Elizabet Úrnőnek

Óda a legszebb Lábakhoz

Párafüggöny lengi be a fürdőszobát,
hol istennői csodás testét ápolja Ő,
kecses kezei a mennyek olaját
bőrébe finoman dörzsölő.

Hullámzó-sejtelmes lángokkal,
éppen csak sejtető gyertyafény,
a falra árnyjáték varázzsal,
káprázatot tár elénk.

Könnyed mozdulattal hajol Ő előre,
a csillogó cseppekel játszadozva,
lábain simítva olajtól fénylik a bőre,
magát a kényeztésnek átadva.

Elegáns színű lábujj körmök; csodás
lábujjacskák, mind-mind élvezettel
ernyednek el, és örömmel fogadják,
hogy el vannak most kényeztetve.

Aztán mint Vénusz a habokból,
úgy emelkedik fel kimérten Ő,
bársonyos bőrét végigsimogató,
szépséges testét szárazra törlő.

És akkor a félhomályból kilép
tökéletes alakjával a szikrázó fénybe,
elegánsan lépdel az öltöző felé,
ahol várja már kis szolgája térden.

Legyél a székem! - hangzik az utasítás,
és a szolga már le is görnyedt elé,
hogy így fejezze ki alázatát,
és szolgálja az Ő kényelmét.

Elhelyezkedik Ő a szolga-széken,
s harisnyát gördit a kecses lábára,
ujjaival óvatosan kisimítja szépen,
és odatartja lábfejét a szolga számára.

A jól nevelt szolga pedig hálát rebeg,
lábcsókokkal halmozza el imádottja talpát,
így köszöni meg a kivételes kegyet,
hogy imádhatja a Legszebb, Elizabet csodás lábát!