Gerda (d)

Kinézve az ablakon egy gyönyörű panoráma fogadott. Mindig vágytam a szépségre, de a város fényei egészen más ékszerei voltak a szememnek, mint amiket magamon szoktam viselni. Megelégedetten álltam a házak felett, és csak arra tudtam gondolni, hogy igen, ezt is elértem.
- Gerda, megérkezett az úr, akit várt.
- Köszönöm, hívja be legyen szíves.

Peter nagy erővel robbant be az ajtón, dühösen, fennkölten. Szinte lobogott az öltönye a levegőben, végigsuhant a tágas irodán, kikerülte a dohányzóasztal körüli bőrfoteleket is, és megállt az íróasztalom előtt. Láttam, hogy végigmér, láttam, hogy nem szereti a helyzetet, hogy pont egy nőtől kellett kölcsönt kérnie. Erélyesen csapott az asztalra, én meg némiképp lesajnálva mértem fel, hogy ennél többre sosem lesz képes.
- Meglepte esetleg az, ami történt, Peter?
- Az egy méregdrága kocsi, és semmi joga nem volt a két hegyomlás emberével elszedni tőlem!
- Tartozik nekem Peter, nem is kevés összeggel. Ugye nem gondolta, hogy a két szép szeméért több időt hagyok önnek? Ez bizony pénz és üzlet. És én nagyon szeretem a pénzt.
- Három hét múlva jönnek be a kintlévőségeim.
- De én nem akarok várni három hetet.
- Az istenit, lejáratott a szomszédok előtt! – emelte fel újra a hangját
- Peter! Akkor még egyszer elmondom, lassan, csak hogy ön is megértse. Ez engem nem érdekel. Ez nem szociális segély. Tartozik, és amíg tartozik nekem, addig bármi az enyém, ami megtetszik nekem. És most vegye le a férjem öltönyét.
- Mi vaaan? Ez nem a férje öltönye, ez a sajátom.
- Nincsen alkudozó pozícióban Peter. Eddig az öné volt, mostantól az a férjem öltönye. Akarja, hogy bebizonyítsam, mekkora hatalmam van, vagy szépen leveszi az öltönyt, és ideteszi az asztalomra? – Peternek nem volt ereje felemelni a fejét, és újra belenézni a szemembe. Láttam, hogy szíve szerint be se jött volna hozzám. Végignézett az öltönyén, szép darab volt, elhiszem, hogy sajnált megválni tőle
- Most, Peter! –nem nézett rám továbbra sem. Levette hát az öltönyt, félbehajtotta, végigsimított ujjával, hogy érezhesse még egyszer a puhaságát, majd letette az asztalra. Én megfogtam, és elkezdtem kipakolni a zsebeit. Egy kulcs volt benne, fogtam, és kidobtam a kukába. Pénztálca. Kinyitottam, benne néhány papírpénzzel. Beletettem a fiókomba, továbbhajtva családi fotó fogadott. Összehajtottam, és kidobtam az is a kukába. Az öltönyt a kanapéra dobtam, majd elegánsan folytattam:
- A férjem nyakkendőjét kérem! Most!
- Mégis mit akar ezzel bizonyítani? Meg lesz az az istenverte pénz, mondtam már!
- Elvesztem a türelmemet, Peter. –megnyomtam egy gombot, felemelkedett a bejárati ajtó melletti ablak reluxája, ahol Peter látta, hogy ott áll az a két nagydarab férfi, aki korábban megszabadította őt az autójától.
- Behívjam őket, és kérjék el ők? –majd visszahúztam a reluxát. Peter levette a nyakkendőjét. Nem nézett rám. Odatette az asztalra, majd úgy állt ott előttem, mint egy rakás szerencsétlenség. –Kérem a férjem ingjét is, Peter! –és elindultam felé. Arra gondoltam, hogy jó, hogy ő nem keresi a tekintetemet, de én azért szembenéznék az övével. Peter elkezdte kigombolni az inget, s hiába torpant meg félúton, hiába próbálta végigfuttatni az agyában, hogy hogyan kerülhetné el ezt a megaláztatást, monoklit nyilván nem akart a szeme alá, így folytatta. Odasétáltam hozzá, végignéztem a testén. Szépen kidolgozott mellkasa volt. Látszott, hogy foglalkozik vele, látszott, hogy ad magára. Kellemesen barna volt a bőre, és még kellemesebb lett a látvány, amikor lecsúsztatta magáról a fölösleges holmit. Megütötte a szememet a piros övcsatja, nyilván nagyképűségből választotta, fehéren volt rajta ez a szöveg: „Boss”. Megmosolyogtam a dolgot, és gondoltam, én most bizony megmutatom neki, hogy ki itt a főnök. Odanyúltam az övéhez, először meghátrált, lépett is egyet visszafelé, aztán valahogy meggondolhatta magát, mert visszalépett. Az övcsatot kioldottam, és kihúztam a tartójából. Boss. Hát legyen. Nyaka köré emeltem az övet, és áthúztam a fémcsat mögött a bőr szíjat. Meghúztam, hogy szorítsa a nyakát, megfogtam a szíj közepénél, és határozott mozdulattal lehúztam a kezemet, jelezve, hogy elérkezett a térdelés ideje. Eléggé bénán esett a földre, megbillent, a keze a bokámon, majd a lábfejemen landolt. Végigfuttattam az agyamban, hogy akarok-e hinni a véletleneknek, de nem, úgy döntöttem, hogy elég korrekt dolog lenne, ha a lábfejemmel foglalkozna kicsit. Az álla alá helyeztem hát a lábamat, és felemeltem vele a fejét. Akkor már rám nézett. Elfogyhatott benne a dac és a düh, és valahogy megadóvá vált, szerencsémre, hogy megmutattam a két hatalmas szekrényajtó méretű fazont az ajtó túloldalán. Áldottam az eszemet miatta, úgyhogy csak toltam szépen felfelé a fejét, hogy tudja, én az a nő vagyok, akire mindig fel kell néznie.
- Felfogtad már, hogy engem kell szolgálnod?
- Felfogtam, játszol velem. Kihasználod a helyzetedet.
- Meg téged, és elveszem, amit akarok. – Peter elfordította a fejét rólam. Nem tetszett ez nekem, úgyhogy lehajoltam, ráléptem cipőmmel az övére, ezzel a fejét a földre kényszerítve, A kezén támaszkodott meg, de azt egyből félrerúgtam. Ráléptem, hogy fejét a padlóhoz nyomjam.
- Feküdj szépen hanyatt, Peter. – lábamat újra az övre tettem, a másik lábamat átemeltem a feje felett. A bugyimhoz nyúltam. Eléggé forrón lüktető érzés volt már a lábam között, és piszkosul izgatott a helyzet, hogy a lábaim között van ennek a kis szerencsétlenségnek a feje. Félretoltam a bugyimat, és ráültem a fejére.
- Dolgozz le kicsit a kamatból - mondtam, de akkorra Peter már tisztában volt azzal, hogy mi a dolga. Guggoltam a feje felett, az arcát meg elborította a nedvességem és a nyála keveréke. Az orrával a csiklómat izgattam, vagy ha nem volt elég pörgős a tempó, akkor magam is csúszkáltam a fején, bánatára, mert vélhetően úgy kevesebb levegője maradt alattam. Falt, mint egy puha és lédús barackot, itta a nedvemet, akár egy szomjas kiskutya. Addig használtam a fejét a lábam között, míg el nem élveztem, aztán felálltam, megigazítottam a bugyimat, és visszahúztam a szoknyámat.
- Most menj innen, Peter, jövő héten meg várlak a tartozással! –mondtam. Szerencsétlen gyerek…! Örüljön, hogy most csak ennyivel megúszta.