Holy shit you're a ...! II.

Vicky átváltozása óta hezitáltam. Talán mégsem mindegyik szörny, talán marad bennük valami emberi. Hét éve ismerem ezt a nőt, a feleségem és szeretem, nem tudok tőle megválni csak így egyszerűen. Éjjelente, amikor nem volt mellettem, fel-alá járkáltam, egy pillanatra sem tudtam lehunyni a szemem, a hátsóajtó ablakából figyeltem, mikor bukkan elő a fák közül a hálóingjében. Mire ő megjárta a terepet a hordával valami élelemért - mit beszélek, hiszen ezek emberek voltak. Eleven, életteli emberek, akiket egytől egyik lemészároltak - alvást tettetve feküdtem az oldalamon, közben a szívem kalimpált, amit ő feltételezhetően sosem érzett. Biztos, mert akkor már velem is végzett volna.
Egyre több haláleset volt, a gyászoló és értetlenkedő város zúgolódott. Még mindig medvetámadásnak álcáztuk az eseteket, és kisebb csapatunkat leszámítva senki nem sejtette, valójában vámpírokkal állunk szemben. A sajtó elárasztott minket, riporterek hada telepedett ránk a nap minden percében. Önálló oknyomozóként vetették magukat az erdőbe, volt amelyik sosem talált ki.
Délután 4-re hazaértem, a lakás szokás szerint egy kripta volt, Vicky valami hülye papírt lebegtetett előttem egy doktortól, miszerint fényérzékenysége van. Ezzel próbálta álcázni előttem a jótékony sötétséget. Jótékony. Számára, mivel a napon egy perc alatt szénné égne. Az úton megálltam a tó mellett, muszáj volt kitisztítanom a fejem, erre pedig az a hely a legalkalmasabb. Elhatároztam mi lesz hát, végeznem kell a feleségemmel.
A ház és a hatalmas ablakok fekvése szerencsére a kezemre játszottak. Beléptem a hálóba és a nehéz sötétítőfüggönyöket szétrántottam. A sugarak az ágyra vetődtek ahol Vicky aludt síri nyugalomban. A lábainál fogva megragadtam és húztam lefelé az ágyról a fényforrás közepére. Őrjöngve, magából kikelve, állat módjára üvöltve kapaszkodott az ágyneműbe, körmeit végigszántotta az ágy matracában ahogy téptem. A hálóingje cafatokban, dulakodtunk, kiszabadult a kezeim közül; hiába, az ő ereje emberfeletti. Az egyik sarokba menekült, pár méternyi teret adva neki. Arccal a fal felé pihegett, homlokát a karjaira támasztotta.

- Ha leszáll az éj, ezért megöllek!
- Nem tehettem mást, ne haragudj.
- A 3 hónap alatt végezhettem volna veled akármelyik pillanatban, de szeretlek.
- Szeretsz?! Hideg vagy és halott. Semmi nem vagy.
- Halott vagyok? Úgy nézek ki valóban?! Szerintem nagyon is élek! Tudod te, hiszen már rég észrevetted az átváltozásom. Kihasználtad, hogy felerősödtek a vágyaim, élvezted minden percét, nekem ne mondd, hogy halott vagyok!

A maradék ruhát is leszaggatta magáról, leültem az ágyra és figyeltem. A sugarak melegítették a testem, és ahogy ott állt előttem meztelenül, lágyékom is forrósodni kezdett. Fekete hosszú haja ziláltan az arcába omlott, a szemei gúnyosan villogtak rám miközben a melleit simogatta. Azok a pici, duzzadt mellbimbók ... istenem, ahogy az ujjaimmal morzsolgattam őket és ő a kezével rászorított, hogy erősebben húzzam. Szerette, ha fájdalmat okozom neki. Csak úgy tudott elélvezni. És én is.
Elindult felém de az árnyék megállította, a határvonalon táncolt, vonaglott nekem. Azt gondolta ez elég ahhoz, hogy futni hagyjam. Elég ha a szexuális vágyaimat kielégíti és elfelejtem benne az állatot. Nekidőlt a falnak, az általam imádott részeit izgatta, leguggolt a sarokban és feltárta punciját. Hegyes körmeit belemélyesztette az ajkakba, erősen belekarmolt még a vére is kiserkent. Ujjazta a pináját a szuka és hátravetett fejjel élvezett. A nadrágom szűk volt, a szerszámom lüktetett, szét akartam tépni, meg akartam kúrni ezt a valamit. Hihetetlen hatással volt rám, megbabonázott minden apró mozdulata.

**

Nagy nehezen bevonszoltam a bunkerba. Letakartam, azt hazudtam neki, hogy biztonságos helyre viszem, senkinek nem hagyom, hogy bántsa. Így is gondoltam, annak ellenére, hogy pár órával ezelőtt még meg akartam ölni, bízott bennem. Talán mert kiszagolta, hogy kétségtelenül nem tudom mit tegyek. Egyik pillanatban el akarom égetni, a másikban megölelni, csókolni, szétbaszni.
Nem tudom mi célt szolgált ez a hely, de gyanítottam hasonló vámpírtevékenységek megfékezésére épült. Nehéz vasajtó volt a bejárat, ablak egy darab sem. Dohos szag lengte be a levegőt, gyertyákat gyújtottam. Annyi fény volt, amennyit jónak láttam. A plafonról láncok lógtak súlyos fémbilincsekkel, ezekhez kötöztem a kezét és a lábait. Élvezte a kis játszadozást, úgy gondolta biztonságban van velem. Körbejártam, még mindig gyönyörű volt, teste lüktetett az izgalomtól. Végigsimítottam tomporán, le a puncijáig, körmével szakított sebe még ontotta magából a friss vért. A szájába dugtam az ujjaim, mindet tisztára nyalta.

- Milyen érzés?
- Csodálatos. Nem lehet leírni.
- Nincs bűntudatod? Azok emberek. Te is az voltál.
- Drágám, két dolgot érzek csak. Az egyik a vágy a gyilkolásra, hogy minden éjjel új játékszerem legyen, akiből aztán kiszívok minden egyes cseppet. Innom kell.
- És mi a másik?
- Hogy szeretlek. Az első naptól tudom, hogy tudod. Mégsem bántottalak. Te is csak azért támadtál rám, mert nem érted ezt a helyzetet, nem érzed azt amiket én! Olyan képességekkel és érzékekkel rendelkezem amiről álmodni sem mersz! Megmutathatom neked. Olyan lehetsz te is, mint én. Együtt lehetünk, örökre.
- Mint te?
- Igen. Megmutatok neked mindent. Nem tudsz elpusztítani, nem akarsz, kiélhetted rajtam minden vágyadat és én készséges voltam! Emlékezz miket tettél meg velem, amit a régi kis szánalmas Vicky-vel sosem tehettél!! A fájdalmak, amiket okoztál ... mennyei volt minden ütés. Most is itt lógok, mint egy húscafat a kampón, gyerünk, basszál meg! Érezni akarom az erőd, a keménységed, az uralmad. A lüktető, szétrobbanni vágyó farkad magamban! Basszál meg!!!

Egyszerűen nem bírtam magammal, a szavai vibráltak a fejemben - basszalak meg? - a farkam kőkeményen ágaskodott, elővettem és hátulról betoltam a pinájába. Felsikított, pár másodpercig mozdulatlanul álltam és éreztem a szorítását, de a következő pillanatban már állat módjára kúrtam. Megragadtam a melleit, a mellbimbóiba kapaszkodtam az összes erőmmel, a hangja félelmetes volt, ahogy fájdalommal és kéjjel keveredve torzult egyre jobban. A gyertyák fényében árnyékaink táncoltak a falon, a láncok eszeveszett csörgése zakatolt a fülemben. Olyan durván és mélyen basztam, amennyire csak tudtam, jobb kezemmel a hajába csimpaszkodtam és hátrahúztam a fejét, teste ívben megfeszült. Nem kellett sok, teleélveztem.
Beszélgettünk még utána, a bilincseket leszereltem, előtte megcsókoltam.

- Drágám meglátod minden milyen csodálatos lesz! Mennyi az idő?
- Hajnal kettő.
- Akkor még van egy kis időm napfelkeltéig. Mennem kell. Vadásznom kell.
- Persze. Máris elengedlek.

A több ponton záródó reteszeket kiengedtem, mire ő meggondolatlan gyorsasággal kiszáguldott előttem, és azzal a lendülettel én visszacsaptam a vasajtót. Már csak a síró károgását hallottam ahogy a sugarak emésztik a testét, és a dörömbölést, ami majdhogynem behorpasztotta az ajtót. Ránéztem az órámra, 11:47.
Lassan lecsendesült minden, kimerészkedtem a tűző napra, a bejárat előtt a hamvai. Nem tudott volna elbújni, ameddig csak láttam pusztaság vette körül a bunkert. A hamvait szétszórtam a tóban. Örökké emlékezni fogok rá, de nem a szörnyre, hanem Vicky-re a szerény, csendes teremtésre akibe beleszerettem. Viszlát Green Lake, tovább nincs itt maradásom.