek korábbi tetteikkel. A végén azonban harag, tüske már senkiben sem volt, maradt.
Ősszel, az egyetemen már vidáman emlegették „kalandjaikat”, ha találkoztak egymással.
A félév végén, szakmai tapasztalatok megvitatásaképpen, újabb filmösszeállításokat is levetített a témavezető pszichológus tanárjuk más kísérletekről, az ott történtekről, melyeket ki is elemzett. Rámutatva a psziché jellemző változásainak tüneteire, megjelenésének változó módjaira és a pszichés zavarok”fejlődésére”, elhatalmasodására egyes résztvevőknél.
(vége)