Bécsben történt anno (4) Meglepetés vendégség a mongol követségen

Házigazdánk szólalt meg:
- Állj, várj! Még valamin át kell esnünk, itt! Mi itt, Rajtad kívül Ákos, diplomaták vagyunk, akik „olyan helyre” nem mehetnek az Etikai Kódexünk szerint. Ezért itt kell hagynunk „diplomataságunkat”! – szólt elég kétértelműen, de határozottan.
Én már kezdtem magamban nevetgélni, mert azonnal megértettem, hogy házigazdánk mire céloz, de a többiek még csak tétován egymásra néztek. Vártak. Mi is.
- Ezt hogy érted? Mit és hogyan kell levetnünk magunkról? – kérdezte meg a Pálffy névre hallgató srác, majd mint, aki rájött, nyakig pirult. – Csak nem azt akarod mondani…- kezdte, de nem tudta, vagy nem akarta befejezni. A többiek is egyre zavartabban néztek egymásra, vagy nézték a földet. A házigazdánk már éppen meg akart szólalni, mikor megfogtam a kezét.
- Majd én, nekem könnyebb, mint civilnek! – szólaltam meg. – Mostantól én már Mester vagyok, így utasításaimat mindenki tartozik, gondolkozás nélkül, végrehajtani, mert ha nem, akkor büntetést kap, amit helyben végre is hajtok! – hangzott tőlem. Láttam, erre többen is felkapják a fejüket, hát még a folytatásra: - Akkor diplomata urak, most és itt, szépen mindenki kibújik az eddigi „jelmezéből”, s azt leteszi oda, ahova akarja itt a nappaliban. Van két percetek erre! – hangzott. Izgatott suttogás hangzott, mire hozzátettem: - Halkan, pontosabban hang nélkül! Akit meglátok, hogy feleslegesen beszél, már jöhet is a büntetéséért. Így is lett. Lassan kezdtek kibújni a zakókból, nadrágokból, lekerültek az ingek, alsóingek is, egyesek már a zoknit is levetették a házigazdát követve, de még mindenkin gatya volt. (Változatos volt a kép, mert zömük fehér, szoros slipet viselt, ami jól kiemelte szép formáikat, de ketten selyem boxert, az egyik hagyományos csíkos, a másik mintás volt.) Ekkor szólalt meg a japán srác: - Ezt is? – kérdezte hitetlenkedve és a gatyájára mutatott. (Magamban elnevettem magamat erre a félénk kérdésre.) Mutatni kellett a határozottságot és következetességet, ezért rárivalltam: - Nincs felesleges beszéd! Megmondtam! Gyere ide, a büntetésedért! – utasítottam mogorván és magamhoz intettem. Lassan jött felém és megállt előttem. – Térdre és hajolj a térdeimre! – szóltam, miközben magam is leültem az egyik fotel karfájára. Oda térdel elém és ráhajolt a térdeimre. Leszorítottam a fejét a karommal, miközben rászóltam magyarul: - Számolj hangosan! – utasítottam és már ütöttem is a jobb tenyeremmel a domborodó fenekére, miközben számolt. Hatnál megállítottam és utasítottam, hogy álljon fel. Felegyenesedett térdelésben, majd felállt előttem. Ekkor váratlan mozdulattal lekaptam a slipjét, és már nyomtam is újra le, térdelésbe. Újra ráhajolt a térdemre és kapta a többit, már a mezítelen popójára. Még hatot, sorban és csattanósan. – Elég, felállhatsz! – szóltam hozzá magyarul és figyelmeztetésül még hozzátettem: - Felállás után kezedet hátrateszed a popódhoz, úgy állsz meg! (Csak hárman értettük, a többiek nem, így érdeklődve néztek.) A japán feltérdelt, majd felállt, ahogy utasítottam. (Látszott zavarban van, de megtette.) Közben a mongol is levette az alsógatyáját, mire a többi is lassan, vontatottan, de követte. Végül mindenki ott állt mezítelenül előttem.
- Szép látvány! – szólaltam meg már angolul és elismerően csettintettem. – Ennyi diplomatasrácot még egy csomóban nem láttam. Az egyik izgatóbb, mint a másik. Csak túl fehér a bőrötök. Látjátok a japánnak milyen szép piros a popója, az egészségesebb szín. Sorban gyertek, mindegyikteket kipirosítlak! – szóltam és rámutattam a házigazdára, aki jött is, majd sorban a többiek. Végén már ott álltak mind hátratett kezekkel, egy szál faszban, előttem piros popókkal. Ekkor a japán elnevette magát, ezzel átszakadt a gát és harsogott a nevetés mindenhonnan. Mikor kinevették magukat, lassan elhallgattak, és rám néztek, aki ott ültem még a fotel karfáján, felöltözve. A házigazda szólalt meg:
- Hiába nézitek, Ő Mester, ő nem fog előttünk levetkőzni, de majd a játékban fogjátok Őt és ’azt” is Neki, látni! Látjátok, nem is ment olyan nehezen, mint gondoltátok esetleg. Most én lemegyek, megnézem, hogy lent előkészültek-e már mindennel, addig igyatok egy kört még itt fent! – mondta és kiment a nappaliból.
- Mi lenne, ha az a „körivás” már egyben „ökörivás” is, azaz beavatás is lenne a következőkbe? – kérdeztem incselkedve.
- Mire gondolsz? – szólalt meg a svéd titkár hátulról.
- Arra, hogy vállalnád-e, hogy felfekszel arra az asztalra ott, hanyatt? – néztem rá merően. Igent intett és odamenve felfeküdt az asztalra. Én vittem egy pezsgősüveget magammal, majd mikor odaértem mellé, odaintettem a többieket: - Az a feladat, hogy én öntöm a pezsgőt a fiúra, a mellére, Nektek meg egyenként kell gyorsan felkortyolni a pezsgőt, hogy ne érje el a köldökét, mert ha elérte, akkor büntetésül meg kell szopogatnotok Őt! – vázoltam a feladatot. Pálffy már oda is lépett és intett: - Öntsd! – s szürcsölte a pezsgőt, de láttuk a svéd srác farka kezdett merevedni. Pálffy direkte tévesztett, majd élvezettel szopogatta meg a srác már merev farkát. Most a japán lépett elő: - Nekem is hagyj! – szólt, eltolta Pálffyt és már ivott is, de szopott is. Látszott a svéd a végég járja, de ekkor az olasz lépett gyorsan elő és szürcsölni már alig szürcsölt, de a svéd faszára rábukott és nem sok idő múlva már az megvonaglott, míg az olasz szája mellett fröcskölt is a svéd nedve ki. Volt kellő mennyiségű benne!
- Ez kifújt! – hangzott egy nyugodt hang hátulról. A dán fiú indult meg, leintette a svédet, aki felállt az asztalról és a helyére feküdt. – Jöhettek újra! – szólt s látszott még hozzá sem értek, de a farka már merevedik. Az ott álló olasz kezdte, de hamarosan a svéd eltolta, hogy ő még nem ivott. Igaz, inni alig ivott, de szopni annál tovább. Látszott már a dán sem bírja sokáig, mikor a nyolcadik, a csíkos boxerban álló lépett elő, komótosan vette le a boxerét, mondhatnám erotikusan és tolta el odalépve a svédet és intett az öntésért. Sokáig kortyolt, majd rábukott a dán farkára és alaposan, egyre gyorsabban szopta, majd fölé hajolva a mellére engedte fröccsenni a nedűjét. A többiek ámulva néztek, majd mikor már nem jött semmi a dánból, és az, fel akart emelkedni, lefogta és élvezettel körülnyalta a farkáról, a makkjáról a maradékot. Felcsattant az elismerés, mert kiderült a srác az angol „reménység” és eddig nagyon feszélyezett, kimért volt a társaihoz, akik eddig el sem tudták volna Róla ezt képzelni. Látszott meghatódott az elismerésen, mert még mindig tartotta a kezével a dánt fekve s ekkor a jobb kezével a farkához nyúlt s ott előttünk verte ki, rá a dánra, mire a többiek is követték példáját.
Erre lépett be házigazdánk és elcsodálkozott. Hamarosan azért magához tért és jelezte, hogy mehetünk, de kért, hogy én menjek vele előre. Lementem és Hanzi a fiúkkal már nagyon várt, mert meg akarták beszélni, hogy jó-e az öltözetük és nekem is át kell öltöznöm még. Én maradtam a keddi jelmeznél, azt Hanzi segítségével felvettem, míg közben a fiúkkal megbeszéltem a játék menetét, főbb szakaszait és azt is, hogy a végén a szex is része lesz. Közben a házigazdánkat megkértem, hogy itt még, az öltözőben, a többiek vegyenek fel valamilyen „szerelést” magukra s úgy jöjjenek csak be a kínzóterembe. Míg ez megtörtént, mi Hanzival és a három pincérfiúval előre mentünk. Már bent körbenéztem és megszólaltam:
- Te (mutattam az egyik szénfekete hajúra) oda állsz kis terpeszben. Hanzi majd összekötözi a csuklóidat, és annál fogva felhúzza a kezeidet. Kicsit dőlj előre, mert úgy jobban kidülled a melled és a popód hátul, és izgatóbb látványt nyújtasz!
- Te (mutattam a másik szénfekete hajúra) oda állj, lépj keresztbe át a bakon, azaz ülj rá arra. Hanzi majd alul átköti a bokáidat egymáshoz és a kezeidet is csuklóidnál és felhúz. Úgy ülj, hogy ha kinyújtod a lábaidat, akkor fel tudj emelkedni a bakról éppen!
- Te pedig (mutattam a gesztenye szőke hajúra) úgy állj, hogy hátul lesznek a csuklóid összekötve és felhúzva, így előre dőlj és a hajad, elől lógva „takarjon”!
Mire elkészültünk, már kopogtak is az ajtón, mire – Frei-t! – kiáltottam, s belépdeltek, azaz majdnem egymáson estek át a „diplomatacsemeték” a szemük elé kerülő látványtól. – Gyerünk, befelé! – nógattam Őket, majd mutattam, hogy hova üljenek le egymás mellé két sorban. Mikor mindenki ült már, akkor tanárosra vettem a figurát és főbb vonalakban bemutattam, hogy milyen eszközöket látnak a teremben, de még részletes magyarázatba nem bocsátkoztam az eszközök céljairól, rendeltetéséről és a lehetőségekről. (Azt is megfigyeltem, hogy a három srác a magyarázatom alatt – a nézők pillantásai hatására – „felkeményedett”!)
- Akkor talán kezdhetjük is. – szólaltam meg kis szünet után. Először végignéztem a kikötött fiúkon, majd a nézőkhöz fordultam és megkérdeztem: - Melyik legyen az első? Néma csend, majd zavart köhécselés után az olasz bátorodott meg. Megszólalt és a szélső, szénfekete hajúra mutatott:
- Én Őrá szavaznék. – kezdte, majd elhallgatott a merészségétől.
- Helyes, de ez nem elég! Indokolni is kell! Miért és mi a bűne? A büntetést majd én kiszabom. – szóltam és néztem az olaszra:
- Háááát, azért, mert Ő is olyan fekete, mint én, de – tette hozzá már bátrabban: - azért is, mert a party alatt már fixírozott és ezt szemtelennek találtam. – nyögte ki nagy sóhajjal, hogy túl van rajta.
- Egy szavazat. – állapítottam meg. – Mások helyeslik, vagy van más vélemény is? – néztem rájuk. Lassan a dán és a svéd is feltette a kezét. Ekkor szólalt meg a japán:
- Én először „lovagoltatnék”, mégpedig Őt. – mutatott a középsőre és folytatta is azonnal: - Az kényelmetlen pozíció lehet, valamint „újat” mutathatsz nekünk, ha Vele kezded. – fejezte be. Bólintottam, de vártam még, igaz megjegyeztem: - három – egy. Ekkor a házigazda is megszólalt:
- Ha a többi, aki még nem szavazott velem tart, akkor a gesztenye szőkére szavaznék, mert zavar, hogy előre lóg a haja, és nem látom „tisztán” a helyzetét . – vette humorosra a szavazását. Pálffy azonnal helyeselt. Mindenki az angolra nézett, aki élvezte az újabb figyelmet, így alaposan megvárakoztatott minket, de végül döntött s így szólt:
- Négy – kettő – egy az állás, így a Te szavazatod már nem változtat azon! – jelentette ki diadalmasan és körbenézett. Kis idő kellett, míg mindenki megértette, de bekövetkezett. Ekkor megszólaltam:
- Rendben! Akkor Vele kezdjük. – mutattam a szélsőre. – A büntetése pedig, először kézzel húsz váltogatva a popójára, majd még tíz - már eszközzel - a hátára legyen! – szóltam és az angolra néztem jelentőségteljesen. Az zavarba jött, mert nem értette, mit kellene tennie. Megmagyaráztam: - Mivel nekem „nem osztottál lapot”, így kimondtam a büntetését, de Neked kell végrehajtanod! Az angol ezt hallva még zavartabb lett, de karon fogtam, a srác mögé vezettem, és mutattam hova álljon, ahonnan mind a két „zsemléjét” eléri az ütéseivel, majd a srácot utasítottam, hogy hangosan számoljon.
(folyt. köv.)