Viszontlátás

Megtaláltuk egymást - úgy, hogy egymás előtt voltunk végig... milyen ironikus - amikor az ember nem látja a fától az erdőt
Switch vagyok. Nincs Szolgám, nincs Uram - nekem Társam van, akivel egyelőek vagyunk bármelyik felén is vagyunk a pálcának. Társam - akit szeretetemmel és gondoskodásommal halmozok el, remélem még nagyon sokáig, - Ő, akiről csak egy állomása volt az életemnek, aki nekem titkon is fontos volt és hiányérzetem tárgyát képezte hosszú ideig.
1000 kilométer választott el minket egymástól és én azt hittem, hogy mással jobb lesz és el fogom őt felejteni.
Szörnyű dolognak kellett ahhoz történnie, hogy rájöjjek számomra nincs más.
Meleg nyári nap volt. Napi szemlémet készültem megtartani a közösségi oldalon, amikor felütötte a fejem az üzenete. Egy link. Rámentem gyorsan.
Az autója roncsait láttam a képeken és a fámát súlyos balesetről.
Teljesen elborult az agyam. Az idegeim felmondták a szolgálatot. Órákig magamnál sem voltam, tisztában voltam vele, hogy még egy olyan autó nincs, azt Mi csináltuk meg ennek idején, hogy egyedi legyen és szép - a Mi kocsink.
Az idegösszeomlás folyamatát az órákkal később érkezett üzenetei állították meg, szerencsére komoly baja nincs, pár csonttörés és húzódás mindösszesen.
Akkor tudtam rögtön, hogy haza kell jönnöm, még ha elölről is kell kezdenem mindent.
14 óra út után bágyadt mosollyal, de aggódva szállok ki a kocsiból a benzinkútnál. Megérkeztem. Kivettem a bőröndömet, vállamra akasztottam a táskám és elindultam bevenni a régi környéket. Több mint egy éve, hogy a lábamat nem tettem oda.
Hogy is lett vége? - Ja, igen emlékszem... én hagytam ott, pár kilométerrel arrébb egy áruház mélygarázsában.
Három utca emelkedő és három befele a domb szívébe. - Hányszor megtettem ezt az utat 17 évesen.
Fülledt, eső utáni párás idő volt, egészen kimelegedtem. A bőrönd is jó nehéz volt, meg a táska is húzta lefele a vállam, kimerült is voltam, majd hogy nem hisztérikus állapotban értem be az utcájába. Az utolsó üzenetváltásaink jártak a fejemben: "ha jobban leszek, szívesen találkozok veled"; "holnap délután érkezek, és az első utam hozzád fog vezetni, nincs apelláta".
Felértem a szívemnek legszebb, legkedvesebb házhoz.
A nagykaput óvatosan eltoltam, nem akartam, hogy hallja jöttöm. Egy félig elbontott kasznis autó mellett szépen emelve el bicegtem a bőröndömmel és felemeltem a lépcső tetejére, utánaléptem és óvatosan letettem. A kilincset finoman lenyomva nyitok be és magamba szívom az illatot - az otthon meleg illatát.
- Hazajöttem - tátogtam, de csak némán.
A koffert átlendítettem a küszöbön és mivel ennek elég nagy zaja volt így kelletlen is elszóltam magam fennhangon:
- Hazajöttem, Szívem.
A csomagokat ledobtam az előszobában még a kabátom lehámozásával sem törődve léptem át az egyterű lakrész boltívét. A fotelben ült. Engem bámult, ahogy viharoztam felé. Egy rövidnadrág volt rajta. Felsőtestén a szíve alatt egy tapasz fehérlett a félhomályban. Meg sem tudtam szólalni. Lerogytam a kanapéra, ami közvetlenül a fotelje mellett volt.
A szemével nem engedett egy pillanatra sem.
- Hogy vagy? - kérdeztem végül remegő hangon.
- Elég jól - válaszolta teljesen megbűvölve, mint aki nem hitte volna el, hogy képes vagyok otthagyni egy másik országot miatta. - A bordám fáj még, ha nincs rajta ez a gyógyszeres tapasz, meg a vállam húzódott meg.
- Még mindig nem tudom elviselni, ha bajod esik... - mormogtam az orrom alatt.
- És hogyan tervezed a maradást?
- Azzal ne törődj, van hova mennem.
A kabátom nagynehezen lehúzom uzzadt felsőtestemről. Látom rajta, hogy még mindig nem hiszi el, hogy több mint egy év után ott ülök mellette a kanapén és csüngök a szavain.
Elmesélte a balesetet, viccelődött is rajta, aztán a téma kettőnk felé tolódott.
- Hogy akarod ezt? - szegezte nekem a kérdést. Kék szemei csillogtak, szinte szikrákat szórtak.
Sóhajtottam.
- Mondtam, hogy szeretlek és nem érdekel semmi és senki, mint ahogy abba sem volt beleszólásod, hogy idejövök először.
- Dehogynem... ha nem hagyom nyitva a kaput és az ajtót, akkor nem jössz be.
- Alábecsülsz - mosolygok. Be tudok menni anélkül, hogy beengednél... (de ezt már csak gondolom és nem mondom). - Hiányoztál - mondom végül és könny tolul a szemembe, de el is fordulok és meg is törlöm, nem azért jöttem hogy sírni lásson. Sírtam már utána eleget. Él - és ez a lényeg, - most örülni kell.
Az anyja melegszendvicset készített nekünk. Fel nem foghatom, hogy mi keresnivalója van a tormának a szendvicsben, de ettem, mint aki sose evett még életében. Visszagondoltam, hogy mióta is álmodoztam erről és akkor felötlött, hogy rohadtul vágytam erre - hogy ott legyek, ott egyek....
- Itt maradsz, én ilyen állapotban nem engedlek el - mondta dacosan. - Tudod, mit hol találsz, mehetsz tusolni.
Merek én vele vitatkozni? - kuncogok magamban.
Így hát evés után szépen letusoltam. Annyira élveztem az ottlétem minden percét, hiába voltam fáradt.
Felöltöttem magamra selyem hálóingem és a köntösöm és kibillegtem a fürdőből. Segítettem megágyazni magunknak két személyre. Ledőltünk és filmeztünk.
- Azt akarod folytatni, amit eddig csináltunk? - kérdeztem.
- Jó lenne - vihogott.
- Reméltem, hogy nem - feleltem csüggedten.
- Miért?
És akkor elmondtam neki a viszonyom a BDSM-mel, hogy mit szeretnék és hogyan.
- Az nekem is tetszik, - mondta - emlékszel arra, hogy mikor beszóltam, akkor megszorítottad a herém, vagy a farkam? - Az tök jó volt.
Belémcsapott a felismerés. Ugyanazok a vágyaink is, mint sok más dolog, ami megegyezik kettőnkben. Hát - mértem végig, - most esélytelen bármi is. Én fáradt vagyok, ő sérült egy balesetben.
- Tetszett, mikor próbára tettél, emlékszel? - néztem rá, ragyogó szemekkel.
- Nem - felelt. - Mi volt?
- Mikor szájjal elégítettelek ki és te mindig belémcsúsztattad az egyik ujjad ha tévesztettem.
- Ja, hogy arról beszélsz... - nevet zavartan.
- Hááát, nyolc tévesztés után nem volt már túl kellemes - nevetek vele.
- Azért jó volt...
- Azt nem mondtam, hogy nem - mosolygok. - De akkor újra megpróbáljuk, ha jobban leszel.
- Az idestova egy hónap.
Elgörbült a szám, aztán beletúrtam a hajába.
- Kibírom - csókoltam meg a homlokán.
A másfeledik filmnél elnyomott az álom, valamikor kora este. Végre ott alhattam, ahol csak gondolatban vagyok egy éve, minden elalvás előtt.
Hajnalban ébredtem. Már fent volt. Kipihentnek éreztem magam és boldognak, mint még soha.
Letusoltam és felöltöztem. Felvettem a legcsinosabb ruhám. Lementem a pékségbe reggeliért, majd azt majszolva terveztük meg a napirendet.