Airbus VII.
2009. 08. 14. 08:09 | Megjelent: 937x
Tudom, aljasság, de természetesen nem a gumis végével osztottam ki az ütéseket. Amikor Vanda reklamált, leintettem.
- Uram! Azt ígérte, a kellemesebbik végével kapom! - mondta szemrehányó hangon
- Igen, ez így is van - az ÉN számomra kellemesebbik végével kapod! Van még kérdés?
- Ez nem igazság, Uram! Amikor megígérte, pontosan tudta, hogy én melyik végére gondolok!
- Ejnye, pimasz lotyója! Ez már túlmegy minden határon! Bevállalsz egy büntetést, SZÓ SZERINT azt kapod, amit kértél és még reklamálni mersz?! Ezért megduplázom a büntetésed! Készülj!
Vanda arcán látszott, hogy a sírás környékezi, de engedelmesen megemelte a bal cicijét és megfeszült arccal várta a fájdalmas végkifejletet. Tudom, ronda dolog, de már én magam is nagyon fel voltam izgulva és a valódi szenvedésére, a könnyeire vágytam.
Keményen, csípősen lesújtottam a felkínált cicire. Vanda elfojtott egy kínos, szenvedő sikolyt ... viszont nem számolt és nem is köszönte meg! Tudom, súghattam volna - de a vadállat üvöltve követelte a magáét.
Újabb fájdalmas csapást osztottam ki - ezúttal a másik cicire. Vanda szeme megtelt könnyel. Máskor valószínűleg megsajnáltam volna, de most a vadállat tombolása minden józan hangot elhallgattatott a lelkemben, így továbbra is figyelmeztetés nélkül hagytam Kedvesemet és harmadszor is lesújtottam.
- Könyörgök, Uram! Nem bírok ki még hét ütést! Hagyja későbbre a befejezést! - esengett Vanda
- Hééét? Ugyan miféle hét?! Csak az számít, amit számolsz és megköszönsz!
Tíz ütés van hátra - és meg is kapod itt és most!
Vandán látszott, hogy végleg "összeesett". Belátta a hibáját, nem reklamált többé és felkészült a rá váró szenvedésre. Engedelmesen felkínálta a soron következő cicit, majd miután megkapta a maga suhintását, könnybe fúló hangon megszólalt.
- Egy! Köszönöm, hogy megnevel, Uram!
A vadállat kicsit visszább vett az üvöltésből. Szükség is volt a figyelemre, mert épp az elviselhetőség határáig kívántam Kedvesemet eljuttatni, ez pedig teljes figyelmet igényelt.
A következő suhintás után pár pillanatig visszafojtotta a lélegzetét, láthatóan minden ereje megfeszítésére szüksége volt, hogy ki tudja nyögni:
- Keeet- ...tő! Köszönöm Uram! - semmi sallang, csak ami minimálisan szükséges volt.
A harmadik ütésnél már láttam, hogy kezdem nagyon megközelíteni azt a határt, ahol már nem bírja tovább és összeomlik. Persze nem ez volt a célom.
- H … h … hááá- … rom! Köszönöm … Uram!
Legszívesebben össze-vissza csókolgattam volna odaadásáért – ehelyett szigorú arccal és szigorú hangon így szóltam hozzá
- Térdre, szuka! Ha ügyesen teszed a dolgod, lehet, hogy egy-két ütést elengedek!
Vandának újabb könnyek szöktek a szemébe – ezúttal a megkönnyebbüléstől, - letérdelt elém és olyan gyönyörteljesen kezdett kényeztetni az ajkaival, hogy minden erőmre szükség volt annak érdekében, hogy legalább valameddig kibírjam.
Amikor minden akaraterőm elfogyott, szó nélkül belemarkoltam a hajába, felrántottam a földről és a fejét az ülőkére nyomtam. Szétrúgtam a két lábát, majd szó nélkül, egy erőteljes döféssel tövig beléhatoltam.
Az Édes ezúttal nem bírta magába fojtani gyönyörét, a sikolya attól halkult el, hogy az öklömet a szájába nyomtam – vesztemre, mert egy éhes oroszlán vadságával harapott bele.
Ez már a végjáték volt. Másodpercek teltek csak bele és egy elfojtott vadállati üvöltés kíséretében belerobbantam Kedvesem forrón lüktető puncijába.
- Szedd rendbe Magad, lotyó! Két perc múlva légy a helyeden!
Hozzászólások (0)