Kastély III

Miért vagy itt?- kérdezte a fekete ruhás férfi az előtte meztelenül álló nőtől.
Az nem válaszolt. A férfi egy lépéssel közelebb ment a nőhöz.
Kérdeztem valamit szolga, elvárom, hogy válaszolj nekem.
Már elmondtam önnek.
Annyiszor kérdezem, meg ahányszor csak akarom. Neked mindig felelned kell rá.
És hogy tudd mi az első szabály. Az engedetlenséget nem toleráljuk. Semmilyen mértékben. És formában.
Térdelj le- utasította a nőt. Most azonnal.
A nő lassan letérdelt. Fejét felszegte és úgy nézett a férfira.
Nem engedtem, meg hogy rám nézz.
A nő egy pillanatig még rajta tartotta tekintetét, majd elkapta pillantását és a földet kezdte bámulni.
Így már jobb. És most válaszolj.
Azért vagyok itt, hogy új életet kezdjek és ezt egy Úr szolgálatában akarom tölteni. Azért jöttem, hogy szolgává neveljen.
Új életet? Kérdezte a férfi. Mi volt a baj a régivel.?
Nem volt működőképes.
Nem lesz veled könnyű dolgom. Megtartanálak saját szolgálatomra, ha végeztünk. De úgy hiszem valaki már kiválasztott téged. Tudsz erről valamit?
Nem uram. Semmit.
Fáj már a térded?
Igen uram. Nagyon. Felállhatok?
Nem. Én döntöm, el mikor kelhetsz fel. Ha még egyszer megkérdezed, egész éjszaka itt fogsz maradni így. Világos?
Igen. Teljesen világos.
Volt kutyád az előző életedben?
A nő egy pillanatra meglepődött a kérdésen, de válaszolt.
Igen uram. Volt.
Szeretted sétálni, vinni? Hosszú pórázra engedni? Hadd szaladgáljon? Húzzon magával?
Mindig rövid pórázon tartottam. Nem engedtem el magamtól.
Hmm. Akkor most én is rövid pórázon foglak tartani.
A férfi egy nyakörvet vett el az a szobában lévő asztalról. Nem volt rajta semmi különleges, egyszerű, régi bőrből készült nyakörv volt. Melyhez egy alig másfél méter hosszú kötél volt kötve.
Emeled fel a fejed. Hangzott az utasítás.
A nő felemelte. Szemében cseppnyi félelem látszott. A férfi gyakorlott, határozott mozdulatokkal feltette a nyakörvet a nő nyakára. Szorosra állította, de nem a legszorosabbra. Hisz mindennek eljön az ideje egyszer.
A kötél végét a kezében tartva elindult az ajtó felé. A kötél hirtelen megfeszült. A Nő ellenállt.
Az arcán nem látszott semmi érzelem. De belül mosolygott. Küzdj csak, küzdj. Annál élvezetesebb lesz betörni Téged.
Rántott egy erőset a kötélen. A nő a váratlan mozdulattól elesett. Karjaival megtámaszozta magát.
Nagyszerű. Maradj is úgy. És indulj el. Négykézláb. Felém.
A nő megmozdította az egyik karját és ezzel együtt az egyik lábával is hasonló mozdulatot tett. Lassan haladt a férfi felé. Minden lépés, amit megtett fájdalmat okozott neki. De közben érezte, hogy ezt kell csinálnia. És örült, hogy valaki megmutatja neki.
A férfi csendben figyelte, ahogy a nő közeledik. A másfél méteres távolság iszonyú hosszúnak tűnt.
A háta mögött a sötétben érezte, hogy valaki figyeli. Majd egy suttogó hang is csatlakozott az érzéshez. Azonnal felismerte, mielőtt egyáltalán meghallotta volna. Előző esti látogatója volt.
Kire emlékezett Téged? No persze rajtam kívül.- halk kuncogás- emlékszel még mikor elmenekültünk a csapdából? És abban a nevenincs városban bújtunk el? Állandóan vitatkoztunk. Azt mondtad nem fognak ránk találni olyan hamar. De mégis megtaláltak. És akkor mind megértettük, hogy hogyan jutottál el addig a posztig. Láttuk a szemedben az ürességet mikor annak, sok embernek meg kellett halnia. Miattunk. Köztük volt az a lány is. Ő is így próbált eljutni hozzád. De az ő nyakán nem volt semmi, ami hozzád kötné. És otthagytuk. Nem szoktál erre gondolni?
Most azonnal menj el- mondta férfiellentmondást nem tűrően.
Megyek. Már itt sem vagyok.
A férfi érezte, hogy eltűnik mögüle. Lenézett a földre a nő végre odaért hozzá. Újra térden állt és őrá nézett. Szemében könnyel és hálával.