Airbus IX.

- Vanda, hadd mutassam be Peter Stockwellt!
- Peter, meet Vanda!

Megismerkedtek a fiatalok. Úgy döntöttem, nem támadom le Vandát rögtön aljas szándékaimmal. Azt akartam, hogy csak akkor szembesüljön a "lehetőséggel", amikor RÖGTÖN dönteni is tud arról, engedelmeskedik-e avagy sem.

Természetesen akkor sem haragudhattam rá, ha nemet mond, hiszen eredetileg "nem erre szerződtünk" - de majd' kifúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogyan fog reagálni, amikor szembesül a szándékainkkal.

- Peter szintén befektetési tanácsadó. Beszélgettünk pár szót, amíg Te a toalettedet igazgattad - itt egy hamiskás mosolyt küldtem felé - és kiderült, itt lakik Los Angelesben. Meghívott bennünket magához leszállás után.

- Nagyszerű! - lelkesedett Vanda
- Hm ... hát még, ha azt is tudnád, milyen programot terveztünk - gondoltam magamban - de szólni természetesen egy kukkot sem szóltam.

Leszállásig aztán már nem is történt különösebben említésre méltó esemény. Kedvesem - nem utolsó sorban az átélt izgalmak hatására - hamarosan álomba merült. Én is követtem a példáját és csak akkor ébredtem fel, amikor az övek bekapcsolására felszólító piktogram kigyulladt és megszólalt a gong.

Peteren látszott, hogy egy pillanatot sem aludt - talán az előtte álló kalandot tervezgette ...(?)

A vámról és a Bevándorlási Hivatalról a legjobb, amit el lehet mondani, az, hogy legalább nem tartott túl sokáig.
Mire kiértünk, Peter már kint volt és ránk várt.
Nagyon diszkrét volt, legfeljebb, ha félpercenként vetett egy-egy olyan pillantást Vandára, mint háziasszony a hentesnél a tőkehúsra.

Peter kocsival jött ki a reptérre, így nem kellett az autóbérléssel bajlódnunk. Mondta is, hogy szerencsésebb, ha majd tőle rendelünk autót másnap reggel, a cége kedvezményével sokkal olcsóbban és gyorsabban jutunk hozzá.

Újdonsült barátunk Santa Monicában lakott, egy jellegzetesen felső-középosztálybeli amerikai villában.
A házat két ember magasságú élősövény övezte és a birtok kapujától fehér kaviccsal borított, kanyargós út vezetett a házig - gyönyörű volt.
Bementünk a házba és Peter elkalauzolt bennünket a vendégszobába.

- Helyezzétek kényelembe Magatokat, aztán a nappaliban várlak Benneteket egy "nightcap"-re - a lefekvés előtt elfogyasztott utolsó italt nevezik "hálósipkának".

Vanda, igazi nőhöz méltóan letusolt, kifestette magát és átöltözött, egy majd' köldökig dekoltált fekete selyem kisestélyit vett magára.

Ahogy beléptünk a nappaliba, Peter arcáról rögtön le lehetett olvasni, hogy Kedvesem nem pepecselt hiába.
Barátunk végül aztán valahogy csak úrrá lett magán és kitöltötte a "nightcap"-et.

Terepszínű, udvariassági társalgásba kezdtünk, majd Peter óvatos kanyarral kezdett rátérni a témára.

- Sok mindent megtudtam ma este, de Önt illetően, kedves Vanda, teljes tudatlanság a sorsom.
- Rólam nem nagyon van mit mesélni, szerény tanítónőként tengetem napjaim ...
- Ahhoz képest meglepően jól beszél angolul - de bevallom, nem is erre gondoltam - mondta Peter ártatlan mosollyal az arcán
- Akkor hát mire, Peter, kedves? - kérdezte Vanda, meglátásom szerint kicsit pimaszabbul és jóval kacérabban, mint illő lett volna.

Peter azonnal le is ütötte a magas labdát.

- Nos, leginkább az érdekelne, mennyire alázatos és főleg mennyire ENGEDELMES szubja Urának?!