Bécsben történt anno (5) Meglepetés vendégség a mongol követségen

A szavazás megtörténte után megszólaltam:
- Rendben! Akkor Vele kezdjük. – mutattam a szélsőre. – A büntetése pedig, először kézzel húsz váltogatva a popójára, majd még tíz - már eszközzel - a hátára legyen! – szóltam és az angolra néztem jelentőségteljesen. Az zavarba jött, mert nem értette, mit kellene tennie. Megmagyaráztam:
- Mivel nekem „nem osztottál lapot”, így kimondtam a büntetését, de Neked kell végrehajtanod!
Az angol ezt hallva még zavartabb lett, de karon fogtam, a srác mögé vezettem, és mutattam hova álljon, ahonnan mind a két „zsemléjét” eléri az ütéseivel, majd a srácot utasítottam, hogy hangosan számoljon. Az angol egy ideig csak nézett, majd lassan mozdult és az első ütései még gyengék és erőtlenek voltak, majd már belejött és a végén már szép hangosan csattant az utolsó kettő. Ekkor megállt, de Hanzi már nyújtotta is Neki a sokágú korbácsot és maga is fogva, megsuhintotta, és lecsapott a srác hátára, majd elengedte, így az angol folytatta tízig. Mikor végzett, leengedte a korbácsot és odalépve, a kezével, megsimította a srác hátát, mert az egyik ütése ugyanoda csapott le és ott kis vörös csík alakult ki. Odaléptem, és magyarázóan megmutattam, hogy soha nem csapunk ugyanoda a korbáccsal, bottal, pálcával, hanem mindig kicsit feljebb, majd lejjebb. Az angol, de a többiek is megértették.
Most a mongolra és Pálffy-ra néztem, s láttam, a házigazdánk int, ne Ő. Így Pálffy-hoz fordultam:
- Most Te leszel a végrehajtó! – szóltam. – A büntetése ugyanannyi. – tettem hozzá.
- Rendben. – lépett előre Pálffy és odalépve már ütötte is a húszat, majd a tízet, s látszott vigyázz arra, hogy az előbb hallottakat is betartsa. Megdicsértem ügyességéért. Ekkor mindenki az olaszra nézett, aki mozdult és már ki is mérte a középsőre a büntetését, bár a tíz korbácsot – kis bizonytalanság után, mivel a keze útban volt, oldalt a bakról lelógó combjaira irányította. Őt még jobban megdicsértem a kreativitásáért és hogy feltalálta magát a nem várt szituációban. Közben a szolgafiúk is fellélegeztek, amit a többiek meglátva kinevettek.
- Azt hiszik talán, hogy már végeztünk is Velük? – kérdezte meg a svéd. – Még találj ki valamit számukra! – szólított fel.
- Én? Te mit tennél most? – kérdeztem vissza. A svéd kicsit elbizonytalanodott, körbenézett, majd odalépett a falhoz és egy tasak fa csipeszt vett le onnan.
- Valahol már láttam, hogy ilyent is lehet használni. – jelentette ki, és nyújtotta felém. – Te biztosan tudod, hogyan kell. – tette hozzá.
- Igen, tudom, de te is mindjárt megtanulod! – szóltam Hozzá, majd elvéve a csipeszeket, egyet kivettem és a sráca elé léptem, majd a mellbimbójára csíptettem. Az felszisszent. – Most Te jössz! – szólítottam fel cselekvésre! Így is lett, mert Ő is feltette a másikra, majd egy újabbat kivéve a hónalja közelében tette, csíptette fel. Biztatásomra, a másik oldalon is megismételte. Kis tétovázás után még kettő – kettőt melléjük tett, majd felbátorodva már az oldalait is végig csíptette a derekáig. Igen szépen nézett már ki a srác. – Más ötleted nincs? – kérdeztem meg a svédtől, de mivel nemet intett, a másik, szintén erre a srácra szavazóhoz, a dánhoz fordultam. Az, látszott erősen gondolkozik, majd elmosolyodott és megszólalt:
- Nekem talán lenne még ötletem. – szólt.
- Nekem meg még van csipeszem. – szóltam én is s már nyújtottam is felé egyenként. - Lássuk! Csináld! A dán azonban hozzám lépett s valamit a fülembe súgott. (- Én a farkára tenném, de hova? Segíts, kérlek! – súgta. – Alulra! Húzd meg a bőrét lefelé és oda, meg a golyóira! – súgtam vissza.) Így is tett. Szép sorban ötöt sikerült feltennie. Megdicsértem Őt is, de láttam, a szolgasrác már nagyon sziszeg. – Ezt sokáig nem lehet fent tartani, ezért szedd is le, de előbb nyomd szét, s csak utána mozdítsd meg, mert ha még nem nyílt ki, akkor nagyon fájdalmas Neki! – figyelmeztettem és megmutattam. A dán ügyesen le is szedte a csipeszeket.
- Akkor nincs más hátra, mint előre! – szóltam és mutattam a házigazdánkra és az olaszra, hogy Ők is tegyék meg a szolgáikkal, de leszedni már a másikról szedjék le.
Mikor ezzel végeztünk, Hanzi hozott mindenkinek üdítőket s Hanzival a szolgákat is megitattuk csőrös pohárból, mert Ők a megkötött kezeik miatt nem tudtak volna maguk inni. (Hálásan néztek érte.)
Kis szünet után újra előléptem és megszólaltam:
- Ez eddig a szolgaság, ami a megalázottságról szól, a kiszolgáltatottságról, amit lehet lelkileg és testileg is fokozni, de.. – emeltem fel a mutatóujjamat. – Van egy harmadik oldala is! Ki tudja? – kérdeztem, és a házigazdánkra néztem, hogy ne szólaljon meg. Kis zavart szünet támadt, majd jöttek ötletek, de egyik sem volt nyerő, mígnem a japán bökte ki, hogy:
- Ha már call-görlök helyett vannak, akkor talán lehetne…- kezdte, de igen zavarba jőve elhallgatott.
- Fejezd csak be, amit elkezdtél, mert jó az irány! – szóltam s így folytatta:
- Tehát, lehetne úgy bánni Velük, mint ha lányok lennének. – nyögte ki.
- Helyes, akkor Tied a pálya! Mutasd, Te hogy tennéd! – szólítottam fel cselekvésre. Először nagyon elpirult, majd lassan visszatért a színe és közelebb lépett, lassan kioldozta a rajta lévő bőr nadrág oldalsó kötését, mire az leesett a lábaihoz s látszott, hogy már „áll” is, vagyis „akció-kész”! Így nem kellett sokáig várni, míg elhelyezkedett és felhúzva a gumit, bekenve a síkosítóval már a srácban is járt, egyre gyorsult, de nem ment el benne, hanem kirántva, lerántotta a gumit és a hátára lövellt.
Ezt látva már az olasz is lépett a másikhoz és hamarosan Ő is sikeres lett. Közben intettem Hanzinak, aki leoldozta a gesztenye szőke hajú srácot a kötélről és előhúzva egy matracot, arra hanyatt fektette. Oda ült mellé és simogatta, hogy felálljon annak is. Mindenki várt, hogy ki lép, de mivel nem következett senki, így az angolra néztem, az zavarba jött, végre megindult, a másik oldalon a srác mellé ült és átvette a simogatást Hanzitól. A srácnak már nagyon állt a ”dárdája”, mikor felállt, Ő is kioldozta a bőrnadrágja kötését, ami szintén lecsúszott, de az Övé még nem teljesen állt. Tanácstalanul állt, nézett rám, mikor az addig fekvő srác felemelkedett, maga felé fordította, lehúzta magához. A hasa mellé térdelt az angol, majd a fekvő srác a fejét felemelve elkezdte szopogatni az angolét. Egy idő után már állt, ekkor odébb csúszott alatta és lassan magára húzta az angolt, a farkára, majd mutatta, hogy „lovagoljon” rajta. Így is lett, melynek szintén meg lett az eredménye. Mindketten elfáradtak, de megdicsőültek.
Most már a többiek is helyet kértek és itt – ott folytatódott a sex csata, kisebb felkiáltásokkal, ami a sikerességet jelentette.
Mikor mindenki túl volt rajta, átvonultunk és közös zuhanyozás következett a zuhanyok alatt, miközben még a kezek is szerepet kaptak, sőt néhol már a nyelvek és száj is bekapcsolódott a pincérgyerekek jóvoltából és útmutatásával.
Végezetül mindenki a nappaliban találkozott és lassan felöltözött. A három srác egy ideig bizonytalan volt, hogy hogyan viselkedjen (pincérként, szolgaként, vagy egyenrangúként), mikor felöltözve felértek és beléptek, de ezt a diplomaták svádája megoldotta, mert mindegyiket valahova leültették (kit egy-, kit több ölbe keresztbe fektettek ).
Élénk társalgás folyt, miközben többször érdeklődtek tőlem is, és Hanzitól is, bizonyos eszközökről, módozatokról. Én ugyan a házigazdánkra néztem s a DVD-re, de intett, hogy annak még nincs itt az ideje.
Hajnali öt után kezdtek szedelőzködni a srácok, megköszönték a kellemes estét, éjszakát és csak öten maradtunk, mert a japán és Pálffy is itt aludt. Ekkor derült ki, hogy pontosabban úgy kellene fogalmazni, hogy itt maradt a házban, mert nálunk, legalább is, hármunknál, alvásról szó sem volt! Tett, annál több, kölcsönösen!
Mindenki ugyan felvonult a neki kijelölt vendégszobába, amiket Hanzi mutatott meg, de a házigazdánk és a szobaajtókban Hanzi is, már nem csak kellemes, de kéjes alvást is kívánt ! Így is lett, mert alig pár perc múlva, hogy Hanzi elment, halkan kopogtak az ajtómon és invitálásomra Pálffy dugta be a fejét, hogy bejöhet-e, mert még nem tud aludni. Volna pár kérdése még hozzám. Én éppen a fürdőszobában voltam, így beintettem, de magam befejeztem a zuhanyozásomat és derekam köré tekert törülközővel mentem ki Hozzá és telepedtem mellé a kanapéra.
- Halljuk, mi a kérdés? – kezdtem, de nem is jutottam tovább, mikor újabb halk kopogtatás hallatszott és már nyílt is az ajtó s japán dugta be a fejét. Mikor meglátott kettőnket, megszólalt:
- Bocs, nem akarok zavarni. – kezdte és húzódott volna vissza, de utána szóltunk, hogy nem zavar, jöjjön be. Mikor Ő is leült, Pálffy magyarul folytatta:
- Tudod, meglepődtem azon, hogy itt vagy, magyar vagy és jó vagy. Kellemes volt az este, éjjel ott lent. Nem hittem volna a többiekről, pedig már egy ideje ismerjük egymást, hogy ilyen lazák lesznek a végére, különösen Haroldra igaz ez.
- Igen, így van! – erősítette meg An Li is az elhangzottakat. – Nekem is meglepetés volt, de kellemes. Tudjátok, nehezen vallom meg, de már többször is voltak ilyen vágyaim, de odáig nem jutottam el, hogy meg is merjem tenni. Ugyan egyszer már az internetről kinéztem egy escort srácot, fel is hívtam, megbeszéltük, de nem volt hova meghívni, mert a követségre nem jöhetett, ahol én lakom, oda sem, én meg nem mertem elmenni Hozzá.
- Így van. Én is megtettem már ezt, de én is itt akadtam el. S ha már itt tartunk, akkor a házigazdánkról, Csojsziról, mert magunk között csak így hívjuk, sem tételeztem volna ezt fel. – csatlakozott Pálffy.
- Hát még, ha mást is, mindent tudnátok…- kezdtem, majd szinte ijedten hallgattam el. Felnevettek.
- Folytasd, ha már elkezdted! Pont ezért jöttünk! – bíztattak egyszerre.
- Láttátok a kínzószobát, annak berendezését. Ha valaki ilyent készíttet, akkor használja is, vagy pontosabban Vele használják, mert…. – s itt megint elakadtam, de Pálffy befejezte:
- Mert itt Hanzi a Mester és házigazdánk a szolga. Rajta verik el a port, pontosabban a bőrt! Nevettünk.
(vége a mongol követségen történteknek.)