Érdekes kísérlet, vagy hol vannak a szadizmus határai? (3. nap délután, este

A kihallgató teremben a főfoglár és az egyik őr az asztalnál ült, a másik az ajtóban állt, míg a tegnap este megfenyített őr hátrabilincselt kezekkel guggolt előttük.
- Tervem? Az van! - jelentette ki a főfoglár a nagyot nevetett. – Mindent idejében meg fogtok tudni. Remélem tetszeni fog Nektek is! – vihogott.
- Elmondod? – kérdezték meg őt az őrök.
- Nem! De hozz egy rabruhát gyorsan!
Mikor visszatért a rabruhával, akkor már az addig guggoló őr állt és vetette le magáról az egyenruháját morcosan. Atléta, gatyában volt éppen. Átvette a rabruhát és kezdett belelépni a nadrágszáraiba.
- Mit csinálsz? – kérdezte meg a főfoglár tőle.
- Felveszem a rabruhát, mert gondolom nekem hozattad. – szólt rezignáltan s folytatta.
- Állj, várj! Atléta, gatya is le, mert az a raboknak nem jár! – szólt a kemény utasítása.
- Tessék? – hőkölt meg a rab-őr ezt hallva.
Elgondolkozott. Ez még tegnap nem így volt. Vállat vont végül s már húzta is át a fején az atlétáját és tolta le a gatyáját, majd lépett be újra a rabruha nadrágszáraiba. Felvette és begombolta a kezeslábast, majd a zoknijait is levette és belebújt az elé dobott papucsokba.
- Készen vagyok Uram. – szólalt meg felegyenesedve.
- Vezessétek át a cellák elé középre, de vigyétek az egyik széket is, arra ültessétek le ott! – adta ki a parancsait a főfoglár.
Majd mikor mindenki más átment a cellás terembe, a maradék két székkel kitámasztotta a börtönigazgató és az orvosi szoba kilincsét, így azokat nem tudták belülről kinyitni. Megnézte még az ajtóból is újra, nevetett, majd szigorú képet vágva belépett a többiekhez.
A rabok álltak a celláikban feszülten, de az örök sem voltak vidámabbak. A széken várakozóan ült a rab. Az is látszott, hogy a rabok még nem ismerték fel az ott üllőben a korábbi őrüket. A rabruhásnak szép, göndör haja volt, gesztenye szőke.
A főfoglár lassan a cellák elé lépett és megszólalt:
- Újabb rabot kaptunk. Társatok lesz. Nincs idő a beszoktatására, így azonnal megértetjük vele, hogy mi itt a rend. Előttetek, hogy ti is okuljatok ezt látva.
- Igenis Uram! – hallatszott a rabok válasza egyszerre.
Most a főfoglár ellépett a széken üllő mögött, a sarokban álló szekrényhez ment, valamit keresett, majd kivette és a markába fogva visszament az üllő rab mögé.
- Bilincseljétek a csuklóit hátra a székhez és fogjátok le a vállait! – hangzott az újabb parancsa és lassan felemelte a kezét.
A két őr látta meg előbb, majd a cellákban a rabok is, hogy a kezében egy hajnyírót tart. Bekapcsolta és annak zajára a széken üllő rab is felkapta a fejét, feszülten figyelt hátra, de semmit sem látott. Izgett-mozgott a széken, de társaik erősen tartották és nyomták a székbe. Ekkor a főfoglár előrenyúlt s a hajvágóval egy csíkot vágott a hajában a homlokától a tarkójáig. Mindenki meglepetten felsóhajtott. Ezután a főfoglár odébb lépett, a közelebbi őr kezébe nyomta a hajnyírót és helyére lépve lefogta a rabot.
- Nyírd meg mindenhol! – parancsolta. – Kopaszra! – tette még hozzá.
Az őr kicsit bizonytalankodott, majd elkezdte nyírni a rab haját először a bal, majd a jobb oldalán is. Többször is végig kellett mennie a géppel, mire mindenhol sikerült kopaszra nyírnia. A főfoglár is oda-odanyúlt, végig simította a kezeit a rab fején és mutatta, hogy hol dolgozzon még azon az őr. A rab már belenyugodva, összeesve ült a székén. Próbált előrenézni, majd inkább lesütötte a szemét és a padlót nézte helyette beletörődve. Az őr végzett, kikapcsolta a gépet és nyújtotta a főfoglárnak. Az nem vette el, hanem megszólalt:
- Mire utasítottalak az előbb? – kérdezte meg attól.
- Nyírd meg mindenhol! Kopaszra! – válaszolta kicsit értetlenkedve az őr.
- Kopasz? Mindenhol? – kérdezett vissza a főfoglár.
- Ööööö, igen, azaz nem Uram! – adta meg a választ az őr, de még mindig értetlenül.
- Hozzátok be az Andráskeresztet! Rögzítsétek a falhoz! – mutatta a főfoglár. Megvárta, míg megteszik, majd újra szólt: - Állítsátok talpra! Vigyétek oda elé! – pattogott.
A két őr határozottan, de nem keményen tett eleget a parancsnak. Ugyan leoldozás után felrántották a székről, a karjait hátra is csavarták és feszítették, miközben vitték, vezették az Andráskereszthez, de ezt nem kegyetlenül tették vele. A többi rab most kezdte megérteni, hogy ki a társuk, mikor már jobban látták a fal előtt, állva. Megrémültek a látványra. Remegve álltak a cellájukban és mozdulni, piszegni sem mertek.
A főfoglár odalépett és halkan mondta az őröknek, hogy csak azok hallják:
- A helyére kerülhettek Ti is, ha nem rabként bántok vele. – ígérte meg. Már azok is remegtek ezt hallva. – Most vetkőztessétek mezítelenre!
- Tényleg ezt akarod, hiszen Ő is őr, mint mi. – szólt halkan az egyik.
- Kuss! Teljesítsd a parancsot! – hangzott, de ez már hangosan, pattogón.
Az őrök a rab elé léptek és kigombolták, majd lerántották róla a rabruháját és a fal mellé dobták. Az egyik még felemelt térddel bele is térdelt az ágyékába. A rab összegörnyedt, sziszegett. A főfoglár nevetett és intett, hogy bilincseljék az Andráskereszthez. A rab próbálta összehúzni a testét minél kisebbre, de nem sok sikerrel. Mikor megtörtént, elintette az őröket onnan, (hogy a rabok is jól lássák, amit tesz) és elsétált a rab előtt oda-vissza, merőn nézve a testét, de a szemébe is. Egy ideig farkasszemet is néztek, majd a rab végül lesütötte a szemét és a földre nézett maga elé. A főfoglár megállt most előtte, odanyúlt, felemelte a fejét, hogy újra rá nézzen s akkor kérdezte meg az oldalt álló őrt:
- Te is úgy látod, hogy kopasz? Mindenhol az?
- Öööö, igen, azaz nem, mert ott – s mutatott a hónaljaira és az ágyékára – még nem az. – válaszolta kényszeredetten az őr, nehezen formálva a szavakat.
- Stimmt, egyetértek! Akkor? Megteszed végre, vagy külön kérvényt nyújtsak be erre? – szólította fel a főfoglár az őrt a cselekvésre.
Nyújtotta felé a hajvágót, bekapcsolva, de közben merőn a rab szemébe nézett. Az kicsit összerezzent ezt hallva, de megacélozta a tekintetét s már büszkeség és dac volt a szemében. Egy idő múlva már a főfoglár nézett másfelé, azaz úgy tett, mintha azt nézné, ahogyan az őr kezdte kiszedni a hónaljaiból a szőrt. Mikor azzal végzett, még totojázott, de mivel nem szólalt meg a főnöke, így felsóhajtva odalépett és lassan már a hasa alján, szeméremdombján és a belső combjain haladt a hajvágóval, majd óvatosan, de módszeresen a golyóiról is levágta a szőröket. Mikor végzett, felsóhajtott és hátralépve kikapcsolta a gépet.
A zaj megszűnt, csend lett. Néma csend.
Egy ideig mindenki állt, várt, nem mozdult. Egy légy szárnyalását is lehetett hallani, szinte őrjítő hangosan a teremben. Végre megmozdult a főfoglár, elment a rab mellett, de rá sem nézett, majd visszaszólt:
- Imádkozzanak a rabok!
- Igenis, Uram! – pattant fel a két őrs sietett ki, utána.
Az egyik hozott két Koránt, amit beadott a cellákba, s azok a rabok elkezdték a mormolást. A másik hozta a kiskocsin a vacsorát, de még csak a harmadik cellában lévőnek adta be, hogy egyen. Szinte nem is hallották, mikor a főfoglár visszatért, de azt már igen, mikor felkiáltott:
- Azt mondtam imádkozzanak. Az is! – szólt dühösen és olyan megvetően biccentett a negyedik rab felé, amennyire csak tudott.
A két őr egymásra nézett. A közelebb lévő hozott Koránt és mivel a padlóra nem akarta tenni, így a kiskocsi szélére tette le. Majd leoldozta a rab csuklóit s elé tolta a zsúrkocsit. A negyedik rab elvette a Koránt és maga is kezdett mormolni. Meghajolni nem tudott, így lassan visszatette a kiskocsira a Koránt. Ekkor az egyik bokájánál is kioldották a rögzítését és leülve evett a földön, majd mikor a rabok a cellában lefeküdtek, neki is dobtak laticelt és takarót, így a fal mellé helyezkedett el, aludni.
(folyt. köv.)