Tom Úr kisbabája 26.

A kocsi elhajt és ottmaradnak egy gyönyörű keményfa ajtó előtt, ami kapunak is beillene az őt magába foglaló kőfal ölelésében. Tom kulcsot vesz elő és Greta legnagyobb rökönyére beilleszti azt a zárba és a kapu nyikorgás nélkül, könnyen nyílik előttük, Belépve egy ösvényen találja magát, mely magas sövények között kivezeti őket egy parkos terület szélére, miután Tom gondosan bezárta maguk után a kaput.
A napfényes részre érve, Greta érdeklődve pillant körbe. Az ösvény többfele is ágazódik innen. Az egyik egy parkolóhoz visz melyben úgy féltucat autó, méghozzá drága elegáns autó állong. Egy másik ösvény egy szökőkutas sétányokkal kiépített pihenőparkba fut, míg a harmadik egy gyönyörű, kétemeletes kastélyszerű épülethez irányítaná lépteiket.
Az épületből kilép valaki és feléjük tart. Tom mosolyogva várja be a fiatalembert, aki hozzájuk érve érdeklődve vizslatja végig, a számára ismeretlen nőt. Greta zavartan simítja le a szoknyáját.
- Uram?! – biccent Tom felé az idegen, kedvesen mosolyogva.
- Ma itt ebédelünk George! A vendégek megérkeztek már? – kérdezi Tom, a parkoló felé pillantva.
- Nem Uram, még nem érkezett senki, de Evelyn Úrnő és Alfred Úr perceken belül befuthatnak..- követi tekintetével Tom pillantását.

- Akkor pont időben…- jegyzi meg Tom elégedetten és Gretára néz kedvesen.
- Vedd le a ruhád! George ha megtenné hogy beviszi..- utal a ruhára Tom, míg Greta arca rákvörösre vált és óvatosan hátrébb lép egyet. Tom meglepetten néz rá.
- Vagyis nemet mondasz? – utal a jelzésekre. Greta biccent lassan óvatosan.
- Ez egy nyílt terület, nem tudom mi vár rám, idegenek jönnek mennek…ezt én …nem…nem akarom…- dadogja zavartan Greta és nem mer Georgra nézni. Tom ajka vonallá keskenyülve feszül meg. Kicsit kivár, láthatóan higgad épp. Majd ezután szólal csak meg színtelen, kemény hangon.

- Rendben, ez esetben George kérem, öltöztesse fel a szolgámat! – veszi el Tom Greta kezéből a táskát és kinyitva George elé tartja. A férfi mindennemű érzelem nélkül szedegeti ki a pántokat és a nyakörvet. Szenvtelen arccal, mintha mindennap ezt tenné, csatolgatja fel Greta csuklóira, bokáira és végül az örvet a nyakára.
Tom Greta mögé lép és a két csuklójára fogva, azokat a nő háta mögé húzva, a karabinerekkel összeköti a csuklópántokat. Greta szeppenten áll.

Majd az Ura visszalép elé és a táskából pórázt húz elő. Greta nyakörvére csatolja és a végét George kezébe adja. A kísérő ráfog komolyan bólintva. Tom folytatja az előkészületeket. Módszeresen kigombolgatja a ruha mellrészét a keble aljáig, aztán zsebéből bicskát vesz elő. Arcán dühös maszk, szeméből villámok csapnak. A lány hűdötten nézi a kicsattanó pengét és ajka épp sikolyra nyílik, ám a kéz csak a ruhát ragadja meg és a mellvonal varrását átvágva, metszi ketté a könnyű anyagot a szoknyarész aljáig. A ronggyá vált modell engedelmesen nyílik szét. Tom elrakja a bicskát és Greta vállán lesimogatja a szárnyaszegetten alásikló anyagot. A ruha elakad az összekapcsolt csuklókon és nevetséges uszállyá válva, omlik el az ösvény kövein.

- Azt mondtam, kértem, hogy engedelmesség, bizalom, fegyelem jellemezze a mai délelőttöt! Miért, hogy nem tud megfelelni???! – kérdezi korholón, csalódottan. Mozdulata határozott, mikor a még mindig érzékenyen állongó mellbimbókra fog és keményen rászorítva, csavarintva, térdelteti meg, az apróköves ösvényen a felsikoltó nőt. Most nem nézi, nem törődik az okozott kínokkal. A büntetés kemény és kegyetlen.
- Mostantól a szavát is elveszem, míg véget nem ér az ebéd! – dönt kíméletlenül.

- Csak akkor szólhat és akkor is röviden, ha kérdezik, vagy kérdezem!!! Megértette???!! – szava halk, de dörgően kemény. Némi csalódott felhang is fűszerezi a hangzást.
Greta csak lehajtott fejjel bólint némán.
- Most álljon fel és emelje fel a fejét büszkén! Ön az én szolgám! Gyönyörű és kívánatos! – néz végig a valóban karcsú, kisportolt testen, az állongó tűzpiros mellbimbókkal díszített, formás gömbölyded kebleken. Tekintete átsiklik a pelenkán, mintha ott sem lenne. Lehajol és lesöpri a térd bőrére tapad apró szemcséket, kavicsdarabkákat.

Majd még egy végigpillantás. Szeme összehúzódik, mintha hiányozna valami. Zsebébe nyúl és Greta ajkát újabb halk kiáltás hagyja el, ahogy meglátja Ura tenyerében a csengős csiptetőket. Ám most a kis csengők helyén, a napfényét visszaszikrázó, csiszolt kövek pihennek.
- Ne…! – hagyja el a nő ajkát a tiltakozás, mire Tom szemöldöke felszalad.
- Neeee???? Épp most bizonyította, hogy a döntésem helyes! Azt parancsoltam, hogyha nem szólítom, kérdezem hallasson! Ez majd emlékezteti erre a kis kérésre! – lép egész közel és egymás után csípteti fel az érzékeny bimbókra a csipeszkéket. Greta kínnal kiált fel és indulatosan lép hátra. Ám a mozdulat újabb kínnal jutalmazza. A csipeszek végi csillogó díszeknek súlyuk van, nem is kicsi! Kíméletlenül húzzák és rántják meg a bimbókat.
Tom kikapja George kezéből a pórázt és nem finomkodva ránt a nyakörvön.

- Viselkedjen Greta! – morran a nőre dühösen.
- Ha nem ugrál és odafigyel, akkor sokkal kevesebb kínnal is megúszhatja! De lassan azt kell higgyem, hogy magának semmi sem elég! Tán azért csinálja, hogy több, mégtöbb kín jusson osztályrészéül? – kérdezi felcsillanó szemmel Tom.
Greta ijedten bámul rá.
- Nem..Uram..nem..kérem! – lesz könyörgő a hangja.
- Nos akkor viselkedjen az elvártak szerint! – enyhül meg a férfi és Greta álla alá simogatva emeli meg annak fejét, aztán a vállakat is hátrafeszítteti, mert a fájdalom bizony meghajlította mostanra Greta felső testét és vállait is előre húzta, mintha ezzel enyhíthetné a kínt.

- Így ni! Mehetünk! – adja ki a parancsot miközben a táskát George felé nyújtja.
- Vigye a pihenőbe kérem!. – utasítja a némán állongó férfit, aki csak bólint és mégegy sóvár pillantást vetve Gretára meghajol, aztán megfordulva az épület felé indul, kezében a táskával.
Tom a póráz meghúzásával ébreszti fel Gretát, a helyzet feletti rökönyéből. A lány lép és Tom megindul előtte. Néha hátra hátra pillant, ellenőrizve a kívánalmainak megfelelő tartást.

A lány arcán kelletlen fájdalom fintor, ám tartása egyenes, feje felvetve és elegáns léptekkel halad Ura nyomában. Csípőjén halkan zizzenget a pelenka. Összekötött csuklóin felakadva a ronggyá tett ruha, valódi uszályként vonszolódik mögöttük a porban.
Greta meglepetésére, mégsem az épület felé indulnak. Tom a parkolóba vezető ösvényre lép és határozottan sietősek a léptei. A távolabbi nagykapun, konvojként sorakozik be négy, gyönyörű elegáns drága autó csoda. Rutinos manőverrel parkolnak be a sofőrök. Greta rémülten figyeli az egyre elősorjázó alakokat.
Tom mosolyogva sietteti feléjük, pányvára fogott rabnőjét.

A nő lesújtottan lépked, szégyene vörösbe öltözteti arcát és dekoltázsát. Erőst szeretne most akárhol, máshol lenni. Odaérve, minden szem rajta fut végig, a tekintetek csillogóvá válnak, az ajkak mosolyra húzódnak.
- Oh Tom, te mindig tudsz valami új meglepetéssel szolgálni! – sóhajt egy miniszoknyás, tűsarkakon állongó, felkontyolt hajú, szemüveges nő élvezettel, akinek Tom éppen bókolva csókol kezet.
- Ugyan Evelyn, Ön túloz! Ez itt, épp csak a soronkövetkező szolga, aki igencsak neveletlen még! Lassan kezdem megbánni, hogy becses társaságukba hoztam! – fintorodik el megrovóan pillantva Greta felé a férfi.

- Ugyan ugyan Tom..lám már megint kisebbíti az érdemeit! Hiszen tökéletes példány..! – sétálja körbe Gretát, egy feszes sztreccs selyem nadrágba bújt nő. Lakkcsizmájának tűsarkai alól messzire pattannak az apró kövek, mintha erélyétől menekülnének épp. Körbeérve a mustra után kezet nyújt Tomnak.
- Drága Laura! Annyira örülök hogy mégiscsak el tudott jönni! – játsza a kedvest Tom, de mintha kelletlenség is csendülne a hangjában.
- Ki nem hagytam volna! – nevet fel Laura és Tom arcára paskol leereszkedően.
Tom villanó tekintetét mosolya sem fedheti el.

- Mint ahogy én sem! – lép a kis közjáték folytatásának elébe egy magas, széles vállú férfi.
Kezet nyújt Tomnak.
- Alfred! – szorít valódi örömmel Tom a férfi kezére.
- Remélem tartasz majd kis bemutatót is a konyak idején! – s tekintete végigszalad Greta idomain, mintha máris szívesen kivenné a pórázt a gazda kezéből.
- Meglátjuk! – odázza a választ Tom.
Greta tekintete összeakad Alfredével és csak a csuklóját megrántó mozdulat az, amitől felocsúdik a karizmatikus jelenség bűvköréből.

Egy szikár, csontos, idősebb férfi áll mögötte, kezében a poros rongydarabbal.
- Látom Tom, még valóban nevelésre szorul a védence! – dobja le megvetően a megviselt ruhadarabot. Oldalt lép és csak ekkor látja meg Greta, a combja mellé simított pálcát. Nincs idő a reagálásra. A pálca a kebleire csíptetett ékkövek alá simul és hirtelen felrántva azokat zuhannak vissza, halk sikolyra késztetve a viselőjüket.
A szikár, afféle kegyetlen iskolai tantestületi ellenőrnek is képzelhető férfi, rekedten nevet fel.
- Csak egy két nap és megnevelném arra, hogyan viselje, tisztelettel honorálva a kínokozást is! – nyalja meg vágyódón az ajkát.

Tom rosszallóan pillant végig a jót mulatón.
- Még csak ma van nálam második napja Herold! – pirít dühét visszafogva a mellé lépőre. Kezet fog a csontos, hosszú, karomszerű ujjakkal büszkélkedő kézzel.
- Meglesz idővel az is, hiszen ismersz! – mosolyog Tom a vendégre. Herold csak bólint az épület felé lépve és elgyönyörködik annak szépségében.

folyt. köv.