A székavató

A székavató

A nő lassú, kimért mozdulatokkal vetette le a bugyiját. Már megnyugodott, ismerte a férfit annyira, hogy biztos volt benne: nem fog elviselhetetlen fájdalmat okozni.
Leült a kamra sarkában álló pamlagra és lassan tolta le a bugyit a térdéig, majd kinyújtotta a kifeszített lábfejét és ingerlő mozdulattal átbújtatta a bugyi nyílásán.
Majd ugyanúgy tett a másik lábfejével és közben leste a férfi reakcióját.
A férfi szenvtelenül állt a fenyítőszék mellett és a nőt figyelte. Arcán nem látszottak érzelmek, de a rövid selyem házikabát eleje gyanúsan felpúposodott.
A nő visszabújtatta fehér lábát a selyempapucsba és apró lépésekkel, szinte tipegve a székhez ment. Kicsit bizonytalankodott, majd lassú, óvatos mozdulattal ráereszkedett a szék éles gerincű ülőlapjára.
Mint sejtette, a szék kényelmetlen volt. Kényelmetlen és hideg. És valóban belevágott a fenekébe. Fájt.
- Engedd rá a fenekedet egészen! - hallotta a férfi hangját.
- Lépj ki a papucsból, tedd a lábadat erre a lábtartóra.
A lábtartó magasra volt állítva, a nő térdei szinte a melle magasságába kerültek és emiatt szinte semmit nem tartottak a testsúlyából.
Margit engedelmeskedett a felszólításnak. Egyik meztelen talpát ráhelyezte a lábtartóra. Fenekét ide-oda mozgatva próbált kényelmesebb testhelyzetbe kerülni, de ez nem nagyon sikerült. A mozgolódástól a hideg, éles deszka még jobban belevágott e fenekébe.
- A másikat is!
A férfi segített neki: egyik kezével tartotta a nő karját, a másikkal lehúzta a papucsot a nő lábáról és közben végigsimított tenyerével a bársonyos, meleg talpacskán, a fehér, puha, pirosra lakkozott lábujjain.
- Így, ide!
Elengedte a nő karját, aki most szinte teljes testsúlyával ránehezedett a kemény, éles ülőkére, hiszen egyáltalán nem tudott a magasra emelt talpaira támaszkodni. Csak a jobb kezével tartotta magát a szék karfáján, de azok egymástól eléggé távol voltak, hiszen nem támaszkodásra szolgáltak, hanem arra, hogy a nő karjait hozzákötözzék.
- Engedd el a karfát! Nem szabad rátámaszkodnod!
A férfi hangjából türelmetlenség csengett. Margit kénytelen volt elengedni a karfát. Kezeit összekulcsolta a csípőjén, ebben a testhelyzetben tudta a legkönnyebben megtartani egyensúlyát.
Kíméletlen, fájdalmasan bizsergető nyomást érzett a szeméremtestén, puncija nedve ráfolyt a szék enyhén előrelejtő lapjára, síkossá téve azt és még bizonytalanabbá téve az ülést. Combjaival igyekezett szorítani a nyeregszerű ülőkét, de az a puncinedvétől síkossá vált és még nehezebb volt az egyensúlyát megtartania, emellett még a szorítás nagyon fárasztó is volt.
A férfi a nő karjai után nyúlt, majd a szék háta mögé bilincselte a nő karját. Aztán a derekát is a háttámlához rögzítette így széles bőrövvel.
Margit halkan felnyögött. Egyenes háttal így ülni még kényelmetlenebb volt.
A férfi óvatosan hátradöntötte a széket, úgy, hogy Margit teste félig fekvő helyzetben legyen.
A nyomás enyhült Margit szemérmén. Megkönnyebbülten sóhajtott fel és felnézett. A párás, kék tekintet hálásan pihent meg a férfi arcán.
A férfi most a bokáit kötözte szorosan a lábtartó rúdjához, majd széthúzta azokat, amennyire csak a szerkezet engedte. A nő felhúzott combjai körülbelül hatvan fokos szögben széttárultak.
Lenyitotta a lábtartókat, így a nő talpai teljesen védtelenül maradtak.
Néhány percig szótlanul csodálta a nő buja, fehéren világító, kifeszülő testét. Csak nézte, de nem érintette.
Aztán elvette az asztalkáról azt a régi injekciós fecskendőből készített vákuumszivattyút és rányomva Margit csiklótájékára, hirtelen hátrahúzta a dugattyút.
A keletkező vákuum nagy erővel beszippantotta a rózsaszínű, lágy punci legérzékenyebb részét, szinte azonnali vérbőséget okozva.
A nő utánozhatatlan hangon felnyögött. A vákuum a zsongó, bizsergő érzés mellett enyhe fájdalmat is okozott, mert a fecskendő pereme belevágott a puncijába, de a bizsergő érzés mennyei volt, az amúgy is felizgult nő szinte azonnal az elélvezés határára jutott.
Megint eltelt néhány perc, a férfi hagyta, hogy a vákuum tegye a hatását.
A nő csiklója és annak környéke a vákuum okozta vérbőség hatására még érzékenyebbé vált.
Teltek a percek. Margit finoman nyögdécselt. Fehér, nőiesen gömbölyded teste meg-megvonaglott. Várta, hogy a férfi hozzáér, azt remélte, hogy megsimogatja a mellét, a punciját, hogy megcsókolja... szinte megőrült azért, hogy a férfi megérintse. Úgy érezte, hogy a férfi egyetlen érintésére elélvezne.
De a férfi nem ért hozzá. A telefonja után nyúlt és tárcsázott.
Margit meglepődve nézett fel.
A férfi csak egyetlen szót szólt a telefonba. Hangja parancsoló volt, mint egy katonatisztnek.
- Bejöhet!
Az ajtó szinte azonnal kinyílt.
Alacsony, tömzsi, izmos, férfi lépett be. Szögletes arca merev volt és kifejezéstelen.
De ebből a kifejezéstelen arcból jéghideg, szenvtelen, szürke szempár meredt Margitra. Végignézett a nőn, majd a tekintete megállapodott Margit telt mellén.
A férfi terepszínű katonai nadrágot viselt, széles derékszíjjal. Lábán fekete csizmát, izmos felsőtestén szürke katonai inget, a fején olyan tányérsapka, mint a milicistáké. És ami a legfeltűnőbb volt, a széles derékszíjról vörös színű, hosszú, vékony, "női" gumibot függött.
A meztelen, kifeszített testű nő rémült tekintettel nézett a látogatóra.
A kegyetlenség áradt abból az emberből.
- Margit, bemutatom neked Johannt. A titkosszolgálat nőkre szakosodott vallatótisztje volt.
A férfi megbiccentette a fejét, de egy szót sem szólt. Látszott rajta, hogy hozzászokott, hogy parancsoljon és hogy parancsoljanak neki. Olyan volt, mint egy gép. Csak hideg, kegyetlen hüllőtekintete meredt Margitra, szinte hipnotizálva a nőt. Ettől a tekintettől a nő úgy érezte, hogy nem tud úrrá lenni hólyagjának záróizmán, amely el-elernyedt, akaratlan lüktetést okozva a lába közt, amit a vákuum még fokozott is.
- Ma este ő fogja végezni a fenyítésedet. Ő fogja megvesszőzni azokat a virágszirom talpacskáidat és még máshol is, persze az én felügyeletem mellett és utasításaim szerint. De ha nem viseled jól magad, szabad kezet kap!
A varánusz-tekintet a nőre szegeződött, de Johann mintha semmit sem látott volna a nő félelméből. Vagy ha igen, nem törődött vele. Látott már ilyent eleget. Talán észre sem vette.
Számára a kínzás, a vallatás alanya csak egy tárgy volt. Hosszú pályafutása alatt rengeteg nőből, felkészült, profi kémnőkből is kiszedett minden fontos információt és az eszközökben nem volt válogatós. Azazhogy az volt. Válogatott eszközöket használt.

Mereven, szinte vigyázzban állt, tekintetét a nő meztelen mellére szegezve.
Margit jól láthatóan reszketni kezdett.
- Talán kezdjük!- szólalt meg a férfi.
Johann készségesen, mint egy robot, előrelépett és a derékszíjáról lógó gumibot után nyúlt. Leakasztotta és megsuhogtatta, majd kétszer a tenyerébe csapott vele.
A vörös gumibot hajlós volt és rugalmas.
A suhogás és a két csattanás hangjára Margit halkan felsikoltott, de bármennyire félt is, erős izgalmat érzett, úgy, hogy ismét elöntötte a nedvesség. Ha megmozdította a fenekét - már amennyire tudta - érezte is, hogy mennyire csúszóssá vált a szék lakkozott keményfa ülőlapja.
Johann csak a férfi parancsát várta, hogy lecsapjon a nő fehérlő testére a gumibottal.
Margit remegése fokozódott. Jól hallhatóan lihegni kezdett, pupillája kitágult.

A férfi a székhez lépett és lenyitotta Margit nedveitől síkos ülőlapját.
A nő feneke, puncija teljesen szabaddá, védtelenné vált.
Johann merev tekintete a nő melléről a vöröslő puncira váltott.
- No, nem azzal - még! Talán nem is lesz rá szükség - szólt a férfi. - Tegye le a gumibotot!
Vékony vesszőt adott Johann kezébe.
- A fenyítést a talpán kezdjük, Johann. Kérem, ne üssön nagyokat!
Johann rosszallóan meresztette a szemét a férfira. Most először vette le a tekintetét Margitról.
De nem kérdezett és nem kommentált.
- Kettőt-kettőt mindkét talpára!
A gyors csattanásokat Margit azonnali, éles visítása követte.
Mert Johann könyörtelenül, irtózatos erővel csapott le a nő védtelen talpára. A vesszőcsapások nyomai megduzzadtak és gyorsan égő vörösre változtak, a nő jobb talpán a finom, selymes bőr fel is hasadt picit és rettenetesen égett.
- No, ne ennyire! Mondtam, hogy ne nagyot!
Johann először szólalt meg.
- De hiszen nem ütöttem nagyot!
-.Ne annyira, hogy vérezzen!
- Mondtam, hogy használjuk ezt! - és a gumibotjára mutatott.
- Nem. Vesszőt használhat csak.
A férfi egy alkoholos törlővel végigsimított a nő talpán. Margitnak jólesett a kendő hűvös érintése. Hálásan nézett a férfira.
Johann letette a gumibotot és újra a kezébe vette a vesszőt.
- Kettőt-kettőt megint! - adta ki az utasítást a férfi.
Johann újra lecsapott és Margit újra sikoltott. Lábujjacskáit behajlította, majd kifeszítette, aztán újra behajlította. Majd csak halkan jajgatott.
A nő fájdalmas sikoltásaira a férfi arca megrándult. De elöntötte az izgalom is, annyira, hogy reszketni kezdett. A fenyítőszék mellé lépett és megfogta, tartotta Margit karját, vállát. Legszívesebben átölelte volna a nőt, míg a fenyítése tart, de nem akart gyengének mutatkozni Johann előtt.
És azt sem akarta, hogy az egykori vallatótiszt lássa, mennyire felizgatja a látvány.
Elhatározta, hogy csak tíz-tíz csapást méret ki a nő talpára. Eredetileg húszat-húszat akart, de megsajnálta a nőt.
Lerántotta a vákuumszivattyút a nő szemérméről.
A nő puncijának csikló körüli része hüvelyujjnyira duzzadva vörösen kiemelkedett.
- Még egyet-egyet! - szólt oda Johann-nak
Johann újra lecsapott. De most ravaszul, kegyetlenül a nő lábujjainak hajlatába ütött a vesszővel.
Habár nem volt erős a vesszőcsapás, mégis nagyon fájt a nőnek, hiszen itt volt a legérzékenyebb. Megfeszülő testtel feljajdult, zihálva, élesen, szívszorítóan.

A férfi elengedte a nő vállát, A kisasztalről elvette a kis puncikínzó korbácsot és a nő bal oldala mellé állt.
- Johann! Most ötöt-ötöt, lassan, felváltva! Csak utánam igazodjon!
Aztán, amint Johann lecsapott a nő talpára, a férfi is lecsapott a nő puncijára. Gondosan ügyelt arra, hogy a korbács csapása a nő vákuumtól megduzzadt csiklóját érje.
Minden egyes korbácsütés után szünetet tartott, közben simogatta Margit mellét, szeméremtestét, dörzsölte a csiklóját.
Az amúgy is felizgult nő az intenzív ingerekre gyorsan elérte az orgazmusközeli állapotot.
A talpát és punciját felváltva érték a vesszőcsapások. Sikolyai minden csapás után egyre hangosabbak lettek és egyre tovább tartottak, lihegése is erősebbé vált.
A kis korbács lucskossá vált a nő finom illatú nedvétől.
Ekkor a férfi lassított a tempón, két csapás között csak gyöngéden ujjazta a nőt.
Johann, hogy a férfi leállt, ő is ugyanúgy tett.

A férfi egy pillanatig arra gondolt, átadja a nő elélveztetését Johann-nak és ő csak mint passzív szemlélő fog részt venni az eseményen.
De aztán elhessegtette magától ezt a gondolatot. Nem akarta, hogy Johann korbácsolja a Margit punciját. Azt pedig elviselhetetlennek érezte, hogy Johann hozzáérjen az ő nőjéhez!

A korbácsot Margit combjának a hajlatába tette és a szabaddá vált tenyerét rászorította a halkan nyögdécselő, néha aprókat sikoltó nő lüktető, forró, nedves puncijára.

Még csak egy csapás volt hátra.

(folyt. köv.)