Megbélyegezve

Nem tudom mióta kucorgok az autóm csomagtartójában összekötözve, fütyim az erényöv szorításában, kezeim szorosan, két oldalt az övhöz kapcsolva, fejemen csuklya tök sötétben tart, a nyakörvem póráza az összekötözött lábamat feszíti hátra, számat teljesen kitölti egy műanyag golyó, melytől a nyögésem is alig hallatszhat. Időérzékem teljesen elhagyott, fogalmam sincs mióta fekszem így egy koszos pokróccal letakarva. Brendát, feleségem szeretőjét várom, hogy elvigyen Vasorrú Bábához, aki a következő héten majd rendes, alázatos, szolgálatkész, feltétlen engedelmes kutyussá nevel, legalább is ezt mondta, amikor rám csukta a csomagtartó fedelét. Bánom is én, csak végre engedjen ki valaki már ebből a rohadt csomagtartóból, rémesen kényelmetlenül érzem magam, már teljesen elfeküdtem az oldalam, mozdulni alig tudok, mit nem adnék érte, ha kicsit kinyújthatnám végre a lábamat, de a legkisebb ilyen irányú mozdulatra is azonnal megfeszül a póráz, és a nyakörv megszorul a nyakamon. Mindeközben kínzó éhség is gyötör, legalább egy napja nem ettem semmit, a beöntések is teljesen üressé tették a gyomromat, szomjas is vagyok, a szétfeszített számból folyamatosan csorog a nyálam, egész kis tócsában cuppog a fejemre húzott csuklya, ha megmozdítom a fejem. Szánalmas egy helyzet. Végre csörren egy kulcs, felpörög a motor, az autó lassan kitolat a garázsból. Egy darabig próbálom kitalálni az útirányt, de a harmadik lámpánál végleg feladom. Úgy hiszem, jó egy órás száguldás után, lassítva egy gödrös földútra fordul Brenda. Eddig is nagyon szörnyű volt csomagként rázódni a csomagtérben, de ez a hepehupás út engem is feldob a levegőbe időnként, a hírtelen kormánymozdulatoktól meg az autó falához vágódok. Megváltásnak tűnik, amikor végre megállunk. Hallom, hogy Brenda kiszáll, de nem nyitja ki a csomagtartót. Kutya ugatás, majd egy kellemes mély női hang üdvözli, puszilkodás, majd meglepetésemre hollandul társalognak, így egy szót sem értek belőle. Eltelhet egy újabb fél óra, amikor újra megindul a kocsi, de csak befarol valahova. Itt végre kinyílik a csomagtartó, és a kellemes mély női hang hozzám szól: na kis blöki mától én leszek egy ideig a gazdád, megtanítlak egy-két dologra ami majd hasznos lesz a számodra a továbbiakban. Először is a fülcimpádba belebélyegzem a kezdőbetűimet, hogy legyen nyoma, hogy az enyém vagy, de ne is legyen nagyon feltűnő. Alig hogy kimondta, a jobb fülcimpámnál égető szorítást éreztem, és egy kis égett bőrszag szivárgott be a csuklyán keresztül az orromba. Egy rövid ideig rettentően sajgott a fülem, de ahogy ráöntött egy kis vizet, csitult a fájdalom. Na, egyébként nem kell Bábától félni Blökikém, nem bántalak, ha szófogadó leszel, mondta és könnyedén kiemelt az autóból. Ahogy átkarolt megéreztem nagy melleit a blúzán keresztül, izmos karjában valami megmagyarázhatatlan jóérzés töltött el. Óvatosan letett valami puhára, és kioldozta a lábamat, majd talpra állított. Úristen, mekkora lehet ez a nő, tűnődtem a sötétben állva előtte. Na, idefigyelj Blöki, egy-két szabály mielőtt leveszem rólad a csuklyát. Először is kussolsz, minden körülmények között. Ugyanis egy kutya nem beszél, másra van a szája. Ha egy szót is meghallok végigcsapok rajtad a korbáccsal, amíg eszedbe se jut, hogy te is megszólalhatnál. Ez vonatkozik a többi kutyosomra is, mert nem leszel egyedül a kennelben, hoztak ma egy kis szukát is dresszírozásra. Röfinek hívják, de egymáshoz se szólhattok. Nappal mikor veletek foglalkozok ez egy-két ostorcsapás után eszetekbe fog vésődni, éjszakára meg úgyis mindketten szájpecket kaptok, nem lesz majd módotok rá. Egyikötökön mindig lesz csuklya, hogyha kikerültök innen ne ismerhessétek fel egymást arcról, csak a fületekbe égetett VB árulkodik majd a beavatottaknak arról, hogy nálam jártatok. Na, Blökikém nézd meg a nénit!